Hagyd abba!

5.

Jungkook szemszög:

Órán, ahol csak tudtam hozzá értem Taehyung-hoz. Jó érzés volt. A bőre sima és puha..Csodálatos. Igaz, adott nekem csúnya nézéseket, de ezek nem állítottak meg. Ahogy felfújta az arcát mérgében, aranyos volt. Túlságosan is.

-Abbahagynád?!-néz rám felháborodottan a szünetben.

-Mit is?-kérdezem pimaszul.

-Azt hogy molesztálsz.-néz el.

-Na, tudom hogy élvezed.-mosolygok.

-Nagyon.-halkul el.

Gondoltam hagyom, had készüljön fel rám a következő órákban, így felálltam és elhagytam a termet. Barátaim nem tudom hol vannak, de most egyedül szerettem volna lenni inkább. A folyosókon sétálgattam és néztem a többi diákot. Utam az udvarra vezetett, ahol leültem a szokásos padomhoz. Dohányozni nem tudtam mint a múltkor, így csak néztem ahogy a sok nyomorék éli az életét. A pad tetején ültem, élveztem a szellőt ami arcomat csapkodta, igaz ezt se tudtam sokáig.

-Mi van Jeon? Kifárasztott az éjszaka?-jön oda hozzám Jokota. Valami Japán gyerek, de valamiért már az eleje óta nem csíp engem.

-Miről beszélsz?-vonom össze szemöldökeim.

-Lehet a többi embert hülyének nézed, de engem hagyj ki a sorból.-vált komolyra.

-Nem tudom honnan szeded a faszságaid, de inkább tartsd meg magadnak őket.-állok fel.

-Simán feljelenthetnélek.-jelenti ki teljes nyugodtsággal, ami megálljt parancsol nekem.

-Illegális a padon ülni?-kérdezem szarkasztikusan.

-Nagyon vicces vagy.-húzza gúnyos mosolyra száját.

-Hát tényleg az lehetek, mivel te vagy a második ma már, aki ezt mondja.-húzom kisebb mosolyra én is számat.

-Nagyon élvezed az életed, bár én is ezt tenném. Mondjuk akkor nem, ha körözött bűnöző lennék.-lép közelebb.

-Beverted a fejed?-mosolyom rögtön eltűnik.

-Tudod keresnek valakit...Valakit aki éjszakánként kissé bevadul. Lop, verekszik stb. Nekem van is róla képem, ismered?-mutatja felém telefonját, amin én vagyok. Nem is olyan régi kép, talán ki is raktam valahova.

Kezem ökölbe szorul, de arcomat nem rándítom.

-Mit akarsz? Rám kenni valami idióta szarságait?-lépek én is egyel közelebb.

-Szánalmas ahogy próbálod elterelni magadról a figyelmet.-arca átváltozik szánakozóvá.-Anyád mit szólna ehhez?-kevesebb mint fél méter választ el minket.

Muszáj felnevetnem megszólalásán.

-Jajj el is felejtettem. Csak a sírból tud téged utálni.-arcom lefehéredik, testem remeg. Arcomról eltűnik a vidámság.

-Mit mondasz?-sziszegem.

-Mondtam hogy engem ne nézz hülyének. Tudok a nyomorult titkaidról.-tartja a szemkontaktust.-Nem gondolkoztál még el? Hogy apád vagy anyád mit gondolhat? Hogy szégyellnek? Hisz ki akarna egy ilyen gyereket?-röhög képembe.

Kezem arcába lendült, kissé nagy sebességgel. Nem tudom honnan tudhatja ezeket, de ez most nem érdekelt. Kikezdett velem, amit valamiért mindenki nagyon szeret.

A földre került és úgy kezdtem el püfölni.

-Ez megy? Hisz az utcán is ezt szoktad csinálni, nem unod még?-állok meg egy pillanatra, de nem tart sokáig pihenőm, folytatom.

-Nem csoda hogy a szüleid inkább a halált választották helyetted! Még az árvaház is alig akart bevenni szerintem!-próbáltam figyelmen kívül hagyni szavait, de nem nagyon ment.

Ahogy észleltem a tömeget körülöttem, inkább abbahagytam. Hagytam had szenvedjen az a nyomorék a földön. Egy darabig néztem, de testem megfordult és elkezdett beszaladni az épületbe.

Utam a mosdóba vezetett. Amint beértem, egy fülkébe berontva, adtam ki gyomrom tartalmát. Lehet az idegesség és a túl pörgés nem tesz jót annak amit reggel bevettem.

Nagy nehezen felállva, számat letörölve, lépek a tükör elé. Belenézve, elszörnyedek. Szemeim alatt karikák, arcom sápadt. Kikészítettek szavai. Talán igaza van. Tényleg egy szarkupac vagyok. Utáltak a szüleim? Lehet.

Gondolataim nem álltak meg, ezerrel forogtak a kerekek a fejemben, már amennyire szédülésem engedte.

Észre sem véve, kezdett hullani könnyem. Fájtak szavai, eléggé. Nem értettem sírásom okát, hisz nem is emlékszem mikor volt ilyen utoljára. Gyorsan visszamentem egy fülkébe és elkezdtem kiadni magamból mindent, ami felgyülemlett. Élvezhettem az egyedül létet, míg ki nem nyílt az ajtó, majd egy kopogás hallatszódott a fülke bejáratán.

-Jungkook, bent vagy?-kérdezi egy igen ismerős hang.

Kérlek most menj el, Taehyung.