Hagyd abba!

14.

Taehyung szemszög:

Sírva esek össze a konyha padlón. Majdnem megtette. Majdnem megütött. Bántani akart..Ahogy apám is tette mindig. Jót akartam, a legjobbat. Féltettem, nem mertem az utcán hagyni. Ez baj?

Sírásom nem halkult, ahogy szavaira gondoltam vissza. Fájtak, nagyon is. Csak nem dobják ki..Az nem lehet. De ha mégis? Az én hibám lesz?

-Taehyung! Mi történt?!-szalad oda hozzám kissé még kómás anyukám.

-Én..én..-alig kapok levegőt. A gombóc a torkomban nem hagyja.

-Nyugodj meg, kérlek.-kezdi el simogatni hátamat, fejemre puszilva.

Próbálom egyenlíteni légzésem és abba hagyni a sírást, ami majd 10 perc után sikerül is. Szülőm segített felállni, majd elzárva az ételt, amit már el is felejtettem, leültünk a kanapéra. Tovább ölelve engem, próbált beszédbe enyelegni.

-Hallottam a hangos beszédet, arra keltem fel.-sóhajt.-Mi történt?-néz szemembe.

-Kaját csináltunk, majd megkértem hogy vágja fel a paradicsomot.-kezdek bele nagynehezen.-Aztán egyszer csak elkezdett nagyon remegni a keze. Megkérdeztem hogy minden rendbe van e, de ő kiakadt.-nézek le.

-Min akadt ki? Mondtál valamit?-tör fel kíváncsisága.

-Nem...Ő..-el mondhatom én ezt?-Ő árva, anya..-suttogom.

-Nem gondoltam volna...-lepődik meg kissé.-De ennek mi köze van a kiakadásához?-vonja össze szemöldökeit.

-Nem ment vissza az árvaházba mert...-erről nem igazán tud.

-Mert?

-Itt aludt..-sütöm le szemeim, hisz nem szoktam neki hazudni.

-Furcsálltam is, hogy olyan korán itt volt.-gondolkozik el egy pillanatra.

-Nem is haragszol?-könnyebbülök meg.

-Dehogy. Örülök hogy vannak barátaid, akikkel boldog vagy. Hisz vele az vagy, nem?-fordul felém.

-De..De az vagyok.-mosolyodom el egy kicsit.

-Folytasd nyugodtan.-emlékeztet a történetre.

-Félt, hogy emiatt kirakják az utcára. Nem ez volt az első rossz cselekedete.

-Mitől ijedtél meg? Tett valamit?-ijed meg.

Nem mondhatom el neki..Megutálná.

-Nem, csak...-keresek kifogást.-A kiabálás miatt megijedtem. Emlékeztet, tudod..-halkulok el. Részben igazat mondtam, hisz attól is megijedtem.

-Jajj Tae! Nem kell már félned többé.-ölel meg utoljára.

-Tudom. De akkor is bennem van ilyenkor a félsz..

-Megértem.-áll fel.-Remélem megbeszélitek ezt. Kedves srác egyébként, összeilletek.-kacsint rám majd elmegy.

-Anya!-kiabálok utána, tenyereimbe rejtve arcomat. Tudja hogy meleg vagyok, szerencsére el is fogad. Imádom hogy úgy szeret, ahogy vagyok.

...

Meglepően sok üzenetet kaptam Jungkooktól. A bocsánatkéréstől, az esedezésig. Hívott is, de azt inkább kinyomtam. Nem lettem volna képes még beszélni vele, még nem. Jól esett szívemnek hogy megbánta tettét. De valljuk be, félek tőle. A kedves oldala imádnivaló, aranyos, törődő, imádom...De mikor mérges lesz, teljesen más a személyisége. A hirtelen mozdulatai meg csak rátesznek a dologra.

A kanapén ültem ismét, tv-t néztem. A kedvenc sorozatom ment, így ki nem hagyhattam. Anya vígasztalt, ahogy csak tudott. De az sem tartott örökké, mivel hívta a munkája. Elbúcsúzva tőlem hagyott magamra. Már esteledett, olyan 19:00 körül lehetett. Pont egy izgalmas rész következett, mikor megszólalt a csengő.

Összezavarodott fejjel gondolkoztam, hogy jól e hallottam vagy csak beképzeltem a hangot. De rájőve hogy bizony vár valaki engem az ajtó mögött felálltam. Nem vártam senkit, így talán kissé félve mentem az ajtóhoz.

Lassan nyomtam le a kilincset, majd kinyitva a nyílászárót lepődtem meg még jobban. Senki nem állt velem szemben, de lenézve a lábam elé, megakadt valamin a szemem. Egy csokor liliom...

Felvéve a gyönyörű virágot, mentem vissza a nappaliba. Átnéztem alaposan, míg meg nem akadt a szemem egy kis cetlin.

Izgulva vettem kezembe a papír lapot, miután vízbe raktam a növényt.

"Talán ez a legkevesebb amit tudok most tenni érted. Ha letudnám neked írni mennyire sajnálom amit tettem, már könyvet írhattam volna. Hülye voltam, egy idióta. A világ barmának érzem magam, amiatt amit tettem. Hibáztattalak, amikor magamat kellett volna. Lehet hogy el sem fogod ezt olvasni, de reménykedem. Rossz vagyok bocsánat kérésben, de próbálkozom. Hiszem hogy meg tudsz nekem majd bocsátani, de azt is megértem ha nem akarsz látni. Ez a virág rád emlékeztet, vettem magamnak is egy pár szállal, had érezzem illatodat, míg nem lehet. Csak egy szavadba kerül és békén hagylak. De kérlek, bocsáss meg."

Jungkook

Könnyezve teszem le a papírt a kezemből, majd temetem arcom tenyereimbe. Ismét megmutatkozott imádott éne, amiből nem elég. Mosolyogva teszem zsebre a fecnit, majd nézem tovább a sorozatom, amire most nem annyira tudok koncentrálni.

Mondd, hogy tudnék rád haragudni?