Hagyd abba!

20.

Taehyung szemszög:

Nem tudom hogy, de sikerült felvinnem a szobámba. Letettem az ágyamra, hogy legalább ne aludja el semmijét. Nem törődtem vele hogy koszos volt és ruhája is kissé átázott. Most a lényeg a pihenése volt.

Véres volt. Tudtam hogy az övé, ez fájt a legjobban. A fürdőbe menve, kikerestem a dolgokat hogy letudjam fertőtleníteni. Visszamentem a szobába és felhúztam pólóját, de rögtön grimaszba is vágtam arcom. Hasa és oldala tele volt foltokkal, sérülésekkel. Nem tudom mit csinált, de mindenképp ki fogom faggatni. El is gondolkoztam rajta hogy lehet kórházba kellene vinni, de hamar elvetettem ezt az ötletet. Véleményem szerint van annyi ügyességem, hogy én kezeljem le.

Most nem érezhette a csípős érzést, amit a fertőtlenítő adott. Így nem volt annyira macerás, de rossz volt minden egyes vágáson, ütésen végigmenni. Arcát is lemostam, hisz koszos volt. Ruháit nem vettem le, nem akartam tolakodónak tűnni. Bár ahogy ismerem, őt egy cseppet sem érdekelte volna.

Felhoztam egy pohár vizet, gyógyszerrel együtt. Valószínüleg lesznek fájdalmai, így nem fog ártani. Letettem mindent az éjjeliszekrényre, majd elhagytam a szobát.

Este volt, nem se ártott volna már aludnom, de hogy tudtam volna? Túl sok volt a kérdés fejemben. Barátaimnak nem írtam hogy Jungkookkal mi lett. Képesek lettek volna még ezért is őt hibáztatni. Biztos vagyok benne hogy ez most nem az ő hibája volt. Bajos ember, tudom hogy vannak problémái, meg is látszanak. De nem tudom elhinni hogy ezt ő generálta.

Később már tényleg muszáj voltam elmenni aludni. Szerintem őt nem fogja zavarni, ha vele alszom. Így bemászva mellé, fordítottam neki hátat, de meglepődve vettem észre hogy átölelte derekam. Ez mosolygásra késztetett, hisz akkor nincs annyira kiütve.

...

Reggel eszemben sem volt felébreszteni, olyan aranyos volt. Haja össze-vissza állt, szája kissé nyitva, orra mozgott. Mint egy ártatlan gyerek...

7 óra lehetett, nem terveztem hogy iskolába menjünk. Nem szokásom kihagyni napokat, de nem hagyhatom magára. Lehet megbetegedett, szüksége lehet rám. Anyának is majd kitalálok valamit, nem fog haragudni, hisz tényleg nagyon ritkán nem megyek iskolába.

Kisimítottam pár tincset arcából, mire mocorogni kezdett. Szemeit lassan tudta csak nyitogatni, fájhat a feje rendesen. Kipattanva az ágyból ültem a szélére, hogy elvehessem a gyógyszert a szekrényről. Megkértem hogy üljön fel, amit grimaszolva, de megtett. Kezébe adtam a fájdalomcsillapítót és a vizet, majd vártam hogy bevegye.

Hátát nekidöntötte az ágytámlának, majd úgy nézett engem. Nem láttam arcán semmit, szája ismét kicsit ki volt nyitva, mellkasa lassan mozgott fel-le.

-Mi történt?-kezdek bele nagynehezen.

-El...Elakartak..kísérni a suliba..-nehézkesen beszél, fájdalommal az arcán.

-Nem muszáj beszélned, ha fáj.-nézek szemébe.

-N..Nem. Megérdemled a magyarázatot.-jól esik amit mond.

-Emlékszel arra az emberre, akiről Namjoon szedett le?-válaszom csak egy bólintás volt.

-Na igen. Felismert, majd szólt a barátainak. Elfutottam, de zsákutcába kerültem, így nem volt menekvés.-mosolyodik el.-Innen nem részletezném, hisz szerintem tudod mi következett. Három az egy ellen, nem a legjobb dolog. Kiszabadultam közülük és egy parkba mentem, lefeküdtem egy padra, majd elájultam vagy elaludtam, már nem emlékszem..Aztán idejöttem hozzád, nem tudtam máshoz...-hajtja le fejét.

Csak közelebb mentem hozzá és gyengén átöleltem. Vigyáztam, nehogy fájdalmat okozzak neki. Nem érdekelt hogy nem mentünk el a randira, rosszul éreztem magam miatta. Sajnáltam, de ezt nem mondtam neki.

-Nem hagytál ki valamit a történetből?-simogatom hátát, de kérdésemre befeszül.

-Én...-keresi a szavakat.-Nem voltam tudatomnál...-halkul el. Nem mondtam erre semmit, hisz tudtam, de az ő szájából akarom hallani.

-Mennyit?-utalok a gyógyszerek mennyiségére.

-Hármat..-tart magához szorosabban.

-Miért?-csak is ez érdekel.

-N..Nem tudom..-szipog egyet, mire meglepődöm.-Egyszerűen olyan sokszor segített már, hogy nem tudok leállni..Azt hittem..Azt hittem ez segíteni fog..-érzem meg könnyeit vállamon.

-Semmi baj..-suttogom és folytatom háta simogatását.

-Megszegtem az ígértemet, hogy ne lenne baj?-távolodik el majd néz a szemembe.-Elbuktam, Titi...-kezd jobban könnyezni.-Csalódást okoztam, mert nem tudok változni...Egyáltalán hogy tudsz még rám nézni?-temeti arcát kezeibe.

-Nem haragszom..-veszem el kezeit, majd megfogom őket.

-De...

-Nincs de.-ölelem át ismét. Egyszerűen nem tudok rá haragudni, inkább aggódom miatta.

Segítek neked, bármibe is fog kerülni.