Szeptember 23., Kedd

101 5 0
                                    

Ma Renivel korábban mentünk suliba, ugyanis reggel, órák előtt megbeszélés volt. Suliújság. Ma reggel adom le a több napig szerkezett újságborítót. Nagyon kíváncsi vagyok Timi reakciójára. Remélem tetszeni fog neki.

Amint beértünk a terembe leültünk egy padra, majd Reni elővette a jegyzeteit, én meg a borítót.

Kinga is megjelent nem sokkal később utánunk, és egy igazán gondos mappát hozott a kezében. Kinga olyas fajta lány, kinek nem csak a tartalom, hanem a kinézet is fontos.
Egyébként nagyon fennt horgyja az orrát. De van miért. Bár erőszakkal, de megkapta a népszerűséget. És hiába az a kemény külső, legbelül ő is aranylelkű, csak várnod kell arra, hogy közel engedjen magához.
– Hogy állsz a cikkel? – kérdezte Reni Kingától, ki úgy tett , mint aki nem venné észre őt, majd felénk fordult.
– Természetesen jól – felelte úgy, mintha hülyeséget kérdezne Reni.
Ettől egy kicsit el is vörösödött.
-Ti?- kérdezett vissza, én meg felmutattam a borítót. Amint megpillantotta, rögtön ki is kapta a kezemből. Azt hittem eltépődött a hirtelen rántás miatt, de kutyabaja se volt.
- Nem rossz! De az enyém jobb!- dopta vissza hanyagul, én meg elfintorodtam. Azóta ilyen, amióta egyszer visszaszóltam neki. Bár igenis tetszett az a "beszélgetés" most szarul esik, hogy így viselkedik velem. Mindegy.
- És a tiéd?- fordult Renihez ki csak motyogott valamit.
- Ha nem tudod rendesen kibökni a mondandód, ne is szólj hozzám! - Kinga úgy tűnik nincs jó kedvében. Mondjuk mindig ilyen, de most bunkóbb, mint eddig. Reni meghökkenve nézte a melletünk elviharzó Kingát, majd a jegyzetébe meredt. Megsimogattam a hátát, de nem volt időm mondani valamit, ugyanis megérkezett Timi is! Először a többiek munkáját vizsgálta meg, és csak azután jöttünk mi! Először Kingáéval kezdte. Kinyitotta Kinga mappáját, a kezébe vett egy rózsaszín jelölőtollat, és gyorsan, mint egy őrült,
elkezdte kihúzogatni a mondatokat.
Ránéztem Kingára kinek a feje, egészségesből, hófehérre változott.
– Tessék, ez alapján haladj tovább – nyújtotta vissza türelmetlenül, és már bele is olvasott a Reniébe. Kinga mellettem állt, azért is mert a döbbenettől mozdulni sem tudott, és azért is, mert kíváncsi volt a miénkre.  
Timi fél kezével az asztalra támaszkodva futotta át a jegyzeteket, a másik kezében tartott jelölőfilccel pedig áthúzta, áthúzta és áthúzta. Úgy látszik, nehéz megfelelni Timi elvárásainak. – Mást! – szólt neki egyszerűen. – A holnapi
leadásra szedjétek össze magatokat! Bogi! - nyújtotta felém a kezét, én pedig félve odanyújtottam a borítót. Elnézve a lányokét, nem sok esélyem van, nekem se. Timi egy ideig elemezte, majd pár perc elteltével vissza is adta.
- Nem rossz! De ne ez a film legyen a borítón! Túl amatőr! - intézte el ennyivel, majd kitessékelt minket a teremből, és becsukta mögöttünk az ajtót.
Mindhárman úgy álltunk a csukott ajtót bámulva, mintha
nem hinnénk el.
– Áthúzta! Áthúzta majdnem az egészet! – szólalt meg végül Kinga.
– Nyugi, az enyémet is – sóhajtotta Reni nehézkesen.
– Ez engem egyáltalán nem nyugtat meg! Kizárólag a sajátom érdekel! – söpörte le a válláról a haját, és felszegett állal, új erőre kapva ott hagyott minket.

