Hagyd abba!

21.

Jungkook szemszög:

Nélküle talán még mindig az utcán lennék. Nem tudom neki meghálálni amiket értem tett. Sokat gondolkoztam, nagyon sokat. Mégis csak egy megoldás volt ami a legjobb lett volna. Ezzel magamat és őt is bántani fogom, de később csakis jobb lesz, neki legalábbis. Nem akarok neki fájdalmat okozni, de nincs más választásom. Csak meg kell találnom a megfelelő alkalmat és végrehajtani. Egyszerűnek tűnik, annál inkább fájdalmas.

Ott maradtam nála, tartottam a látszatot. Csak mondania kell valamit, nekem pedig cselekednem.

Ismét a konyhában kötöttünk ki, mint annak a napnak a délutánján. Nem kellemes visszagondolni rá, mégis feljöttek az emlékek, akaratom ellenére. Talán ugyanazt kellene tennem mint akkor, csak befejezni a mozdulatot a végén.

Ebédet csináltunk, anyukája nem volt itthon. Az univerzum is azt akarja hogy végrehajtsam tervem. Az is úgy gondolja hogy Taehyungnak jobb ember kell, nem olyan mint én.

-Vissza mész az árvaházba?-néz rám egy pillanatra, amíg a zöldségeket mossa.

-Nem ártana. Nem tudom ez a hanyadik eset, lassan tényleg elküldenek.-játszom az idegest.

-Ugye tudod hogy erről én most nem tehetek?-hangja kissé magabiztos, de mégsem annyira hogy erős legyen.

-Persze, sosem a te hibád.-húzom gúnyos mosolyra szám.

-Jungkook. Mire akarsz erre célozni?-közelít meg mamuszában, ami olyan aranyos hogy elolvadok.

-Mindig én vagyok a hibás, ugye? Neked sosincs semmi közöd a szarságokhoz. Nem miattad raktak ki majdnem a múltkor. Nem a barátocskád miatt vertek tegnap meg. Ugye?-hagyom abba a szeletelést.

-Te..Te most olyanokat akarsz rám kenni, amik nem is miattam történtek..-hajtja le fejét.

-Nem? Nem, Taehyung? Gondolkozol te néha? Vagy csak nézel ki a fejedből?-megyek hozzá közelebb-Nagyon köszönöm hogy elláttál, tényleg. De mondd, mire menjek vele, ha?-lököm meg.

-Én csak segíteni akartam...-furcsa, ezt már hallottam nem is olyan rég.

-Te mindig csak segíteni akarsz, igaz?-állok felé.

Csendben van, csak hallgat. Fájnak amiket mondok, hisz nem igaz. Talán akkor török én is össze mikor hallom hogy szipog. Nem szabad elpuhulnom, folytatnom kell.

-Válaszolj a kibaszott kérdésre, Taehyung!-fogom meg pólója nyakát, így muszáj felnéznie rám.

-É..Én-akadozik mondandója közben.

-Te? Te mi?!-rántom meg-Kezd kurvára elegem  lenni a faszságaidból és belőled is! A barátaidról ne is beszéljünk.-nevetek fel-Fogd fel végre. Nem vagy senki. Nem is leszel.-dobom el, így a földre esik. Nem gondoltam volna, hogy így eltudom játszani.

-J..Jungkook-kezdené el, miközben leguggolok hozzá.

-Csak fogd már be egy percre bazdmeg!-lendül kezem, ami célba is ér.

Megütöttem.

Csend telepedett közénk, sokkolt lett. Némán sírt előttem, talán fel sem fogta ami történt. Könnyek folytak le arcán folyamatosan, én pedig csak néztem és szerepem kezdett meginogni.

-Felejts el.-kimenve a konyhából, felvettem cipőm és kabátom, majd elhagytam a házat. Könnyeim előtörtek, eddig tartott minden. Gyors léptekkel mentem el a környékről, egyenesen a parkba, ahol leültem egy padra.

Az eső esni kezdett, hagytam had ázzak el. Ez a legkisebb ami történhet velem. Utáltam magam, mindennél jobban. Na nem mintha ezzel újat mondtam volna, de most volt az a pillanat amikor megvertem volna saját magam.

Táskámból előkerestem "megmentőmet", majd kettőt lenyelve belőle hagytam hogy elvigyen máshová. Oda, ahol nem vagyok egy gerinctelen féreg.

Hidd el, így jobb lesz neked.