Szívem főnöke

45. Rész

Nem tudtam hová, csak mentem előre. Az eső közben elállt, de a sírásom újrakezdődött. Olyan mélyen szívtam be a levegőt, hogy szinte fájt.
Mondhatom nagyszerű napot tudhatok magam után. Minden összejött. Pedig azt hittem jó kimenetelű lesz a dolog. De mit is hittem? Hogy rózsaszirmos ágyban fogunk pezsgőzni?
Igen...
Valamiért vele tudom csak elképzelni mindezt. Vele akartam mindezt.
Egy buszmegállóban ültem le, mert nagyon elfáradtam. Nem tudom hová vitt, de valahol a város szélén voltunk. Kint vagyok egyedül, sötétben a határban. Talán jön valami erre, max megkérem vigyen el. Vagy hívjak taxit? De haza sem akarok menni. Nem tudom mi lesz. Elfeküdtem a buszmegállóban lévő padra. Fedett volt, így ha újra esik sem leszek vizes. Álmos is voltam már és fáradt. Becsuktam a szemem. Olyan jó a nyugalom.

Kattogott az agyam folyamatosan. A telefonom szorongattam és gondolkodtam rajta, hogy felhívom apát és hazamegyek. Semmi mást nem akartam most, csak aludni.
Edina is eszembe jutott, de őt most inkább nem zavarom. Kell neki a kikapcsolódás, túl sokat agyal mostanában.
Már éppen rányomtam volna apa telefonszámára, amikor megcsörrent a telefonom.
"Péter ❤️"
A szívem erősen kezdett verni. Felvegyem? Mit csináljak, húzzam egy picit az agyát? De mi értelme lenne? De így sem jó, mert csak őrlődöm. Felveszem, és lezárom ezt a zűrzavart.
-Igen?
-Szia, olyan gyorsan elrohantál, meg sem vártad a válaszom. Csak tudni akarom, hogy jól vagy-e?
-Jól. Jobban leszek.
-Hol vagy most?
Haboztam aztán válaszoltam, de nem tudtam az igazat mondani.
-Már a barátnőmnél. Alszom aztán holnap hazamegyek. Vissza kell térjek a dolgaimhoz, nem szomorkodhatok miattad.
Hallottam, ahogy Péter mögött szakad az eső. Úgy hiányzott, annyira szerettem volna vele tölteni az estét. Miért nem alakulhatott romantikusan? Fogtuk volna egymás kezét és haza sétálhattunk volna hozzá, vagy bárhová. Túl szép lett volna.
-Rendben. Nem akarlak zavarni csak aggódtam érted.
Megint a torkomban dobogott a szívem.
-De te .. Nem érzel irántam semmit ugye?
És elérkezett életem legkínosabb pár másodperce. Egyszerre bántam meg a kérdést és vártam a választ türelmetlenül. Vett egy nagy levegőt én pedig el akartam süllyedni. Miért kell így lejáratnom magam? Meg akartam halni.
-Nagyon kedvellek Mariann. De nem úgy, ahogy te szeretnéd. Nehéz, zűrös és bonyolult az életem.  Ne akarj a része lenni.
-Akkor hagyj békén és ne is hívogass. Kiszállok ha ezt szeretnéd.
Elkapott ismét a sírás de nem akartam, hogy hallja, ezért befogtam a szám.
-Ha bármi van tudod, hogy megtalálsz.
-Menj csak a Franciskádhoz és kefélgesd reggelig. Remélem elkapsz tőle valami gombás fertőzést, mert ahogy kinéz biztos naponta cseréli a partnereit.
A szívem majdnem kiugrott a helyéről. Valószínű most veszítem el őt örökre.
-Ne légy olyan mint egy gyerek. Mert ez a hozzáállás nagyon olyan mintha egy kamasz lennél. Bár jobban belegondolva az vagy.
-Akarsz még valamit mondani? Vagy tenni?
A hangom remegett akár a kocsonya.
Kicsit habozott aztán kurtán válaszolt.
-Nem. Szia.
Nem tudtam visszaköszönni neki. Nem akartam abbahagyni vele, de folytatni sem volt erőm. Kinyomtam a telefonom. Ne higgye azt, hogy minden rendben van. Csak zokogtam és zokogtam míg erőm engedte. Nem ilyenre képzeltem el vele az első csókunkat és a szerelmem megvallását felé. De ha visszatekerhetném az időt is így cselekednék, mert nem bírtam már így élni. Ezzel a teherrel a hátamon. Most legalább már tud mindent én megtettem amit kellett.
Mint hűvös szél eső után mikor megbillenti a hajam, úgy futott át egy érzés rajtam. Változásra vágytam. Társaságra, bulira, vagy akár mire. Felejteni akartam. Talán ismerkednem kellene és továbblépni. Nem szomorkodhatok örökké Péter miatt. Megyek és új életet kezdek.

Gondoltam ezt naívan.