20.fejezet

2.2K 93 45
                                    

Pár perc kocsikázás után megérkeztünk Ashton házához. Gyorsan kippantantunk és elindultunk be. Ahogy beléptünk az ajtón Ashton egyből kiszúrt minket, és odajött köszönni.

-Sziasztok!-köszönt mosolyogva a szőke fiú.

-Hali-köszöntük egyszerre Emilyvel halványan mosolyogva.

-Csá tesó!-pacsizott le vele Nathan.

-Nagyon jól néztek ki lányok!-füttyentett egy nagyot,miután Nathantól elszakadva végigmért minket.

-Köszönjük!-hangzott szinte egyszerre a válasz tőlem és a mellettem álló drága barátnőmtől. Hirtelen valaki tekintetét éreztem magamon, szinte lyukat égetett belém.Szemeimmel elkezdtem körbe pásztázni a nappalit, amikor is a tekintetem összeakadt egy már nagyon jól ismert kék írisszel. Piszkosul jól nézett ki. Egy sima fekete póló volt rajta ami elég jól kiemelte izmos karját, illetve egy sima fekete farmer, de még így is irtó helyes volt. Szemeimet újra felvezettem arcára, így tekintetünk újra összeakadt. Nem tudtam elszakadni gyönyörű szép íriszeitől, egyszerűen mintha odaláncoltak volna. Teljesen kizártam a külvilágot, nem is figyeltem semmire, csak arra hogy Adam pár méterre tőlem engem bámul.

-Mondtam hogy tetszeni fog neki ez a ruha-hajolt a fülemhez Em suttogva, de én még mindig a fiút bámultam, így láttam hogy szemei elszakadnak az íriszeimtől és csigalassúsággal mérik fel testem minden zegét-zugát. Tekintete elidőzött a dekoltázsomon, a nyakamon, és a combomon. Éreztem hogy elpirulok.Tekintetét visszakapta az arcomra. Szemeibe valami fura csillogást láttam, de nem tudtam megfejteni.
Hirtelen csak arra eszméltem fel, hogy Emily megfogva a csuklómat a konyhába húzott.

-Ha nem húzlak el onnan,Adam odajön és mindenki előtt neked esik.-magyarázta meg tettét kajánul vigyorogva, mire mégjobban piros lettem.

-Nem iis!-csaptam karon egy picit.

-Dehogynem-forgatta meg a szemét még mindig mosolyogva. Majd az italokhoz fordulva megszólalt.-Inkább igyunk.-meg se várta a válaszomat, már fogott két poharat és öntött bele valamit, amit nem láttam hogy pontosan mit is, majd a kezembe nyomta. Egy koccintás után egyszerre lehúztuk.

-Nathan?-érdeklődtem a pasija után, aki még igazság szerint nem az, de én tudom hogy nem kell sok és már jelentik be hogy együtt vannak.

-Elment köszönni a fiúknak, azt mondta mindjárt jön-rántott vállat, majd töltött egy újabb pohár alkoholt. És ez így ment addig amíg Nathan nem csatlakozott hozzánk. Majd őt is belevontuk a dologba, így már hárman ittuk sorba a feleseket. Nem tudom hány kör után, de Emily kézen ragadott és a táncparkettre rángatott. Voltunk mindketten olyan állapotban hogy szabadon tudtunk táncolni, az alkohol miatt minden gátlásunk felszabadult, így szabadon mondtunk/tettünk bármit.

-Adam téged bámul-hajolt a fülemhez táncolás közben Em, és fejével a hátam mögé bökött, mire hátrakaptam a fejemet és tekintetem Adamre siklott aki tényleg engem nézett, vállat vontam, most a barátnőmmel akarok foglalkozni nem vele.
Hirtelen meghallottuk hogy a kedvenc zenénk szól, így egymáshoz fordulva sikítva,megfogtunk egymás kezét és teli torokból kezdtük el énekelni a szöveget.Nem tudom hogy mennyi idő telhetett el, de megláttam Nathant hogy felénk közeledik.Meg se vártam hogy megszólaljon, mert tudtam mit akar, megfogtam a barátnőm kezét és odahúztam hozzá, majd egy kacsintás után hozzàtettem.

-Jó táncolást!-mosolyogtam rájuk, majd otthagytam őket és elvegyültem a tömegbe, és elkezdtem táncolni, mostmár egyedül. Eléggé a fejembe szállt az alkohol és nem tudtam hogy mit csinálok, így szabadon mozgattam a csípőmet miközben kezeimmel hajamba túrtam.
Nem tudom meddig táncolhattam egyedül, de hirtelen két kezet éreztem meg a derekamon. Megfordulva Ashtonnal találtam szembe magam. Meg se várta hogy mit akarok mondani, ő kezdett el magyarázkodni.

