Szívem főnöke

7. rész

-Rosszul hallottad Edina.
-Nyögtél. Mint aki élvezkedik.
-Ezt most fejezd be! -mutatóujjammal szigorúan felé böktem a levegőbe.
A barátnőm ezer vattos mosolyt villamtott. Szótlanul lepattant mellém az ágyra. Hintázott a gyomrom kettőt, mire meg bírtam szólalni.
-Mi újság Hunor és közted?
-Hát elég érdekes minden. Mondanám, hogy szuper, de egyenlőre csak ismerkedünk. Nem akarom ráerőtetni magam. Hagyjuk, hogy sodorjon az ár.
Kezével a hullámzó tengert utánozta.
Bólintottam. Ez helyes gondolkodás tőle, pedig Edina soha nem az eszéről volt híres. Ettől függetlenül mindent elmondok neki. Titkot tud tartani. Ezt tapasztalatból merem állítani.
-Most te jössz! -kacsintott. Feltűnt, hogy vadabb sminket visel mint korábban. Meg tudtam érteni. Mostmár csajos akar lenni. Van kiért.
-Miért jövök én? Nekem nincs mit mondanom. -hazudtam.
-Nem. A hívásban azt mondtad csajos dolgokról akarsz beszélni. Szóval ki vele!
Elgondolkodtam hol is kezdjem.
Könnyebbik utat választottam.
-Nem megyünk el egyet bulizni? -tapsoltam mint egy kisgyerek. A szívem szokatlanul gyorsan vert.
-Miután elmondtad amit akartál. -Edina lebiggyesztette a szája szélét. Nem akartam neki elmondani, hogy találkoztam egy hihetetlenül jóképű, de közben hihetetlenül bunkó emberrel. Nem voltam pletykálós kedvemben.
-Nincs mit mondanom.
Mosolyogtam mint a tejbetök, akaratlanul is elárulva ezze saját magamat.
-Kivele! -parancsolta.
-Na jó! -adtam be a derekamat. - Szóval. Ma anya munkahelyén rámförmedt egy félisten.
Edina felhúzta a szemöldökét. Igen ez volt az a bizonyos "mi a frászt makogsz itt össze?" nézése.
-Jól hallod. Iszonyat dögös volt, de úgy beszélt velem mint egy kutyával. Kissé lealacsonyítóan. -fájt, ahogy tudatosult bennem mekkora igazságot mondtam.
-Miért szólt be?
Edina felém fordult. Most már telibe láttam az arcát. Formás volt mint mindig. Pici szeplői is voltak.
-Telefonoztam a folyosón. Nem gondoltam, hogy ez ekkora bűn. Megjelent és rámszólt, elég csúnya hangnemben. -lehajtottam a fejemet.
-De ugye nem sírtad el magad?
Nem tudtam eldönteni, hogy ezt most komolyan kérdezi vagy csak viccből. Mindenesetre őszintén válaszoltam.
-Majdnem.
-Na csajszi, azért azt nem szabad. Egy férfi sem érdemli meg a könnyeidet.
Lágyam megfogta a kezem. Érintése meleg volt mint mindig.
-Ki mondta, hogy érte sírok? A beszólása bántott semmi más.
-Ja tényleg. Ott még nem tartunk. -viháncolta. Cukin összehúzta a szemhélyait. Egy apró gesztenyebarna tincs szökött a szeme elé.
Megráztam a fejem. Néha olyan butaságokat tud beszélni.
-Nem értem miről beszélsz.
-Megcsillant a szemed, ahogy előkerült a téma. Csak nem tetszett meg? És ezért fájt a megszidás! -kérdés helyett kijelentette. Szinte láttam, ahogy kitisztul a kép szemei előtt. Igaza volt. Tetszett, de utáltam.
-Jól nézett ki, de nem tetszik. Emberségből nulla. Nekem van lelkem, ezért sértődtem meg. Na. -rácsaptam a combomra, pontot téve ezzel a mondat végére. Megcsörrent a telefonom.
Apa.
Inteztem egy pillanatot Edinának, majd a fülemhez csaptam a telefont.
-Szia apa! -kacarásztam bele a telefonba. Mióta anyával elváltak, mégszorosabb lett a kapcsolatunk. Jobban örülök neki ha keres, mint bármikor máskor. Ő volt az én királyom. Nem is értem anya miért hagyta elmenni.
Kihangosítottam a telefonom.
-A világ legszebb lányával beszélek? -kérdezte azzal a kellemesen pezsgő hangján.
-Hát talán. -haboztam. -Mizujs apa?
-Itt ülök Szombathely egyik bárjában és arra gondoltam, jó lenne két fiatal tinilány kellemes társasága. Persze, csak ha van kedvetek és ha még nem ittál semmit. 🤩
Erre sose tudtam nemet mondani.