Bizhatok benned? |Xiaoven modern au|

22.

Venti ismét Xiaonál töltötte a hétvégét. Xiao nem bánta. Bár nem tudta, hogy fog az Ventinek tetszeni, hogy szombaton a szülei meglátogatják. Mikor el mondta neki egyáltalán nem zavarta. Sőt, fel is hozta, hogy monjdák el, hogy kapcsolatuk van. Látszolag már gyanakodtak de soha nem mondták ki eddig még nyilvánosan. Xiao egy kicsit izgult. Maga sem tudta miért.
-Hé szerelmem.
Ült közelebb hozzá Venti és megpuszilta az arcát. Most már nem tudta, hogy mitől pirult el jobban.
-Mi a baj drágám, nem is nézel rám~
Súgta bele a fülbe Venti.
-Csak azért mert becézel engem...az emberek nem szokták ezt csinálni.
Pirult el Xiao.
-De azért többet is csinálhatnád..
Nézett el. Venti halkan felkuncogot.
-Akkor, hogy szereted jobban?
Mondta miközben bele ült az ölében.
-Bárminek tudlak hívni. Szerelmem, drágám, életem értelme vagy kedvesem?
Mondta mosolyogva Venti és folytatta Xiao dicsérgetését.
-Oh szerelmem, nem is tudod milyen szerencsés vagyok veled~ Olyan jó vagy nekem csak nekem. Gyönyörű vagy és okos. Ha tehetném egésznap csak veled lennék és-
Hajolt közelebb hozzá Venti.
-Oké! Elég!
Mondta vörös arcal Xiao. Venti csak elnevette magát.
-Oh! Nyugi! Csak cukkolak~
Mosolygott Venti és megpuszilta a homlokát.
-Na meg azt mondtad, hogy tetszik.
Mosolyodott el lágyan Venti.
-De nem kértem, hogy mondj egyszere ilyenket.
Pirult ki az arca. Majd csak felsohajtot. Venti közelebb hajolt hozzá és meg csókolta. Venti átkarolta a nyakát, Xiao meg rárakta a kezét a derekára.  Hamarosan meghalloták a csengő hangját.
-Venti...
Liheget Xiao de Venti csak tovább csókolta.
-V-várj... Az ajtó.
Tolta el egy kicsit magától Ventit.
-Még egy picit...
Kérlelte Venti.
-Majd később.
Mondta Xiao miközben gyengéden megveregette a hátát. Venti fel sóhajtott és leszált Xiaorol. Leült a kanapéra és Xiao meg oda ment az ajtóhoz, hogy kinyissa.
-Sziasztok.
Mondta Xiao, miközben ránezett a szüleire.
-Szia.
Mondták egyszere.
-Gyertek be.
Ált arréb az ajtóból Xiao.
-Venti is itt van ha nem zavar.
Mondta Xiao.
-Hello~
Integetett mosolyogva Venti.
-Szia~
Mosolygott Childe.
-Birom Ventit.
Mondta Childe.
-Csak azért mert van végre egy ember aki annyit tud beszélni mint te.
Mondta Zhongli.
-Haha, csak féltekeny vagy, hogy az egyik diákoddal ilyen jól el vagyok.
Nyújtotta ki a nyelvét Childe. Zhongli csak meg forgatta a szemét és hamarosan mindannyian leültek az asztalhoz. Hamarosan Xiao meg hozta az ételt, és mindenki szedt magának a tányérjára.
-Mmm, ez egész jó lett.
Mondta Zhongli.
-Igen, egyre jobb vagy már benne, azalatt az egy év alatt amióta elmentél otthonról egyre jobban főzöl.
Mosolygott Childe, majd be vett még egy falatot a szájába.
-Régen még egy tojást sem tudott meg csinálni anélkül, hogy oda nem égetné.
Mosolygott Childe. Amire Venti halkan elkuncogta magát. Xiao meg össze ráncolta a homlokát.
-Ne neves.
Mondta Xiao, és enyhén meglökte Ventit.
-Jó jó, bocsi.
Mosolygott Venti. Majd csak folytatták az evést. Egy ideig csöndben maradtak.
