Az eső kincse

1. Fejezet

Benedict Bridgerton London legkívánatosabb agglegénye, annak ellenére is, hogy negyed annyira sem kívánkozik a házasság igájába hajtani a fejét, mint amennyire az édesanyja, igyekszik őt belekergetni.

Miután a bátyja, a vikompt öt évvel ezelőtt meglehetőst botrányos körülmények között megházasodott, minden mama és eladósorba került leány a kettesszámú Bridgerton fiút tűzte ki magának célul, vagy egy herceget esetleg egy grófot.

Igen, Benedict Bridgerton ilyen jó partinak számít, hiába nincs nemesi címe. Ellenben van mélyen megtömött zsebe, jó humora, kifogástalan kinézete. Bármely kisasszony elcsábítására megfelelő tulajdonságok. Tulajdonképp a mély zsebe is elegendő lett volna arra, hogy bárkit megkaphasson, akit csak kíván, a további két valódi tulajdonság csak a nem is annyira ifjú úr értéket növelte.

Ám ezeket az értékeket a mister megtartotta magának sok-sok éven keresztül, és ebben a társasági szezonban sem tervezett nem, hogy megházasodni, de a bálokon és egyéb eseményeken való részvételt sem.

Mégis ott ült az édesanyja szalonjában harmadik alkalommal a héten, s hallgatta a kisasszonyok, pontosabban lehetséges Mrs. Bridgertonok végtelennek tűnő névsorát.

Néhány perc alatt elvesztette a tehetségét, hogy érdeklődést mutasson a beszélgetés iránt. A mellkasa előtt keresztezett karokkal protestált az anyja cselekvései ellen.

- Nem értelek, drága fiam- panaszkodott Violet, miután felhagyott a fia meggyőzésével, ugyanis belátta, teljesen hiábavalók voltak a törekvései. Megint.

- Mit nem értesz ezen anyám?- méltatlankodott Benedict, továbbra is tüntetőlegesen magához szorítva a karjait.

- Benedict- váltott Violet a meggyőzés hangjától az anyai, a kedves, az igazi és törődő tónusra- ez az élet rendje. Felnő az ember, megházasodik, családot alapít. És amennyire elnézlek gyermekem, te eléggé felnőttél már és a krisztusi korod is az én állításomat támasztja alá, így hát el kellene kezdened a következő fejezetet.

- Annak ellenére is, hogy senkit nem találok még csak parányit érdekesnek sem?

- Elég nehéz úgy megfelelőképp tájékozódnod, ha egy szezonban alig néhányszor fogadod el a meghívásokat. Honnan tudhatnád milyenek ezek a kisasszonyok, ha nem mutatsz hajlandóságot a megismerésükre?

- Kedves mama- csak akkor használja ezt a megszólítást, ha le akarja kenyerezni az édesanyját. Tudta, hogy a felnőtt gyermekei hízelgése rögtön leveszi Violetet a lábáról. Valójában a kiskorúaké is- sosem, éreztem vágyat arra, hogy olyan feleségem legyen, aki kiválóan hímez, mivel számomra ez egy teljességgel nélkülözhető tálentum. Arra sem vágyom különösebben, hogy több nyelven beszéljen, arra annál inkább, hogy a közös nyelven megértsük egymást, mélyebb témákban, mint az időjárás, a pletyka és a ruhaszalonban eltöltött idő.

- Nagyon kevésre tartod a társaság hölgyeit.

- Több mint tíz év alatt megszerzett keserves tapasztalat ez anyám- ironizált.

Hiába a negatív köntös, a mondanivalót nagyon is igaznak találta. Semmi nem nyűgözte le őt ezekben a hölgyekben, de még csak elgondolkodásra sem késztette, így hát mélyet lélegezve felemelkedett a kanapéról, melyen az illetlenség határait súrolva terpeszkedett el és bejelentette a terveit az anyjának.

Egy hónapja vette kezdetét a szezon és ő máris többnek érezte, mint elég, így hát kijelentette, ellenvetést nem tűrő hangon, hogy visszavonul a vidéki rezidenciájába.

