Hagyd abba!

22.

Taehyung szemszög:

Némán sírva ülök a konyhapadlón. Túl ismerős a helyzet. Nézek ki a fejemből, sokkolt állapotom próbálom csökkenteni. Kérdések vannak fejemben, nagyon sok. Észre se vettem, talán miattam történt minden?

Telefonom csörgése zökkentett ki mindenből. Lassan vettem ki zsebemből a készüléket, majd néztem meg ki az. Jimin.

-Taehyung! Miért nem voltál suliban?-kezd bele rögtön, kérdőn.

-Jimin...-suttogom alig hallhatóan.

-Tae! Jesszusom, mi történt?-hangja át vált aggódóvá.

-Meg..Megütött...-próbálom visszafogni feltörekvő könnyeim.

-Ki? Ki ütött meg Taehyung?!-ideges, hangja erélyes.

-J..Jungkook.-szipogok a készülékbe.

-Azonnal ott vagyunk!-bontja a vonalat.

Felálltam a földről, majd a nappaliba menve ültem a kanapéra. Nem értettem tettét, hisz minden olyan szépnek tűnt. Talán túlságosan is ahhoz, hogy igaz legyen. Lábaimat felhúzva vártam hogy nyíljon az ajtó. Reménykedtem hogy visszajön, elmondja hogy ez egy rossz vicc volt, majd addig ölelget és kér bocsánatot, amíg be nem adom a derekam.
Ez sosem következett be.

Nagy hévvel csapódik ki az ajtó, majd barátaim lépnek be rajta. A szőke leül mellém, míg Nam csak áll a kanapé mellett.

-Mi történt, Taehyung?-teszi vállamra kezét, mire akaratlanul is, de összerezzenek.

-Minden olyan szép volt.-hajtom le fejem.

-Mi?-vág értetlen fejet, mikor elveszi rólam kezét.

-Olyan kedves volt...-mosolyodom el szomorúan.

Az eddig álló, megunta mondataim, így elém guggolva fogta meg térdem. Lassan és óvatosan cselekedett, majd úgy kezdett el hozzám beszélni.

-Tae...Ha nem mondod el mi történt, nem tudunk segíteni. Ezt te is tudod.-sóhajt egy kisebbet.

Felnézek rá, majd kezdek el halkan beszélni.

-Tegnap este ájultan esett össze az ajtóban. Koszos volt és véres..Megverték. Felvittem a szobámba, majd lekezeltem a sebeit. Hárman támadtak rá, az az ember a barátival együtt, akiről te szedted le. Nem tudta elkerülni tekintetem az este, pupillái mekkorák voltak. Megígérte...-veszek egy reszketeg levegőt.-Ma, ma olyanokat akart rám kenni, amik nem is miattam törtentek..tudtommal.-könnyesedik be szemem.

-Mi az hogy tudtoddal?! Semmiről nem tehetsz Tae!-emeli fel hangját a mellettem ülő, mire ismét összerezzenek.

-Kiabált veled?-szólal fel Nam. Csak bólintani tudok.

-Miket mondott?-halkan beszél.

-Csak az igazat..-engedem szabadjára könnyeim.

-Mit mondott?-fogait összeszorítja.

-Egy senki vagyok. Nem is leszek senki. Minden miattam történt. Minden szarnak én vagyok az okozója. Konkrétan én rontottam el mindent...-vágom fájdalmas grimaszba arcom.

-Ne is gondold hogy ezek igazak! Taehyung, te nem tettél semmi rosszat!-ölel át Jimin.

A vállán sírom ki magam, hagyom had jöjjön ki rajtam minden. Nem szeretnék visszaesni abba a gödörbe, ahonnan nagynehezen kijöttem, de Ő mindenféleképpen vissza szeretne lökni.

Namjoon feláll, majd összeszorítja állkapcsát. Nagyon sokat köszönhetek neki, mindig itt volt nekem. Olyan mint a védelmező báty.

-Nam, hova mész?-néz fel rá, párja.

-Csak sétálok egyet.-veszi fel cipőjét, majd elhagyja a házat.

Rossz előérzetem van.