𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒑𝒐𝒕𝒊𝒐𝒏 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

6.

Széles mosollyal az arcomon néztem végig magamon a tükörben. Újra az egyenruhám feszített rajtam, táskám pedig már a vállamon pihent.

Bakugou tartotta magát a megbeszéltekhez, még aznap felkerestük Aizawa Senseit és nagy győzködések árán, de észszerű érvekkel és a dolgok kis elferdítésével sikeresen rábeszéltük arra, hogy visszatérhessünk az iskolába. Sőt, a szőkével tegnap folyamán egyáltalán nem találkoztam, mivel minden második hét vasárnapján a családjánál ebédel. Nem hazudok, de sokat járt az eszemben, aggódtam miatta, hogy egy napi kihagyással milyen állapotban lesz.

Még vetettem egy utolsó pillantást a szobám állapotára, de mivel szokásomhoz híven tökéletes rend volt, így indulni készültem.

Igen, csak készültem.

Egy bizonyos valaki éppen próbált bejönni, erre utalt a kilincsem lenyomódása is, de mivel az ajtó zárva volt, így egy kopogással erősítette meg azt, hogy itt van és szeretne bejönni. Azonnal odaléptem, a kulcsot elfordítottam a zárban, majd kitártam azt.

A szőke tornádót megszégyenítő hevességgel rontott be. Az ajtót azonnal becsapta maga után, a fejem pedig a mellkasába fúrta.

- Neked is szia - motyogtam ingébe, mire ő is morgott egy köszönésfélét. - Nem gondolod, hogy kicsit feltűnő vagy? - kérdeztem miután sikeresen kiszabadultam mellizmai fogságából.

- Senki sem volt a folyosón, de egyébként sem érdekel. Tegnap este már kezdtem rosszul lenni, csak azért nem jöttem át, mert már késő volt - magyarázkodott, mialatt állát megtámasztotta a fejem búbján.

- Jó lenne, ha érdekelne, különben ugrott az alkunk!

- Ne vedd már ennyire véresen komolyan, Jézus... - röhögött fel. - Most egy kicsit "feltöltöm" magam, aztán mehetünk. Délután pedig ismét feltöltöm magam és kibírom az éjszakát, ennyire egyszerű.

- Mi vagyok én, valami töltő? - néztem fel rá bosszúsan, de ő csak vállat vonva fordított nekem hátat, hogy elhagyhassuk a szobám.

A délelőtti órák hamar elrepültek a fejem felett. Bakugou nem legyeskedett körülöttem, ő is és én is a saját társaságunkban voltunk. Végre kicsit visszazökkenhettem a régi kerékvágásba, viszont bűntudatom volt, amiért Uraraka ellen ezt titkolnom kellett. Nem ezt érdemli, az én szívem mégis most afelé húz, hogy a szőkével kötött alkunak eleget tegyek. Csúnyán elnyomja az agyam által generált utasításokat, miszerint ez nem helyes és azonnal véget kell ennek vetnem. Önző módon most csak az érdekelt, hogy nekem legyen jó.

A délutáni edzéshez öltöztem át éppen a lányokkal, a szokásos csevegés közepette. Mint mindig, most is szó volt ruhákról, a tanulásról és nem utolsó sorban a fiúkról. Elég hamar kiderült számomra, hogy osztálytársaim lány részlegének elég érdekes és egyedi ízlésük van a fiúk terén, de ennek ellenére mindig érdeklődve hallgattam beszámolóikat.

- De mikor avatsz már be minket abba, hogy ki ez a fiú? - kérdezte Hagakure Yaoyorozut.

- Ez az én titkom marad. Egyébként sem vagyok rá büszke, és valószínűleg már nem is lesz több ilyen alkalom...vagyis ő ezt mondta.

- Miről van szó? - csatlakoztam be kérdésemmel én is a beszélgetésbe.

- Momonak volt egy fiúja - válaszolt Mina.

- Nem volt a fiúm - rázta meg a fejét a fekete hajú lány. - Csupán...kielégítettük egymás szükségleteit, ennyiről szólt az egész - tűrt a füle mögé egy tincset pironkodva.

Tátott szájal néztem rá. Hiába ismertem őt már egy pár hónapja, ezt nem néztem volna ki belőle. Mindig annyira megfontolt, szabályszerető, egyszerű lány volt, de úgy látszik, őt is elég érzékenyen érintik a tinédzserkor által termelt hormonok.