Anyu a hűtőn hagyott nekünk egy cetlit, melyre leírta, hogy ma igencsak meleg idő lesz, olyan húsz-huszonkét fok, szóval nem kell esőkabátot vinnünk.
Ennek igazán megörültem, ugyanis nem szerettem a borús időjárást.
A suli előtt Cortez, Ricsi végül Dave ácsorogtak és nagyban beszélgettek, mikor odamentünk hozzájuk.
- Sziasztok! - köszöntünk ketten Renivel totálisan egyszerre, majd nem terveztünk ottmaradni, így már léptünk is volna el. Igen, csak volna, ugyanis Ricsi felénk intézte szavait, ezzel minket megállítva.
– Hol van Pete Wentz? – kérdezte Ricsi Virágot hiányolva. Minden reggel Virággal együtt érkezünk, ezért fura volt, hogy ma másképp történt.
– Nem jön, beteg – feleltem.
– Ő is? – kérdezte Ricsi mellett Dave.
Angolon ugyanis kiderült, hogy Virág mellett Zsolti, Jacques és még Andris is beteg lett. Ami kicsit fura volt, hiszen a tizenhárom padból öt üresen tátongott.
– Nézzük még egyszer! – csapta össze tenyerét Kinga, majd feltérdelt a székére, hogy mindenkit lásson. Még a hátsó sorban ülő fiúkat is.
– Onnan ki hiányzik? – kérdezte Kinga Dave mellé mutatva.
– Zsolti.
– Jó! Akkor előttetek Virág és?
– Zsák! – kiáltotta Ricsi Jacques hülye becenevét, amin az osztály felnevetett.
– Na, akkor ki van még? – állt fel Ricsi is, hogy a nyelvi előadó ülésrendjét tanulmányozza és annak segítségével rájöjjön, hogy ki hiányzik az első sor legszéléről.
– Senki – vont vállat Kinga.
– Ki ül ott melletted? – kérdezte Dave Kinga mellé mutatva.
– Senki. Itt nem ül senki – erősködött Kinga.
– Lehet, hogy csak tizenegyen vagyunk? Mindig? – értetlenkedett Robi.
– Gábor – mondtam ki egyszerűen az ötödik hiányzó nevét és a többiek arcára kiült a felismerés.
– Tényleg, Gábor – nézett unottan a plafonra Kinga. – Teljesen elfelejtettem.
Eléggé ciki, ha egy osztálytársat elfelejtünk, de az is hozzátartozik, hogy még nem hallottuk Gábort beszélni. Vagyis én még egyszer sem.
– Ha nincs Virág, akkor egyedül leszek kémián. Óriási – szólalt meg Cortez riadtan valahol mögöttünk.
– Jó, hogy mondod – szólt közbe Ricsi, és megbökte Reni vállát. – Reni, volt kémiából…
Még be sem fejezte a mondatot, hátranyújtotta a füzetét.
– Kösz, rendes vagy – vette át, és elkezdte lemásolni a háziját.
– Hé Ricsi! – fordultam hátra hozzá.
– Igen Bogesz? – nézett rám egy pillanatra, majd újra a füzetre koncentrált.
– Mi lenne, ha egyszer házit írnál? – kérdeztem még mindig felé fordulva és figyeltem, ahogy gyors tempóban másolja a kémiát.
A kérdésemre pimaszul elröhögte magát és szórakozottan a szemembe nézett.
– Á! Az túl fájdalmas! – tette kezét a melkasához drámaian, belőlem és Cortezből pedig kiszakadt a nevetés.
A kémiaóra elején Gondos felcsapta a naplót, és közölte, hogy a felelő a házit a táblánál oldja meg.
– Pósa – szólította fel a mellettem ülő srácot, aki halál nyugodtan sétált ki a táblához és kezdte felírni a házit.
Gondos büszkén nézett a fiú felé, ki az üres táblát egyre több képlettel töltötte be, majd a végén elkérte a füzetét és sokat sejtően bólogatott.
– Jól van, erre adok egy ötöst – firkantotta bele.