-Amúgy Xiao lehet, hogy ez nem fog tetszeni de a nagyapád áthivott mindannyiunkat, és hát sok ember lesz ott és tudom nem szereted az ilyen dolgokat se őt sem nagyon.
Mondta Zhongli. Röviden Zhongli apja egy gazdag üzletember volt. Nagyon szigorú és mindig csak a pénz és a hírnév érdekelte. Mindig lenézte azokat akik nem voltak elég jók az ő világnézetének. Ezért sem kedvelte nagyon Xiaot. Mindig ha csinált bármi féle "bulit" akkor tele volt gazagabnál gazdagabb kicicomázot emberekkel. Vagy is ez nem Xiaonak való hely.
-Én biztos nem megyek, ő egy seggfej.
Ráncolta össze a homlokát Xiao.
-Xiao ne mondj ilyeneket, tudom azt, hogy nem kedveled őt de akkor is a nagyapádrol van szó.
Mondta Childe.
-Fogd be.
Mondta Xiao, egy kicsit kezdett ideges lenni, tudja azt, hogy nem kéne.
-Xiao, ne beszélj így vele.
Mondta Zhongli.
-Miért ne? Nem az apám semmi köze nincs hozzám nem mondhatja meg, hogy mit csináljak!
Emelte fel a hangját Xiao.
-Hiába próbálkozol anyát soha nem tudod helyettesíteni!
Mondta Xiao.
-Xiao!
Mondta egy kicsit Zhongli is hangosabban.
-Ne beszélj így vele Xiao! És ne emeld fel rám a hangod. Senki nem akarja őt helyetesíteni csak-
-Akkor?! Akkor meg miért kellet a halála után kibaszott kettő hónap után! Már csak erre vártál úgye?! Hogy végre ne legyen itt és fél tudsz szedni egy random seggfejt!
Csapott rá az asztalra Xiao. A szemei bekönyeztek az idegeségtöl.
-Ebböl elég, senki sem akarja helyetesíteni őt, csak ideges vagy és nem tudod miről beszélsz, nyugodj le egy kicsit.
-Xiao, kérlek nyugodj meg egy kicsit.
Mondta Venti miközben megfogta a vállát. Xiao szinte egyből lelökte magáról Venti kezét és egyből egy pofon csattant az arcán.
-Fogd be! Te sem tudsz semmit! Nem veszed észre, hogy idegesítő vagy?. Miért nem tudsz egyszer az életbe be  kussolni, faszomért kell mindenkinek ilyen idegesítőnek lennie!
Kiabált Xiao.
-Bocsánat.. nem akartalak idegesíteni. Jó volt újra találkozunk veletek, de most mennem kell.
Motyogta Venti. Majd felemnt a szobába a cuccaiért. Zhongli felált és oda sétált Xiaohoz.
-Apa én nem go-
Majd egy égő fájdalmat érzet az arcán. Zhongli nagyon ritkán pofozza fel, általában nagyon is nyugodt személy. Childe is meg egy kicsit meg lepődött volt.
-Sajnálom...
Motyogta Xiao.
-Ezt ne nekem mondjad.
Mondta Zhongli. Xiao lehajtotta a fejét és a padlót nézte, majd oda ment Childehoz.
-Sajnálom, hogy kiabáltam és, hogy olyan dolgokat mondtam...
Xiao szemei egyre jobban kezdtek bekönyezni. Childe meg simogatta a fejét.
-Szerintem mástól is bocsánatot kéne kérden.
Oh.

Oh...

Venti.. tényleg, neki is szörnyű dolgokat mondott és még meg is ütötte... Borzalmasanak érezte magát. Megint hagyta, hogy az érzelmei uralkodójanak felette. Semminek érezte magát, szánalmasnak, egy szörnyetegnek étezte magát azért amit nekik mondott.
-Xiao figyelj... Ne hibáztasd magad, nyugalom. Tudom, hogy egyikünknek sem akartad azt mondani. De meg kell vele is beszélned, ha már ilyen közel kerültetek egymáshoz ez lenne a minimum Romeo.
Mondta Childe.
-M-miröl beszélsz?
Pirult ki egy kicsit Xiao.
-Oh gyerünk logikus, hogy kedveled, szóval ezért is menjél és beszéld meg vele most!
