Bizhatok benned? |Xiaoven modern au|

19.

SAD BACKSTORY TIME YIPEEEE🎉🎉
HAHAHAHAHAHAHA

-Szánalmas vagy! Nem mondhatod ezt te most komolyan!
Kiabált az apja. Wendy össze rezent minden egyes mozdulatára.
-Kérlek nyugodj meg.. ez nem olyan vészes dolog.
Próbálta le nyugtatni Jean.
-Nyugodjak meg? Hogy a fenébe nem lenne ez vészes dolog! A fenébe is, a lányom azt hiszi, hogy egy fiú! Ez kurvára nem normális dolog! Ennél nagyobb faszágot még életemben nem hallottam! Csak egy fiam van az is Carmen!
Csapott rá az asztalra.
-Most azonnal el felejted ezt a hülyeséget Wendy! Soha többé nem akarok erről a szarságrol hallani, meg értetted?
Lassan bólintott eggyet.
-Azt kérdeztem, hogy meg érteted!?
Csapott rá újra az asztalra.
-I-igen..
Remegett meg a hangja. Majd tett egy pár lépést hátra és bement a szobájába. Az ajtót becsukta és befeküdt az ágyba. Remegve vette a levegőt és az egész teste remegett a vissza folyót érzelmektöl. A könnyei csak úgy folytak és bele temette a fejét a párnájába. A vállai remegtek a sírástol és már csak probált minnél halkabb lenni. Egy pár perc múlva hallota, ahogy az ajtó kinyílik, abban a pillanatban vissza fogta a lélegzetétt, hogy ne adjon ki semmi hangot. Majd az ajtó be csukodot.
-Nyugi... Csak én vagyok.
Hallotta meg Carmen hangját. Újra elkezdte remegve venni a levegőt. Majd az ágy mellete besüppedt és meg érezte a kezét a fején.
-Shhh... Minden rendben lesz.
Mondta halkan. Már alig tudta vissza tartani a sírást.
-Néz rám kérlek.
Mondta lágy hangon és magához húzta Wendyt. Majd meg simogatta az arcát, a könnyei hirtelen keztek el újra lefolyni az arcán, az ajkai bele remegtek és probált valamit mondnai.
-S-sajnálom...
Mondta küszködve a könnyei ellen.
-Istenem... Nem kell semmit sajnálod, ne foglalkozz azzal a seggfejel. Én mindig itt leszek és ha bármit tesz vagy mond megint majd én el intézem.
Majd megölelte, csak ennyi kellet mád neki, hogy elbjögje magát. Carmen pólóját szorongatta. A könnyei meg úgy folytak mint ha muszáj lenne. Carmen szorosan ölelte.
-Én itt vagyok és mindig itt leszek, bármi lesz én úgy foglak szeretni ahogy vagy, na meg legalább van egy öcsém~ Még akkor is ha csak egy pár perccel előbb születtem.
Mosolygott Carmen.
-Venti..
Motyogta.
-Hm?
Nézett rá.
-Venti.. mindig így becéztél. Apa mindig ideges volt mert ez egy fiú név, pont ezért is tetszett.
Mondta szipogva Venti.
-Azt akarod, hogy így hívjalak?
Kérdezte Carmen.
-Ha nem nagy kérés.
Nézett rá, Cramen meg csak mosolyogva meg rázta a fejét.
-Még szép, hogy nem nagy kérés.
Ölelték meg egymást újra. Carmen már régebb óta tudta, de akkor csak annyit mondott neki, hogy még nem biztos benne. Jean már egy ideje sejtette, hogy van vele valami.  Szóval nem volt meg lepődve. Sucrose egy picit meg lepődött de nem zavarta, Sayu meg hát még nem értet semmit ebből.
-Kérlek drágám, nem mondhatsz neki ilyeneket!
Mondta Jean.
-Nem érdekel! Vagy te teszel valamit vagy én, és hiddel abból semmi jó nem lesz!
Ráncolta össze a homlokát.
-Tudod, hogy nem tehetek vele ilyet..
Halkult el Jean hangja és a padlót nézte.
-Akkor majd én magam meg oldom, mint minden mást!
