Hagyd abba!

25.

Jungkook szemszög:

Nagy nehezen értem el célomat. Valahogy sikerült visszajutnom az intézetbe. Nem is tudom hányan néztek meg kinézetem miatt. Lábamat húztam, hasamat fogtam, az arcom pedig meg sem mertem nézni telefonom kamerájában.

A fürdőben lefertőtlenítettem amit le tudtam. Nagyon jól megy nekem, hisz zsinórban a második napja hogy szétvernek. Mit ne mondjak Taehyung jobb munkát végzett a sebeimmel, de ő most nincs itt. Nem tudtam mit tenni, el kellett fogadnom a tényt hogy megint elbasztam.
Fáradtan dőltem bele ágyamba, majd vártam hogy elérkezzen a reggel, amikor iskolába megyek.

...

Borzasztó érzés volt felkelnem, na meg fájdalmas is. A fejem is hasogatott, így megmostam arcom hideg vízzel, hátha egy kicsit is segít. Valamit kezdtem a kinézetemmel, majd felkapva fekete melegítőm és szintén fekete pulóveremet, fekete cipőmmel, elindultam-most az ajtót használva-abba a lepukkant épületbe.

A lábam még mindig fájt, így talán kicsit sántítottam. Az arcommal nem tudtam mit kezdeni, mivel eltakarni, szóval az maradt úgy. Fejfájás ellen pedig bedobtam egy pirulát, ami még el is űzi kissé szar kedvemet.

Hamar megérkeztem, túl hamar. A kapun belépve majdnem minden szem rám szegeződött. Furcsán néztem körbe, nem értettem mi van.

-Meg vagy lepődve, Jeon?-hallom meg azt az idegesítő hangot.

-Mit akarsz Jokota?-fordulok felé, felhúzott szemöldökkel.

-Aszta! Valaki nem sajnált téged!-húzza gúnyos vigyorra ajkát.

-Vicces.-játszom meg magam-Mi a faszért néz mindenki?!-nézek körbe kissé hangosabban beszélve.

Csak a mellettem álló nevetését hallom, ami egyre jobban idegesít. Fújtatva hagyok ott mindenkit, majd megyek be a terembe, ahol órám lesz.

Kezemen támaszkodom de ez sem tart sokáig. Két tenyér landol padomon, amik számomra ismeretlenek voltak. Értetlenül nézek fel, majd találom szembe magam Mongju-val és bandájával.

-Igen?-kérdezem feszülten.

-Igaz?-húzza vigyorra száját.

-Mi igaz?-nézem értetlenül mosolyát.

-Hogy árva vagy.-mutatja meg fogait.

Lefagytam. Ezt senki se tudja Namjoon-on kívül. Meglepődöttségem látszódhatott arcomon, hisz nevetni kezdett.

-Szóval igaz!-néz hátra barátaira.

-Ezt honnan veszed?-próbálom leplezni dühömet és félelmemet.

-Terjed egy-két pletyka, tudod...-kerüli meg padom, majd táskámhoz nyúl.-Mint például hogy egy drogos nyomorék vagy!-kapja ki táskámból a tasakot.

Gyorsan nyúlok utána, de elhúzza előlem. Mérgesen nézek rá, de ő úgy tűnik jól szórakozik.

-Úgy tűnik a pletykák igazak...-nézi meg közelebbről a tablettákat-Most is bevettél egyet? Adsz?-lép közelebb, így kikapom kezéből a kis dolgot.

-Takarodj az utamból.-lököm meg vállammal, miután felkaptam a táskám. Sietősen hagyom el a termet, nem akarok ott maradni. Mindenki minket nézett, legfőképp engem. Nem hiszem el hogy minden kiderült. Ki mondta el? Hisz alig tudott róla valaki.

A folyosón mindenki megvetően nézett rám. Még Namjoon is ott állt és nézett, Jiminnel és Taehyunggal együtt. Dühösen, de egyben kétségbeesetten léptem oda hozzájuk.

-Te..-nem tudtam befejezni, hisz a legmagasabb akkorát lökött rajtam, hogy a földre estem. Ha eddig nem nézett senki, most minden szem ránk szegeződött.

-Megbeszéltünk valamit.-néz le rám komolyan.

-Te mondtad el mindenkinek?-növekszik a gombóc a torkomban.

-És ha igen?-érdeklődve nézi hogy mit fogok válaszolni.

-Akkor rohadj meg.-rúgom ki lábát, ami miatt elesik. Kapva az alkalmon indulok neki, majd ütök bele párat. Feleszmél az előbbiből, majd visszaüt. Jimin próbálja leszedni rólam a magasabbikat, kevés sikerrel. Csak ütjük egymást, dühből, meggondolatlanul. Taehyung csak áll és néz. Nem mozdul.

Két tanár szed szét minket nagynehezen. Lihegve nézünk egymásra, szemmel öljük egymást tovább. Nem néz ki jól, de én se lehetek szebb.

A felnőttek elhessegetnek mindenkit majd elkezdik beszélni mi legyen. Én csak lecsúszok a fal mentén és lehajtom fejem, térdeimet felhúzva. Rosszul vagyok, hányingerem van és fáj a fejem. Forog velem a világ és foltokat látok. Tudom mitől van, hisz mindenem remeg. Félelem járja át testem, miközben a gombóc majd meg fújt, ami torkomon van. Nem engedem hogy könnyeim útnak eredjenek, nem szabad. Gondolkozom, csak úgy forognak a fogaskerekek a fejemben.

Nem maradt semmim, nincs mit veszíteni.