Mondta Childe egy kisebb mosollyal. Xiao bólintott és felment a szobájába. Halkan kinyitotta az ajtaját és bement. Egy idióta vagyok, most biztos utál. Megint mindenki el fog hagyni. Mindenki utál! Borzalmas ember vagyok! Miért nem tudtam én is csak meghalni. Ez csak egy kis szíveség lenne mindenki számára, az egész világ számára.
-Venti?
Utált. Utál... Biztos utál! Ki nem utálna egy olyan szánalmas férget mint én?! Venti már minden cuccát be rakta a táskájába és már ő is az ajtóhoz indult.
-Sajnálom.
Mondta Xiao. Fogd be! Utál! Biztos utál ezek után! Én hülye meg ütöttem!
-Nincs semmi gond, de ahogy már mondtam nekem mennem kell.
Mondta Venti, de Xiao becsukta az ajtót. Mit csinálsz? Idóta! Most meg biztos meg ijeszted a hülyeségeddel.
-Egy kicsit beszéljünk.
Még is miért akarna beszélni? Azok után? Idóta vagyok!
-Oh, persze.
Mondta Venti majd vissza ült az ágyra és Xiao is leült mellé. Gyerünk! Mondjál már valamit! Te barom!
-Sajnálom. Én tényleg öszintén sajnálom..
Majd ránézett. Az arca oldala élénk piros volt. Fenébe... Fenébe... Fenébe! Miért nem tud magán egyszer az életben uralkodni!?
-Az arcod.. nagyon fáj?
Kérdezte halkan Xiao.
-Nem annyira.
Rakta rá az arcára a kezét Venti.
-Tényleg nagyon sajnálom nem akartalak bántani.
Mondta halkan Xiao.
-Csak ideges lettem... És.. és.. nem tudtam mit tegyek! Nem tudtam saját magamon sem uralkodni, aztán meg mindenkit meg bántottam.
Hadarta Xiao, a szemei újra könnyekkel teltek meg de most le is folyt az arcán.
-Tudom, hogy szemét vagyok tudom, hogy bántottalak de akkor is.. kérlek bocsás meg nekem.
Mondta miközben eltakarta az arcát.
-Oh... Kedvesem, még szép, hogy meg bocsáltok neked. Nem vagyok haragtartó és szeretlek. Tudom azt, hogy könnyen ideges leszel és ezzel alig tudsz kezdeni vele valamit.
Húzta közelebb magához.
-Shh.. ne aggódj, csak kérlek ne sírj.
Simogatta meg a fejét Venti.
-Hiányzik...
Motyogta Xiao. Venti csak csöndben simogatta tovább a fejét.
-Annyira hiányzik... Semminek sem így kellet volna történie!
A vállai meg remegtek.
-Hogy érted?
Kérdezte halkan Venti.
-Neki..neki soha nem kellet volna meg halania. Kedves volt, állandóan boldog, apa is szerette. Minden csodás volt... Ha én nem lettem volna ott... Ha tudtam volna uralkodni az érzéseimen még mindig kibaszottul élne! És...és...
Már levegőt is alig kapott és a vállai is egyre jobban remegtek a sírástol.
-Sajnálom, hogy ilyen szánalmasnak kell látnod.
Motyogta Xioa mikor már egy kicsit jobban meg nyugodott.
-Ne mondj ilyeneket. Normális dolog sírni.
Puszilta meg az arcát Venti. Maj hamarosan egy lágy csókot kezdeményezett amit Xiao örömmel viszonzot. Xiao is mostmár Ventit ölelte. Egy kis idő múlva az ajtó kinyílt.
-Khm...gerlepár mi most indulunk.
Mondta Childe. Xiao meg hirtelen tolta el Ventit magátol aki szinte majdnem leesett az ágyról.
-O-oh rendben, sziasztok.
Majd hamarosan mind a ketten egyedül maradtak a szobába. Venti egy kicsit elmosolyodott és újra megcsókolta Xiaot.
-Biztos jól vagy?
Suttogta a fülébe Xiao.
-Ezt inkább töled kérdezném, te vagy az aki az előbb sírt.
Mondta Venti.
-Most erről nem akarok beszélni, kérlek.
Mondta Xiao miközben megpuszilta az arcát majd a nyakát.
-Ehe.. ha te így akarod szerelmem.