Viharzot ki a konyhábol idegesen. A napok teltével egyre rosszabb lett köztük a helyzett. Először csak be szólt neki aztán már azt is meg mondta mit vehet fel és mit nem.
-Még is mit művelsz? Hiába probálsz bő ruhákat hordani úgyan úgy lány maradsz Wendy. Vedd le!
Venti meg szorította a pólója alját és csak el nézett.
-Azt mondtam, hogy vedd le azt a szarságot!
Csapott rá az ajtó keretre. Venti teste össze rezent a hirtelen hangtol és ránézett.
-Akkor legalább kimennél?
Kérdezte halkan.
-Nem, csak vedd le azt a szarságott végre, nem meztelen leszel szóval ne kezdjél el nekem nyafogni.
Venti össze szóritotta a száját. Szép lassan levette a ruháját amíg már csak egy fehérneműben ált a szoba közepén. Majd oda ment meg fogta a vállát és a tükör elé húzta.
-Nézd meg jól magad! Ez vagy te és ezen nem tudsz változtatni.
Fogta meg az arcát és nem engedte meg neki, hogy el nézzén.
-Hiába probálkozol mindig csak egy lány maradsz. Az ilyen kis kurvákat az én időmben addig ütötték volna amíg mozog, vagy emlékezettni arra, hogy még is mi az egyetlen dolog amire egy nő jó.
Lökte arréb magától. Venti újra elkezdett halakn sírni.
-Szed össze magad és felejtsd el végre ezt a faszságot.
Mondta majd kiment a szobából, Venti leült a földre és a lábait felhúzta a melkasához és a fejét rárakta a térdére. Lehet igaza van..
Ez az egész hülyeség és minden csak a fejében van. Abba kéne hagynia az álmodozást.
-Kicsim...
Hallota meg Jean hangját.
-Sajnálom, tényleg sajnálom, hogy nem tudok ellene mit tenni.
Simogatta meg a fejét Jean.
-Mindegy... Igaza volt, az egész hülyeség. Szimplán csak bemesélem magamnak.
Remegett meg a hangja.
-Nem...nem.. ez nem igaz, kérlek ne hagyd, hogy rávegyeb arra amire ő akar.
Fogta meg a vállát.
-Hallottam Carmentől a kis becsenév amit adott neked jobban tetszik neked mint hittem volna, Venti. Milyen jó a hangzása.
Simogatta meg az arcát.
Venti újra elkezdett sírni.
-Szeretlek, kérlek ne foglalkozz apád hülyeségével. Na gyere vegyél fel valamit mert a végén még megfázol.
Puszilta meg a holokát Jean.
-Nyugodtan vedd fel azt amit akarsz.
Simogatta meg az arcát.
-Hagyjuk nem olyan fontos..
Sóhajtott fel Venti.
-Ne mondj ilyet, nekem mindig is az lesz a legfontosabb ami nektek jó, még akkor is ha kevesett vagyok itthon. Az számomra a legfontosabb, hogy mindannyian jól érezétek magatokat. Meg probálok apádal beszélni.
Simogatta meg az arcát majd kiment a szobából. Venti még egynézett ideig a földön ült és csak ki a fejéből. Már maga sem tudja mit gondoljon. Hülyeség ez az egész? Vagy nem? Felált a földör és vissza vette a ruháit. Majd újra bele nézett a tükörbe. Egy kis idő után hozzá nyúlt a hajához. Rég volt már levágva. A váláig érő hosszú haja volt és világos kék volt a haja alja.
Valyon ha meg kéri meg teszi? Egész este azon gondolkodott, hogy meg e kérdezze Carment, sőt még napokig.
-Carmen, lehet egy kérdésem?
Ment oda hozzá Venti.
-Hm? Igen.
Nézett rá.
-Inkább ezt kérésnek mondanám, hogy szoktad levágni a hajad?
Kérdezte miközben leült mellé az ágyban.
-Oh? Ezt? Az elején egy kicsit nehéz volt, de amúgy elég könnyű. Havonta vágok belőle egy picit, hogy ne nőjön meg nagyon de azért ne keljen egyszerre sokat levágni. Bár hátul picit nehéz de meg lehet oldani. Miért kérded?