– Mi? – szólalt meg döbbenten Dave.
– Felmayer, szeretnéd te is bemutatni a leckéd? – förmedt rá Gondos.
– Elnézést, tanárnő – húzta be a nyakát, és hitetlenkedve nézett össze Cortezzel.
Ricsi elégedetten sétált vissza mellém. Kitűnő kémiából. :)
Miután megszólalt a kicsengő, mindenki feltápászkodott és elpakolt a táskájába.
Már én is majdnem elhagytam a termet, amikor Dave megállított.
– Bogi!
– Igen Dave? Segíthetek valamiben?– vizslattam őt kérdőn.
– Elkérhetem a matekházid?
– Odaadom, de mi lenne, ha rászánnátok magatokat és elkezdenétek házit írni? Nem fájdalmas, mint ahogy Ricsi elmondja! – próbáltam csúnyán nézni, de látva Dave arcát, nem nagyon ment.
– Köszi! Odaadhatom Corteznek is?
– Persze.
Ezután kimentem a teremből és a folyosón Kinga és az a-s lányok vártak. Egy szemforgatással reagáltam Edináék jelenlétére, majd kimentünk az udvarra.
Reni és Arnold szokásukhoz híven, a padon foglaltak helyet és olvastak.
Ricsi, Cortez, Dave és még pár végzős srác pedig az árkádok alatt álltak és folyamatosan nevettek valamin. Vagy inkább valakin.
Miközben hallgattam Edina nyávogását, Cortez mellém lépett.
– Köszönöm – és a kezembe adta a füzetem.
– Nagyon szívesen – villantottam ki a fogsorom és próbáltam nem elveszni a szemeiben.
Amúgy észrevettem, hogy a napsütésben nem is olyan fekete a haja, hanem kávébarna. Hű.
Egyébként Edina, amint Cortez a társaságunkba lépett, hirtelen megigazította a frizuráját és úgy csinált, mintha az egyik osztálytársa valami vicceset mondott volna.
Nem feltűnő. Á,nem.
Órák végén, Reni és Arnold olvasókörre mentek, ahova én is mentem volna, csakhogy Gondossal összefutottam a folyosón és beszélgettem vele a kémiáról. Az egyik feladatnál megakadtam, ezért megállítottam, hogy magyarázza el nekem.
Örömmel vette, hogy ennyire érdekel a kémiaházi, így az egyik terembe bevonulva magyarázta el érthetőbben, amit a végére sikeresen megértettem.
Miután befejezte a monológját , elköszöntem tőle, majd Reniékhez siettem. Pont akkor nyílt a könyvtár ajtaja. Legelőször Kardos lépett ki rajta, aki amint észrevett, félre hívott. Beszélni szeretett volna velem, Cortez korrepetálásával kapcsolatban.
– Sajnálom, hogy rád szakadt ez a kellemetlen teher, de remélem, megérted, milyen fontos, hogy félévkor és főleg év végén átmenjen kettessel.
– Ne aggódjon tanár úr! Minden tőlem telhetőt megteszek! – húztam ki magam.
Kardos a válaszom hallatán elmosolyodott, de amint látni lehetett, el is tűnt. Sosem láttam mosolyogni , ezért bánom, hogy nem fotóztam le. :)
Reni az egyik utcánál levált, ő Virághoz vette az irányt, én pedig sietősen haza lépkedtem.
Este megcsináltam a házikat, majd egy jó zuhanyzás után bebújtam az ágyamba és bekapcsolva a tévét, elkezdtem nézni egy filmet.
" Bájos Törtető"
Osztálylétszám csökkenése 5/1 – nemcsak meglátszik, de érződik annak az öt embernek a hiánya.
Napos idő 5/5 – hiányzott már az udvaron lévő beszélgetések Kingával. Mondjuk Edináék igazán zavaró tényezők, de sebaj.
Cortez 5/5* – mint mindig, még most is szeretem.
Virág beteg 5/2 – azért hiányzik.
Vacsora 5/? – nem tudom, hogy mit ettem. De megkérdezni, inkább nem kérdeztem meg.