- Remélem, belátható időn belül hazatérsz- búcsúzkodott Violet, miután eltökélte, hogy ezt a csatát (is) elveszítette, de a háborút még nem tekintette sem elveszettnek, sem lezártnak.

Benedict alig néhány óra múltán már a kocsiban ült, magába szívva a nehéz, tavaszhoz képest túlzottan meleg levegőt. Ennyiből is képes volt megállapítani, hogy hamarosan rájuk zúdul az égi áldás. Érezte, minden lélegzetvétellel és remélte, hogy időben megérkeznek. Furdalta volna a lelkiismerete, ha a kocsis miatta ázik bőrig.

És furdalta is. Még félúton sem jártak, amikor olyan eső szakadt rájuk és zuhogott végeérhetetlenül, mintha maga a Jóisten büntetné őt valamiért. Talán azért, mert megint elmenekült az udvarlás elől.

Besötétedett, szél kerekedett, az eső hangosan kopogott a kocsi tetején és oldalán, valamint a kocsis hátán is, ebben Benedict biztos volt.

Kinézett az ablakon és próbálta felmérni mennyi a hátra levő táv, de túl nagy volt vihar, túl komolyan küzdöttek egymással az elemek, ahhoz, hogy elég messzire ellásson. Mégis megragadta az ellentét kocsi száraz, bár hűvös, biztonságot nyújtó védelme és a kint dúló ítéletidő között.

Elgondolkodott.

Néhány éve a szemét meresztve, a pislogást megtagadva magától igyekezett volna az emlékezetébe vésni a kinti színeket, felmérni a sötétség összes árnyalatát, megállapítani, hogy van- e lila a fények között és, ha igen, milyen? Megfigyelni, hogy merre görbíti a szél a fák ágait, és hogy világítja meg a villámlás a falevelek zöldjét. Kétségbeesve számolta volna az ujjain, ha kell a villámcsapás ágait, de ez a vágya jó néhány éve elveszett.

Miután megtudta, hogy a bátyja vásárolt neki helyet a Királyi Művészeti Akadémián és nem a saját erőfeszítéseiből nyert felvételt, letette az ecsetet.

Azokban a napokban, amikor fény derült a titokra átoknak tartotta a nevét.

Olyan erősen akarta, hogy ne a második számú testvérként, egy Bridgertonként tartsák számon a nyolc közül, olyan erősen akarta, hogy egyénként tekintsenek rá, olyasvalakiként, akinek nem csak a családi, de saját értékei is vannak, méghozzá kiemelkedők. Azt hitte a festészettel kifejezheti magát úgy, hogy mások is megértsék, hogy meglássák őt magát a népes családja sokaságában és pont, amikor igazán elkezdte élvezni a tanulmányait, amikor halvány elégedettséget kezdett érezni magával szemben kiderült, hogy Anthony, a testvére helyezte őt a pozíciójába, a nevével és rangjával szerzett befolyásával, és nem ő, Benedict Bridgerton nyerte el az elismerést, a felvételt.

Csalódottságában felhagyott a festéssel. A művészettel összességében.

Pedig a vidéki rezidenciáját is azért vásárolta, mert távol a várostól könnyebben talált rá az ihlet. Manapság viszont inkább csak a nyugalom miatt járt vidékre. Szerette a családját, de az egyre csak növekedett és néha megesett, hogy a tőlük levő távolságban nagyobb örömet talált, mint a velük töltött időben.

Nagy lélegzetet vett és elfordult az ablaktól.

Mindig mélyen lehangolódik, ha a Bridgertonságáról elmélkedik. Egyszerre szeretett és nem szeretett az lenni, aki volt.

Épp készült lehunyni a szemeit, és csak hallgatni az égi háborút, amikor a látótere peremén észrevett valamit, ami határozottan nem a vacogtatóan hideg, szúrós esővel csépelő viszontagságok közé, a sáros útra való.