Kérdezte Carmen.
-Hát öhm... Csak gondoltam, hogy mi lenne ha le vágnád a hajam..de ha csak nem bánod.
Nézett el tőle. Carmen el mosolyodott és átkarolta a nyakát.
-Gyerünk csináljuk~
Mosolygott.
-Eh? Most?
Nézett rá meg lepődve Venti, majd Carmen meg fogta a kezét és a fürdőbe húzta.
-Na gyerünk ülj le a székre! Egy 10 perc alatt meg leszünk ne aggódj!
Mosolygott miközben a kezébe vett egy ollót.
-Csak ne mozgolodj és minden rendben lesz~
Mondta, Venti meg csak csöndben ült tovább és várta, hogy Carmen befejezze. Tényleg nem tartott sokáig, hogy levágja a haját.
-Kész~
Mosolygott Carmen. Majd Venti bele nézett a tükörbe.
-Mint ha csak kettő ént látnék a tükörbe. Gyere had fonjam be a hajad.
Mondta izgatottan Carmen. Majd befonta az első kettő tincset.
-Nagyon jól ál! Na tetszik?
Venti újra bele nézett a tükörbe egy ideig még nézte magát.
-Igen, nagyon tetszik.
Mosolygott Venti. Nagy meglepődésére amikor az apja meg látta a haját, nem szólt semmit. Csak idegesen nézett rá. Néha még beszólt egy párszor de már nem annyira volt rossz. Most már tűrhető volt. Rosszul eset neki de el tudta tűrni. Probálta már figyelmen kívül hagyni, ami úgy tűnt mint ha csak jobban idegesítette volna. Már lassan egy fél éve, hogy el mondta nekik. Abban reménykedett, hogy az apja meg gondolja magát, elfogadja úgy ahogy van. De nem igazán így történt. Egyik pillanatban nem foglalkozott azzal, hogy hogyan néz ki és mit csinál a másikban meg mindenért leszolta. Soha nem volta legjobb a kapcsolatuk, de most már csak egyre rosszabb lett. Venti már probálta teljesen figyelmen kívül hagyni azt, hogy egyáltalán egy házban élnek. Most csak ketten voltak itthon. Általában ilyenkor piszkálja a legtöbbet. De nem igazán érdekelte, most csak az érdekelte, hogy fel vegye azt a bindert amit nem rég kapott Carmentől.
-Mikor unod már meg ezt a szarságott?
Húzta fel a szemöldökét az apja.
-Majd úgy sohanapján kis kedden.
Forgatta meg a szemét Venti.
-De szemtelen lettél mostanában te kis szaros. Tudd azért, hogy kivel beszélsz.
Ráncolta össze a homlokát. Venti csak fel sóhajtott és bement a szobájába és becsukta az ajtót. Végre egy kis egyedülét. Anya azt mondta, hogy miután haza érnek el akar menni valahová, szóval gondolta, hogy most akkor már felöltözik úgy. Gyorsan átöltözött és felvette a bindert rá egy kék rövid ujjú inget és  térdig érő fekete rövid nadrágot amit hamarosan be is türt az ingbe. Végig húzta a kezét a melkasán. Alig érezte. A szemei enyhén bekönyeztek de egyből letörölte. De most legalább az örömtöl akart. Elmosolyodott és még egy ideig nézte magát.
-Hé anyád azt mondta 10 perc és itt lesznek szóval kezd el öltözködni. Még is mit csinálsz?
Kérdezte.
-O-oh..semmi különöset.
Majd az apja halkan fel nevetett.
-Ne mond, hogy meg vették azt a szarságott? Komolyan azt hiszed, hogy ettől úgy fogsz kinézni mint egy fiú? Ne nevettes már.
Venti elnézett és össze szorította a száját.
-Semmi közöd ahhoz, hogy én mit csinálok..meg nem érdekel, hogy mit mondasz.
Motyogta Venti.
-Tanulhatnál egy kis tiszteletet végre!
Ment be a szobába.
