Bizhatok benned? |Xiaoven modern au|

24.

Lehet egy hét sok? Xiao mint ha egy kicsit lehangoltnak tűnt volna. De hát..még is Carmenről van szó. Carmen hamarosan elfog utazni. Csere diákként, egy évre. Régóta elről álmodik. Csak ki bírja Xiao. Meg biztos meg értené. Még is a tesvére egy évre külfödre megy. Venti most annyit akar vele lenni amennyit lehet. Venti vissza nézett Xiaora aki eloltotta a cigarettáját.
-Még mindig nem érzed magadat fáradtnak?
Nézétt rá Venti. Xiao meg rázta a fejét.
-Pedig aludnod kéne.
Mondta Venti, majd vissza mentek a szobába.
-De nem tudok. Szimplán nem érzem magam fáradtnak.
Hamarosan lefeküdtek az ágyra, Venti közelebb húzta magához Xiaot, ő meg rárakta a fejét Venti melkasára. Még szorította Xiao kezét és a másikkal meg a fejét simogatta. Érezte ahogy a szíve dobogott. Ez meg nyugtatta Xiaot. Érezte ahogy egy kicsit jobban elazult.
-Hunyd le a szemed és pihenj egy kicsit, szükséged van rá.
Mondta lágy hangon Venti. Egy kis ideig nég ébren volt de aztán Xiao végre el aludt. Venti még egy ideig a hajával játszadozott. Meg puszilta a fejét és hamarosan ő is elaludt. Reggel Xiao mikor fel kelt Venti már rég fent volt már.
-Jó reggelt álomszuszék~
Mosolygott Venti miközben bele túrt a hajába. Xiao ásítot eggyet mielőtt meg szólalt volna.
-Jó reggelt.
Motyogta halkan, aztán meg dörzsölte a szemét.
-Idő?
Nézett fel rá.
-Lassan 10 óra lesz, jó sokáig aludtál.
Simogatta meg Xiao arcát. Hamarosan Xiao felült és nyújtozkodott eggyet.
-Ma mész el?
Kérdezte halkan. Tudta mi lesz a válasz de akkor sem akarta, hogy el menjen.
-Igen, de ne aggódj minden rendben lesz.
Mosolygott Venti.
-Nem aggódok.
Nézett el Xiao.
-Awww akkor már is hiányzok neked?~
Lökte meg az oldalát Venti.
-Fogd be!
Mondta Xiao.
-Ehe~
Nevetett fel halkan Venti.
-Te is hiányozni fogsz, de ne aggódj majd mindennap rád írók.
Ölelte meg Xiaot. Az arca kipirult egy kicsit.
-Egy hét az nem sok.
Motyogta Xiao, majd neki döntötte a fejét Venti vállának.
-De nekem sok lesz.
Mosolygott Venti majd meg puszilta az arcát. Majd meg simogatta az arcát.
-Lassan indulnom kéne.
Mondta Venti, egy kicsit elhúzódott tőle de Xiao vissza húzta.
-Még egy picit.
Motyogta Xiao miközben megpuszilta az arcát.
-Ha ennyire akarod.
Mosolygott Venti, aztán megcsókolta.
Venti pár perc múlva újra ránézett Xiaora.
-Bocs..
Motyogta Xiao.
-Hm?
Venti kérdően nézett rá.
-A tegnapiért.
Venti csak fel sóhajtott.
-Istenem Xiao ezt már meg beszéltünk már.
Venti egy kicsit elhajolt Xiaotol.
-Tudom, de akkor is. Láttam, hogy néztél rám. Tudom, hogy mérges vagy még ha nem is mondod el. Nem érdemelek meg.
-Ha folytatod ezt tényleg mérges leszek. Ki mondta neked azt, hogy nem vagy elég jó?
Húzta fel a szemöldökét Venti.
-Nem kell senkinek sem mondania, hogy tudjam.
Venti bele túrt a hajába és fel ált az ágyról.
-Inkább ezt hagyjuk.
Mondat Venti.
-De..
-Xiao! Mostmár mennem kell.
Elkezdte össze pakolni a cuccait.
Majd rá ézett rá Xiao.
-Mhm..
Bólintott Venti.
-Akkor én el mentem.
Aztán megpuszilta az arcát és el ment, Xiao meg egyedül maradt a szobában. Venti miután haza ért már egy óra múlva indult is. Carmen autóval fel védte és el indultak. Egy bő 30 perces út után már ott is voltak.
-Örülök, hogy velem vagy.
Mondta Carmen mosolyogva.
-Én is. Hiányozni fogsz.
Nézet rá Venti.
-Még el sem mentem.
Kuncogott halkan Carmen. Majd meg simogatta az arcát.
-Tudom azt, hogy soknak tűnik de.. hiddel az a egyév gyorsan el fog menni. Te is tudod, hogy ez nekem milyen fontos.
Mondta Carmen.
-Tudom, pont ezért sem akarlak vissza tartani. De akkor is hiányozni fogsz, egy év sokan tűnik. Te ezt akarod szóval az a legkevesebb, hogy támogatlak.
Carmen csak megölelte a tesvéret és utána be ment a konyhába.
-A kedvencedet csináltam, ülj le az asztalhoz.
Hamarosan mind a ketten el kezdtek enni.
