Az eső kincse

7. Fejezet

Két kocsissal indult végül, hogy oda- vissza cserélni tudjanak a hosszú úton. Készíttetett néhány szendvicset is, és épp amikor túlcsorduló izgalommal beszállni készült a kocsiba az anyja bukkant fel a háza előtt. Hyacinth is vele tartott. A lány, aki már nem is volt annyira kicsi nagy lélegzetet vett, hogy elárassza a bátyját egy tizenhatéves bölcsességével, amikor Violet csendre intette.

- Nem akarunk sokáig feltartani- ragadta meg a szót az idősebb Lady Bridgerton- csak ezt szerettem volna átadni. Apád és én ezt szántuk neked- mondta egy boldog anya elérzékenyült hangján és átnyújtott egy kicsi ékszerdobozt a fiának, (aki ritka tettei egyikeként, köszönetképp arcon csókolta az anyját) és figyelte, ahogy elvágtat az új élete felé.

Sissi tűkön ült. Nem volt nehéz kiszámolni, hogy Benedict a reggeli órákban megérkezhet. Biztosra vette, hogy egész éjjel utazni fog, ezért mielőbb el kellett kezdenie a készülődést.

Beszélt a pékkel, hogy tudassa vele egy ideig nem fog dolgozni menni, de a nagymama receptjeiről készült másolatokat szívesen ott hagyja.

Gyömbért a szomszédra bízta, aki jól bánik majd vele.

Elővette a legszebb ruháit.

Mind világos volt, olyan árnyalatokkal melyek illenek a különleges, vöröses barna, szinte mahagóni hajszínéhez. Az összes darab pamut volt, nem pedig selyem, és díszítésnek is híján voltak. Többnyire hímzés tarkította őket, amit maga Sissi varrt minden egyes szegélyre. Némelyikhez díszítő csík is járt, sőt akadt pár szép kesztyűje is.

Nem tudta mi másra lehet még szüksége, ezért hosszan állt a kis utazó ládája mellett. Mélyet lélegzett, mert egy pillanatra elbizonytalanodott. Nem voltak ékszerei, kivéve egy gyöngysort, ami még a nagymamáé volt és egy pár szerény, ezüst fülbevalót. Nem voltak kalapjai, fejdíszei sem.

Apercben, az anyagi javainak hiányát elnézve, méltatlannak érezte magát Benedicthez.

Ezen aggodalmaskodva tért nyugovóra és a nappal kelve tovább emésztette magát.

Felvette az úti ruhájául szánt púder színű ruhát.

Sokáig próbálgatta a frizurákat, de rájött, hogy a konty készítése továbbra sem az erőssége, ezért néhány fonattal díszítette, s a legjavát hagyta végig omlani a hátán.

Benedict úgy vélte kétségtelenül a világ leghosszabb kocsiútján vesz részt. Az Itáliába hajózás ideje sem tűnt ilyen soknak. Néha megesküdött volna rá, hogy a kocsi visszafelé halad.

Az út elején az ékszerdoboz rejtette kincset nézegette. Olyannak találta, ami illene Sissihez. Vékony cikornyától mentes arany gyűrűn egy kisebb, mandula alakú kő ült, két oldalán három, három aprócska gömb alakú gyémánt háromszögbe rendezve.

Csak addig tudta csodálni az ékszert, míg lement a nap. Miután ráesteledett az idő is megállt. Kinézett az ablakon és nem látott semmit, csak sötétséget. Még a holdat sem, mert az menetiránynak háttal terpeszkedett az égen.

Sissire gondolt. Az ő emlékével próbálta elütni az időt. Minden egyes vonására, az illatára visszaemlékezett. A szeme zöldjében rejlő összes árnyalatot fel tudta idézni. Visszaemlékezett milyen volt úgy ébredni, hogy őt tarthatta a karjaiban.

Ahogy egy férfi egy nőre vágyhat úgy kívánta Sissit. Az eszét, a szívét, a lelkét és természetesen vágyta a testét is. Mindent akart, jobban bárminél, amire eddig vágyott.

Elgondolkodott milyen élete lesz majd Sissivel, hogy neki mit kellesz kiállnia azért, mert egy Bridgertont szeret.

Míg Sissi válaszára várt komoly megbeszélésen vett részt a két ladyvel, vagyis az anyjával és a sógornőjével és magával a vikompttal. Számba vették az eshetőségeket.