Miért kéne egy könyvmolynak sugar daddy? BEFEJEZETT✅

19.fejezet

Látom, ahogy Nanny hozzám beszél nem hallok egy szót sem. Nem akarom elhinni, amit mondott. James nem eshet kómába... az nem lehet.

- Levegőt... - mondom fulladozva.

- Lizzy hallasz engem? - kérdezett Nanny.

Próbáltam felállni, de nem ment. Nanny megfogta a kezem és felhúzott. Erősen kapaszkodva kimentünk a lépcsőre és tüdőmbe beszívtam a hideg friss levegőt. Kezembe temettem az arcomat és már nem tudtam visszafogni a sírást. Keservesen sírtam és nem bírtam másra gondolni, hogy ezt mennyire elcsesztem. Nanny ruhájába csimpaszkodok és érzem, ahogy a szívem millió darabra törik.

-Engedd ki Kicsim... - mondta Nanny elkeseredetten.

Az üres utcán csak a házak faláról visszaverődő sírásom hallatszódott. Kis idő múlva egy autó magállt a házunk előtt.

-Lizzy hívtam egy taxit. Elmegyünk a kórházba. Ha nem vagy kész erre nem muszáj elmennünk. Gondoltam szeretnéd látni. - mondta óvatosan Nanny.

Hirtelen abbahagytam a sírást és minél előbb meg szeretném érinteni Jamest.

- Nem gond... mehetünk. - töröltem le a könnyeim.

- Biztos? - kérdezte.

- Igen. - szipogtam.

Nanny kihozta a kabátokat. Össze kellet szednem minden erőmet hogy, el tudjak menni az autóig. Beszálltunk és elindultunk a korház irányába. Tisztába voltam vele hogy még ennél is jobban össze fogok törni ha, meglátom. Remegtem és hozzá bújta Nannyhoz időközben. Nem tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörtént. Csak álmodom... biztosan álmodom. Pár órája láttam utoljára. Potyogtak a könnyeim, de próbálok, halkan sírni nehogy a taxi sofőr észre vegye. Kinézek az ablakon és bámulom, ahogy a hold megvilágítja a tengert. James is ilyen volt az életembe. A sötétségben a fénysugaram. Annyira elmerültem a látványba hogy észre se vettem, hogy megérkeztünk. Zsebkendőmet szorongatom, mikor belépek az ajtón. Nannyval odamentünk a nővérpulthoz.

- Jó estét kívánok! Merre találjuk James Night-ot? - érdeklődött.

- Jó estét! Önök a hozzátartozói? - kérdezte nyugodt hangon a nővér.

- Igen... a mostohahúga vagyok. - mondtam szipogva.

- Az emeleten van a 214-es szobában. Ki tudnák tölteni ezeket, papírokat? - adta Nanny kézébe egy középkorú ápoló.

Leültünk a váróba és Nanny beírta az adatainkat. Én csak arra tudtam gondolni, hogy bocsánatot tudjak kérni Jamestől. Visszaadtuk a papírt és a nővér megmutatta melyik irányba kell mennünk. Fellifteztünk, az emeletre. Könnyeimmel küszködve léptem ki és rohantam az ajtó felé. Ahogy közeledtem egy női alakot láttam a széken egyedül a led csővel megvilágított folyosón. Közelebb értem és ismerős lett. Linda az James volt felesége. Rám nézett majd kellemetlenül érezve magam leültem három székkel odébb. Nanny is ideért időközben és várakoztunk. Az ajtó kilincse lassan lenyomódott és egy orvos jött ki. Gyorsan felpattantunk odasiettünk az ajtóhoz.

- Hogy van James doktor úr? - kérdezte Linda.

- Stabil az állapota, de nem tudjuk mikor fog felébredni a kómából. Ez csak rajta múlik. A balesetbe nagyon beütötte a fejét. Eltört 2 bordája és kisebb horzsolásai vannak. Nagyon sajnálom, ennél többet nem tudunk tenni érte. - mondta szomorúan az orvos.

Összetörtem, mint még soha. Átöleltem Nannyit és újra előtörtek belőlem a könnyek.

- Bemehetnék hozzá? - kérdezte tolakodóan Linda.