-Na és, hogy vagy? Egy hónapja láttalak utoljára. Biztos történt valami izgalmas.
Támasztotta meg a fejét a kezével Carmen és ránézett Ventire.
-Hát igazán semmi nem történt, Xiaoval egy picit össze vesztünk mielőtt el mentem, de ezen kívül semmi nem történt.
Mondta Venti.
-Miért, mi történt?
Kérdezte Carmen.
-Hát tegnap Xiao egy picit ideges lett mivel össze veszett egy kicsit Zhonglival, meg próbáltam beszélni vele. De Xiao csak egyre jobban ideges lett és egy kicsit hát meg ütőt. Még is lepet. De meg beszéltünk mindent, vagy is azt hittem. De még mindig arról beszél és egy kicsit idegesítő, hogy meg sem halja azt, hogy nem is vagyok rá mérges.
Sóhajtott fel Venti.
-Ugye, hogy máskor sem ütőt meg?
Mert ha igen akkor.
-Nyugi! Nem történt meg ez még soha ezelőtt.
Nyugtatta meg Venti.
-Hát... Szerintem tényleg sajnálja, csak nem hiszi el, hogy te nem vagy rá mérges.
-Tudom! Az egy picit idegesítő. Nem hibáztam tudtam, hogy nem lesz vele egyszerű már az elején. De azt hagyjuk ez a hét csak a tiéd és az enyém lesz! Ki akarom élvezni, hogy veled lehetek amíg csak tudok.
Majd meg fogata a tesvére kezét.
-Nem akarom, hogy el menj.
Mondta szomorúan Venti.
-Mi lesz ha történik veled valami?
Carmen fel ált az asztaltól és megölelte. Majd meg simogatta a fejét.
-Egy év olyan sok idő.
A hangja elcsuklot és csak szorosan átölelte Carment.
-Nyugalom, nem lesz semmi gond. Mindennap fel hívlak és ha haza jövök hozok neked rengeteg dolgot.
Venti csak halkan szipogot.
-Ígéred?
Nézett rá könnyes szemmel.
-Ígérem.
Mosolygott Carmen. A napok teltek. Venti mindennap rá írt Xiaora. Vagy is majdnem mindig... Majd el jött a kedd amikor már egyik sem írt vagy hívta a másikat. Ventinek nem állt szándékában de őszintén elfelejtette. Xiao meg nem igazán mert rá írni. Xiao azt hitte, hogy nem lesz ez az egy hét túl sok de az. El sem tudja képzelni Venti még is, hogy érezheti magát, hogy a tesvére egy évre el megy. Nem akarta zavarni sem de azért rosszul érezte magát. Soha nem gondolta volna, hogy bárki is így hiányozna neki aki nem az a apái vagy a tesvérei. Xiao sosem volt az a érzelgős fajta aki nem tud meg lenni valaki nélkül de most úgy érezte, hogy borzalmasan érzi magát. Venti volt az egyetlen aki igazán meg tudta mosolyogtatni az elmúlt hónapokban. Már meg szokta, hogy egyedül van mindig. De most, hogy Venti hirtelen betört az életébe és mindig vele volt most az egyedül lét olyan volt mint egy büntetés. Holnap jön vissza. De mint ha az az egy nap hosszabb lett volna mint az egész hét.
-Akkor most mész?
Nézett rá Carmen.
-Igen... De szívesen maradnék még veled.
Sohajatott fel Venti.
-Tudom, én is így akarom. De mind a kettőnek mennie kell. Na meg Xiao biztos már hiányol.
Hirtelen ütötte meg Ventit az a felismerés, hogy már lassan 3 napja nem is írt rá Xiaora. Istenem most biztos aggódhat vagy bármi. Lehet azt hiszi majd tényleg mérges vagyok rá! Fenébe! De hülye vagyok. De egy kissebb mosoly még is végig húzódott az ajkán. Mivel ma már végre láthatja. De vajon mi lehet vele?
-Ma jön vissza Venti úgye?
Nézett rá Lumine.
-Mhm.
Bólintott Xiao.
-Már biztos hiányzik.
Mosolygott Aether miközben meg lökte a vállát.
-Mondhatjuk úgy is, de nem annyira ki bírhatatlan azért.
-Na és még tagadod.
Nevetett Lumine. Igen tagadja. Soha nem akarná be vallani senkinek sem, hogy valakihez ennyire kötődik, hogy már egy hetet sem bír ki nélküle. De miért is? Nem tudja. Talán mivel gyengének látnák az emberek? Nem tudja... Maga sem érti miért lenne ez a gyengesék jele. Szimplán nem akar az érzelmeiröl beszélni másnak. Szégyelte? Talán.
Hülyeségnek hangzik az egész. Iskola után meg haza indult. Lehet azért nem írt mivel mérges még mindig? Nem nem! Fogd be! Idióta, minden túl gondolsz. Gondolta idegesen Xiao. Próbálta elcsendesíteni a gondolatait, több kevesebb sikerrel. Mikor is haza ért meg látott valakit az ajtó előtt ülni. Pontosabban Venti volt az.
-Venti? Te meg?
Ahogy Xiao ki ejette ezt a pár szót a száján Venti mint a villámlás ott termedt előtte és megölelte.
-Xiao! Hiányztam?
Mosolygott Venti. Majd Xiao meg simogatta a fejét.
-Igen. Nagyon is.