Hagyd abba!

28.

Taehyung szemszög:

Unottan ültem le a kanapéra, majd húztam magam alá lábaimat. Anya nem volt itthon, így beszélgetni se tudtam senkivel. Namjoonékat vártam, akik nagyon nem akartak jönni. Így maradtam én és a gondolataim.

Jungkook vajon mit csinálhat? Cikázott a kérdés a fejemben. Az árvaházban van? Vajon ismét egy sikátorban, kiütve? Vagy csak valahol sétál? Nem tudhattam, de a kíváncsiság felemésztett belülről. Meg volt a száma, mégsem hívtam fel. Haragudtam rá még mindig. Tudta a súlyát a cselekedetének, de ő ebbe akkor sem gondolt bele.

Szerettem őt.

Hiányzott, de hibázott. Megígérte hogy változni fog. Kedves volt velem. Megcsókolt. Elvette az első csókomat és ezt nem is tudja. Szívesen megmondanám neki hogy eddig mindenben ő volt nekem az első. Ő volt az első aki bókolt nekem. Aki virágot vett nekem. Aki saját maga módját félrerakva, bocsánatot kért tőlem. Aki megnevettetett. Aki összetört engem.

Tudta múltamat, még abba is beleavattam. Bíztam benne, egy láthatatlan kötél fogott össze vele, amit nem tudtam kikötni. Akármennyire is próbáltam, nem engedett a vastag fonal, mit tudta nélkül szorított és addig nem engedett míg ő jól nem érezte magát.

Talán nem is akartam hogy ez a valami megszakadjon köztünk. Ha ő nem is szerette volna hogy mellette legyek, én bármit megtettem volna érte. Nagy szavak azok amiket most én mondok, de mást nem tudok érezni. Borzasztó hogy ennyi idő mire képes, milyen súlya van az emberre. Nem állt szándékomban ilyen közelre kerülni hozzá, inkább távolabb akartam tőle lenni. Ez sem jött össze.

Azt akartam hogy itt legyen mellettem. A feje az ölemben, míg én haját piszkálom. Ami oly fényes és puha. Éjfekete, mégis úgy csillog a fényben, mint csillag az égen. Lassan fekete szemeivel nézne fel rám, majd fogná meg csontos kezével enyémet. Meleg tenyerem felmelegítené az ő hideg mancsait. Szépen lassan hajolnék rá ajkaira, amik lassú mozgásba kezdenének. Érzelmes lenne, nem lenne vad. Csak az érzelmeinket adnánk bele, semmi mást. Csillogó szemekkel válnék el szájától, míg ő csak azt az egy szót suttogná nekem. Szeretlek..

Túlságosan is elkalandoztam, így muszáj visszatérnem a csúf valóságba. Lassan öt óra, barátaim még sehol. Telefonomat kezembe véve kezdtem keresni Namjoon nevét a többi szám mellett. Nem kellet sokat bíbelődnöm ezzel, majdnem az első helyet foglalta el a névjegyzékekben. Kellett egy kis idő mire felvette, amit furcsálltam is. Ha másnak nem, de nekem mindig gyorsan felveszi, ha ráér, ha nem.

-Igen?-hangján lehet hallani hogy liheg, ami kissé más vizekre evezi gondolataim.

-Én vagyok az.-világosítom fel-Zavarok?-kínosan érzem magam egy kicsit, attól függetlenül hogy azt sem tudom mit zavartam meg.

-Nem, dehogy. Hívni is akartalak. Késni fogunk egy kicsit. Jimin rosszul lett, így a wc felett ül lassan egy órája.-sóhajt feszülten-Most is rohannom kellett neki egy pohár vízért, már attól lett rosszul megint mert érezte a hányás ízét a szájában.-azért megnyugodtam hogy nem valaminek a közepébe telefonáltam. De azért sajnáltam is barátomat. Olyan sokszor betegszik meg, hogy azt számolni sem lehet.

-Ha ennyire rossz, nem muszáj jönnötök. Jobbulást neki!-mosolyodom el halványam, ugyan nem láthatja.

-Igyekszünk. Tényleg bocsi.-hallom hangjában a megbánást-Most mennem kell, azt hiszem Minnie már a tegnapi reggelijét adja ki magából. Szia!-el sem tudtam köszönni, már csak a sípolást hallottam a vonal másik végéről.

Azért szomorú voltam, hisz már készültem rá hogy megnézünk egy filmet vagy főzünk valamit. De nem haragudhattam barátaimra, nem tehettek semmiről. Anya volt az utolsó lehetőségem arra hogy elmondjam neki mi nyomja a lelkem. Ismét megnyitottam telefonomat, majd előkerestem szülőmet. Nála is kell várnom azért egy jó időt mire felvette. Mi van ma az emberekkel?

-Szia, kincsem. Mondjad!-az ő hangjából most viszont a fáradtságot lehetett hallani.

-Szia. Mikor jössz?-kérdeztem számat rágcsálva. Imádkoztam hogy minél hamarabb és főzzünk valamit.

-Sajnálom, de kicsit tovább maradok mint szoktam.-sóhajt frusztráltan-Nyugodtan menj el aludni, most nem tudunk együtt vacsorázni.

-Ohh, oké.-suttogom, hisz kedvem csak rosszabb lett.

-Áthívhatsz bárkit! Szívesen találkoznék Jungkookkal ismét.-hallom hogy mosolyog.

-Majd..Majd megkérdezem.-nem akartam neki elmondani miket is csinált az általa igencsak kedvelt személy.

-Le kell tennem. Ne maradj fent sokáig!-ennyivel bontotta is a hívást. Ma mindenki rám nyomja a telefont?

Szomorúan sóhajtottam egyet, majd a konyhába mentem. Muszáj voltam enni valamit, hisz egész nap alig ettem. Nem akartam nagyon belelendülni ebbe az egészbe, így maradtam az instant tésztánál.

A tv elé leülve kezdtem el valami hülye sorozatot nézni. Értelmetlen volt az egész, de legalább lekötötte figyelmemet. Hat óra környéke lehetett már, fürdeni még kár lett volna elmennem.

Épp az edényt raktam a mosogatóba, amikor csengettek. Reménykedtem hogy barátaim állnak az ajtóban, vagy Jungkook..Egy csokor liliommal a kezében. Viszont ismét ellenem fordultak az égiek. Az ajtót kinyitva rögtön eltűnt apró mosolyom. Torkomban gombóc nőtt, kezem remegni kezdett.

Apa?