-Ne haragudj hogy csak így letámadlak, de van egy lány akit....szeretnék féltékennyé tenni-pillantott hirtelen egy barna hajú, alacsony, gyönyörű szép lány felé, aki a barátnőivel beszélgetett a sarokban heverő kanapékon. Nagyon aranyos lánynak tűnt, egyáltalán nem ilyen picsa mint a sulinkban jó sok lány. Erről a ruházata is árulkodik, ugyanis a lányon csak egy sima fekete farmer volt és egy lila kissé feszülős felső.
Mosolyogva fordultam vissza a fiú felé, aki kissé félénken nézett a szemeimbe. Lehet azt várta hogy kiakadok? Ezen nem tudok kiakadni. Annyira összeillenek. És látszik Ashtonon is hogy nagyon tetszik neki ez a lány.

-Nem baj, de ahelyett hogy féltékennyé tennéd menj oda és hívd el táncolni!-magyaráztam neki mosolyogva, mire ő aggódva fürkészte tekintetemet.

-De mivan ha visszautasít?-kérdezte kissé idegesen.

-Nem fog. Ő is érez irántad valamit-biztosítottam róla, mire értetlenkedve pillantott szemeimbe.-mióta idejöttél hozzám azóta folyamatosan minket néz-magyaráztam neki mosolyogva, mire neki is hatalmas nagy mosoly terült szét a száján.

-Köszönöm Liv! Egy angyal vagy!-húzott nagy ölelésbe. Nagy mosolyra húzva ajkaimat viszonoztam ölelését, majd kissé eltolva magamtól komolyan a szemébe néztem.

-Na hajrá! Menj! Sok sikert!-toltam el még jobban magamtól, majd elhadart még egy "köszönömöt" és már itt sem volt. Mosolyogva néztem utána.Remélem tényleg összejön ezzel a lánnyal. Olyan aranyosak lennének együtt. Mind a kettőjükről süt a kedvesség. a segítőkészség, a figyelmesség. Tökéletesek lennének egymás mellett.
Tekintetem hirtelen Nathanékra szegeződött.Emily háttal állt neki, ő pedig a lány derekát fogta és így táncoltak. Mosolyogva. Annyira aranyosak együtt, és nagyon összeillenek. Amíg ezen gondolkoztam, elindultam a konyhába valami innivaló után kutatva.
Ahogy a konyhába értem a csaphoz mentem, és öntöttem magamnak egy pohárba vizet és azt kezdtem el kortyolgatni. A piából már bőven elég volt, így döntöttem a víznél. Miután azt megittam, letettem a mosogatóba és visszamentem a nappaliba táncolni. Pár percig lehettem egyedül, amikor is egy kéz fonódott a derekamra. Újra. De az érintése sokkal erősebb volt, mint Ashtoné. Gyorsan pördültem meg, és egy számomra idegen,barna hajút pillantottam meg. Akibe volt már kellőképp alkohol.Elakartam menni, de újra a derekam után kapott és odahúzott  a mellkasához, és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Borzongás futott végig az egész testemen, de nem azért mert jól esett.

-Engedj el!-fordultam felé újra és próbáltam ellökni magamtól, de nagy kezeivel szorosan fogta derekamat. Ittas volt. Nagyon.

-Na cica...-hajolt hozzám suttogva aminek következtében megcsapott a szájából áramló bűz.
Újra nyakamhoz hajolt és elkezdte apró csókokkal behinteni. Elakartam menni de nem tudtam, erősebb volt nálam.

-Azt mondta hogy engedd el!-hallottam meg egy ismerős mély hangot a hátam mögül, mire egy nagy sóhaj szakadt fel belőlem. A fiú Adam felé kapta a tekintetét, így hogy nem rám figyelt szorítása gyengült a derekamon, így egy nagy lökéssel ellöktem magamtól és Adam mellé futottam, aki derekam után kapva húzott oda magához. Ahogy megéreztem férfias parfümje illatát egyből megnyugodtam.

-Miért?Tiéd ez a ribanc?-köpte a szavakat Adam felé. A fiú megfeszült mellettem, majd elengedve a derekamat közelebb sétált a fiúhoz.

-Mit mondtál?-kérdezte halkan, de hangjában érezhető volt a düh. Közben a többiek is észrevették Adaméket, így leállították a zenét és mindenki körénk gyűlt.

-Jól hallottad!-mondta akadozó nyelvvel-a csaj egy ribanc-folytatta tovább mérgesen, Adam szemeibe nézve-csak arra jó hogy meghúz..-de nem tudta befejezni mert Adam ökle csattant az arcán.

-Ha mégegyszer a szádra veszed ezt a lányt-mutatott hátra felém, majd újra a fiúra nézett.-Nagyon megbánod!-hajolt közelebb a fiúhoz és úgy suttogta neki a szavakat.

Sziasztok! Itt is lenne a következő rész, remélem tetszik!❤️🥰

Viharos érzelmekWhere stories live. Discover now