10.

64 6 12
                                    

Kiabált, kapálózott, rugdalózott, de sehogy nem tudta megakadályozni.

Vissza mentek a faluba s Jungkook egész végig nem szólt senkihez. A napokban elhanyagolta az evést és még véletlenül sem mozdult ki a szobából.

- Már negyedjére küldöd vissza a kurva kaját! - rontott be a szobába Hoseok. Ilyenkor ő szokott vele "foglalkozni" mikor Jiminnek más dolga van.

-Ha Taehyung ezt megtudja, nagy szarban leszel. És én is. Szóval told be magadba, vagy kérj meg hogy segítsek, mert ha Tae intézi el, abban nem lesz köszönet! - csapta le az éjjeli szekrényre a tálca kaját. Jungkook csak nézett rá egy ideig, amit Hoseok gyorsan megelégelt.

-És szólalj már meg végre, a kurva életbe. - rugta fel az asztalt, amire össze rezzentem.

-Mi folyik itt? - rontott be Taehyung, mire szemet forgatva néztem el róla.

-A hülye Kurvád van! - sziszegte, majd levállalva Taet kirohant a szobából. Tae zsebre tett kézzel elém sétált, s tekintélyt parancsolóan nézett rám. Felnéztem rá, ő pedig neki dölve a falnak nézett tovább. Ezt csinálta perceken át, így én ezt megelégelve indultam ki az ajtón. Kinyitottam az ajtót, és Yoongival találtam szembe magam. Mérgesen fordultam meg, keresztbe tett kézzel.

-Na. Menj beljebb. - csapott rá fenekemre.

-Te engem kurvára ne csapkodj.-löktem neki teljes erőmből a falnak s felpofoztam. Elő rántotta a  fegyvert de Taehyung kiütötte a kezéből.

- Térdelj le. - szólt rám ridegen, de én nem tettem.
- Azt mondtam, hogy térdelj le. - hangja nyugodt volt, de ijesztően mély. Tett egy lépést felém, én pedig akaratom ellenére léptem hátra.
- Térdelj! - szólt rám erélyesebben s a szemkontaktust tartotta velem.

Próbáltam határozott maradni, de Taehyung érzéstelen arckifejezése, s rideg tekintete ledominált. Vállamnál fogva nyomott le a földre és kezével állam alá nyúlva emelte fel a fejem, hogy rá nézzek. Ezt a szégyent. Minek képzeli ez magát? Fejemet erőszakosan elfordítottam, így nem kellett a képét bámulnom.

- Kérj bocsánatot!- hangja újfent határozott volt, ellenkezést nem tűrve.

- Felejtsd el! - morogtam az orrom alatt, de reménykedtem, hogy nem hallotta meg.

- Mond újra! - parancsolt rám.

- Azt mondtam, hogy felejtsd el! - néztem fel rá gyilkos tekintettel. Yoongi keze arcomon csattant, amitől kezemmel meg kellett támaszkodnom, nehogy el essek.

- Kérj bocsánatot! - parancsolt rám újra. Megalázva érzem magam, ahogy itt térdelek elöttük. Nem kerültem még ilyen helyzetbe soha.

Továbbra is szótlan maradtam. Taehyung iszonyatosan közel a kezemhez lőtt, én pedig sokkoltan bámultam a mostmár lyukas padlót.

- Ne kelljen harmadszorra kérnem!

- Sajnálom. - mondtam szinte alig hallhatóan.

- Hangosabban. - morrant rám.

- Sajnálom. - mondtam mostmár megemelve a hangom. Yoongi kisétált a szobából, utána pedig Taehyung is az ajtót becsukva maguk után. Egész nap a szobában feküdtem, és csak bámultam magam elé. Nem tudom mit csináljak. Vissza akarom kapni...

Este mikor már az ég korom sötét volt, felkeltem az ágyból, hogy tudjam nézni a csillagokat. Olyan szépek. A bámulkodásom nem tartott sokáig.

Ijedten fordultam meg, s menekültem a sarokba, mikor sok maszkos ember berontott a szobába, s felém közeledtek. Kettő lefogott s a szoba közepére ráncigáltak, ahol a térd hajlatomba rugva térdeltettek le. A harmadik gyomorszájon ütött s engedtek össze görnyedni. Többen elkezdtek rugdosni a földön, én pedig a fejemet próbáltam védeni. Gyorsan abba hagyták, majd kifutottak a szobából. Azt se tudtam hol fogjam meg magam, hova szorítsam a kezem, hogy kevésbé fájjon. Mindenem éget, lüktet, és borzalmasan sajog. Nyöszörögve próbáltam át fordulni az oldalamra, majd lassan össze görnyedni, hátha így kevésbé rossz, de ugyan olyan volt. Könnyeim folyni kezdtek, a levegőt is nehezen vettem. Újabb ajtó nyitódást hallottam, majd egy kezet éreztem meg a combomnál.

- Jungkook ébren vagy? - szólongatott, ha tippelnem kéne, Taehyung.

Mivel megszólalni nem nagyon tudtam, ezért a hátamra fordított, így egy fájdalmas nyögést kiváltva belőlem. Végig tapogatta a felső testem, gondolom hogy ellenőrizze, hogy törött-e bármim. Ennek nem ez a legjobb ellenőrzési módja de nem kételkedek inkább benne. Felhúzta a lábaimat, majd óvatosan hátam alá vezette egyik kezét, a másikat a térdhajlatom alá, majd felemelve tett le az ágyra.

Több helyen is véreztem, és ezek tuti hogy be fognak lilulni. Taehyung letépte rólam a pólóm, majd a hosszú nadrágomat is levette, így egy szál boxerben feküdtem előtte. Ha tudnám, most eltakarnám magam, de nem nagyon akarok mozogni. Taehyung beszaladt a mosdóba, majd egy elsősegélyes dobozzal jött ki. Lekezelte a sebeimet, eközben én majdnem megfagytam. Gyorsan bekötözött, majd levéve magáról a pulcsiját adta rám, amit bár elég fájdalmas volt felvenni, de megérte mert jó meleg volt.

Gyorsan betakart, majd felém támaszkodott.

- Most pedig mond el mit láttál. - nézett mélyen a szemembe. Kezével letörölte a még enyhén potyogó könnyeimet, s arcomra simított.

-S-senkit. - kezdtem dadogva. Össze szorítottam a szemem, ugyanis a beszéd is fájt.

- Ne védd őket Jungkook! Mond el, hogy kik voltak! Hogy néztek ki? - emelte meg a hangját, amitől össze rezzentem. Arcom felé emelte a kezét én pedig szemeimet össze szorítva vártam az ütést, ami nem következett be. Derekamra vezette kezét s feljebb ültetett.

- N-nem tudom m-mert maszk volt r-rajtuk. - mondtam ki nagy nehezen amire csak fujtatott egyet.

- Hányan voltak? - nézett szemeimbe én pedig tartottam a tekintetét.

- N-nem tudom. Talán hatan. Nem tudom nem láttam. - ráztam meg a fejem, szemeimből kibuggyant egy könnycsepp.

-Jolvan. Pihenj. - simított oldalamra, majd felkelt. -A szobád előtt lesz két őr, nem kell félned, ilyen nem fordul elő többet. - mondta s már ki is ment.

Mi ez a hírtelen kedvesség? Ezt már nem tudom követni...

It will be mine Where stories live. Discover now