–Hallod Bogesz!- szólított meg Ricsi mivel már az osztályban voltunk, és próbált segíteni. Én pedig a tollammal a combomat ütögetve, gondolkodtam, hogy mi lenne a legjobb.-  A borítóra szerkezd a Halloweent. Klasszikus és mindig ijesztő – kiabált Ricsi, én meg azonnal megráztam a fejem.
– Nem jó, korhatáros.
– Na és?
- Olyat nem lehet - mondtam sóhajtva, mert kevés reményt láttam benne. Nem hiszem, hogy sikerülni fog. Olyat kér, ami lehetetlen. Nem ismerek olyan Halloween-i filmet, ami nem lenne korhatáros.
– Sajnálom Bogesz, de ezt passzolom – vonta meg a vállát.
Én meg előre bámulva gondolkodtam tovább. Melyik Halloween-i film az , amelyik nem korhatáros????
– Mit szólsz a Freddyhez? – nézett fel a táskájában kutatva Zsolti.
– Korhatáros! – ismételtem már vagy huszadszorra.
- Rémségek könyve?- próbált Reni is segíteni, de nem volt jó.
- Korhatáros! De azért kössz!- néztem felé.
Egyébként már a "Kampókéz", a "Sikoly, a "Péntek 13" , és a "Fűrész " is elhangzott már, de azok is mind KORHATÁROSAK!!!
Már szinte őrültnek tűnhetek, hiszen folyamatosan ezt mondogatom, de ha egyszer senki se érti meg.

Becsengetésig erről beszélgettünk, már azt hittem, megőrülök, amikor a padján ülő Cortez kihúzta füléből a fülhallgatóját.
- Szívesen hallgattam volna tovább a szenvedésed, de már becsöngettek. Legyen a "Halott Menyasszony". Tim Burton. Sötét, de mese -Közölte mosolyogva,én meg felnevettem kínomban.
-Te képes voltál végig hallgatni, azt, hogy sehogy se jutok  egyről a kettőre?- kérdeztem hitetlenül, majd leírtam a filmet.
- Nem kérdezted, így azt gondoltam, hogy akkor nem mondom.- vont hanyagul vállat, és végig mosolygott,  én pedig kezdtem kellemetlenül érezni magam. Hiába az a gyönyörű kék szeme, most nem bírtam bele nézni, így inkább bambultam a tanári asztalt.
Szerintem Cortez és Ricsi lepacsíztak, ugyanis hallottam egy csattanást. Marha vicces. Nem látják, mennyire nevetek??
Kardos jelent meg az ajtóban, úgyhogy lekászálódtam a padomról, és leültem.
Egyébként egész magyar órán Cortezen agyaltam. Az a mosoly, és azok a kék szemek, te jó ég. És az még nagyobb Úristen, hogy ő menti meg a borítómat.

Ebédszünetben kint ültünk a padon, és mindannyian elfoglaltuk magunkat. Reni az egyik oldalamon írta át a jegyzeteit, Arnold a másik oldalamon olvasott, és Virág ki a fűben ült, csak bámulta az eget. Azt, hogy mit nézett rajta azt nem tudom, de nagyon bámulta az biztos.
Én pedig az üres lapomra meredve , elkezdtem lefirkantani az ötleteimet, ki nem hagyva Cortez meséjét sem, mikor hirtelen kivágódott az udvarra vezető ajtó, és Dani ( Kinga fotósa) kirontott rajta Kingával a nyomában.

– Mondom, hogy a béna képeid miatt nem jó az egész!– üldözte Kinga. Dani, ki azt se tudta merre menjen, hátrafordult, majd vitatkozni kezdtek. Én egészen addig mosolyogva figyeltem őket, míg Dani nem döntött úgy, hogy tekintetével megkeres, majd felém lohol.
- Ajjaj - mondtam egyenesen Dani felé, ki már majdnem a padunkhoz ért. Erre Arnold, és Reni is felpillantott.
- Bogi, állítsd már le a barátnőd!- ért oda hozzánk. - Nem fogja fel, hogy ehhez ketten kellettünk. Rám akarja kenni az egészet.- Pontosan úgy panaszkodott nekem, mintha az egyik tanár, vagy az anyja lettem volna. Kinga nem törődve az egésszel, csak mondta a magáét, miszerint Dani fotója miatt lett rossz az egész. Már kezdett kínos lenni a dolog, ugyanis többen is felénk néztek. Tényleg nem mindennapi látvány. Egy üvöltöző Kinga, mondjuk ő mindig üvölt, egy nekem könyörgő Dani, és egy lazán olvasó Arnold, és Reni, kiket nagyon nem érdekel az egész, és a hangzavar ellenére a könyvre koncentrálnak, és egy nevetgélő Virág, ki igazán élvezi a helyzetet. Én pedig azt se tudtam, hogyan reagáljak, így fogtam magam, és szó nélkül leléptem. A hátam mögött hallottam, hogy Dani utánam kiabált, de nem fordultam meg.

Délután, amint hazaértem, azonnal neki álltam a borítónak, és késő estig fel sem kelltem az asztalomtól, csak a vacsora miatt.
De akkor is, gyorsan betömtem a kaját, majd iszkoltam vissza a szobámba. Anyuék furcsán néztek rám, de Reni csak legyintett.

Elfáradtam 5/5- Nagyon is!

Cortez segített 5/5*- Wow!

A többiek is próbáltak segíteni 5/5- Aranyos tőlük. Tényleg. :)

A Szent Johanna GimiWhere stories live. Discover now