-Te se tisztelsz engem akkor nekem miért kéne tisztelnem egy olyan seggfejt mint te.
Nézétt rá idegesen Venti. Egyből egy pofon csattant az arcán.
-Ne beszélj te így velem! Ved le azt a faszságot magadról és hagyd abba ezt az egészet.
Emelte fel jobban a hangját.
-Foglalkoz a saját dolgoddal! Nem eröltetheted rám.
Ráncolta össze Venti a homlokát.
-Oh dehogynem! Tudod eddig kedves voltam veled, azt hittem, hogy végre rájössz, hogy ez az egész hülyeség. De neeem! Neked muszáj ellenkezned!
Fogta meg a csuklóját és meg szorította. Meg probálta elhúzni de nem tudta.
-Tudod már kezd elegem lenni a kis játékodból. Itt ez ideje, hogy végre meg tanuld a leckét, most vedd le amíg szépen kérem.
Szorította meg jóbban a csuklóját.
-Engedj el! Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak!
Probálta el rántani a kezét.
-Nem mondom még egyszer! Tedd azt amit mondok.
Rántotta meg a kézett és ráncolta össze a szemöldökét.
-Tudod mit?
Nevetett fel Venti.
-Bazd meg.
Mondta egy gúnyos mosollyal. Majd egy ujjab pofon érte az arcát és a következő pillanatban meg már az ágyon feküdt a kezei lenyomva az ágyra. Venti egy pillanat alatt bepánikolt és meg probálta elhúzni a kezét, ismét eredmény nélkül.
-Velem te nem fogsz így beszélni vagy viselkedni, anyád túlságosan elkényeztetett téged. De ha tényleg ennyire nem akarod azt tenni amit mondok akkor meg oldom magamtól is.
Mondta idegesen, Venti meg egyre jobban elkezdett pánikolni. Majd már csak az egyik kezével szóritotta le mindkét kezét. Az ingét letépte és a gombjai szét szóródtak.
-Heh..csak szimplán össze vagy zavarodva. Tudod meg kéne mutatnom neked, hogy mire is jó egy nő, talán akkor meg gondolod magad.
Venti érezt a pánikot amikor érezte ahogy az öve kicsatolodik.
-Apa? Várj! Beszéljük ezt meg.
Mondta pánikolva Venti.
-Eleget beszéltünk már! Most legalább megtanulod, hogy hol a helyed!
Engedte el a kezét és lerángta róla az ingjét és a bindert. Venti oldalra fordult és a melkasához szorította a kezéz. Egy könnycsepp folyt végig az arcán amit lassan követe a többi. Amikor a nadrágját kezdte el lehúzni meg hallota ahogy a bejárati ajtó kinyílik. Sikitani akarta de nem mert megmozdulni sem. Az apja arcára is átvette a pánik amikor lépteket hallot az ajtó felé.
-Már felöltöztél?
Kérdezte Jean.
-Itt vagy?
Hajolt be az ajtón.
-A-anya.
Venti végre könyögte remegő hangon.
-Még is mi a fenét művelsz?!
Kiabálta Jean, amire Carmen is bejött. Az apja oda ment Jeanhez és próbálta kimagyarázni magát. Carmen egyből oda ment Ventihez. De ő nem figyelt semmire csak folytak a könnyei. Remegve vette még mindig a levegőt. Egy idő után meg hallota, hogy a bejárati ajtó becsapodik és az apja sehol nem volt.
-Kicsim jól vagy?
Ült le mellé Jean és meg simogatta az arcát.
-S-sajnálom ez mind az én hibám.
Mondta remegő hangon Venti Carmen meg magához szorította.
Venti szemei hirtelen kinyíltak majd csak felükt az ágyban. Kicsit szaporán vette a levegőt de aztán egy idő után sikerült lenyugodnia. Körbe nézett a sötét szobában, Xiao mellette aludt. Vissza feküdt mellé és átkarulta a kezét. Már megint ez a hülye álom... Rég álmodt már erről.
Vissza csukta a szemét és elaludt újra.

Miért lett ilyen sad ez a könyv ilyen hirtelen?😭 Nem terveztem ezt ilyenek:P hehe