𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒑𝒐𝒕𝒊𝒐𝒏 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

7.

Jogod van ahhoz, hogy dühös légy, de nincs értelme sokáig táplálnod a haragod. Megmérgezi az életed. Azonban néha először ki kell engednünk a dühünket, mielőtt meg tudnánk bocsátani a másiknak.

Miután Bakugout magára hagytam megnéztem a többiek edzését, ez pedig nagyban segített abban, hogy eltereljem a gondolataim róla és a haragomról. A lányokkal már vidámabb és átlagosabb témákról beszélgettünk, mialatt visszaöltöztünk, és áldottam magamban az eget, amiért nem kérdezősködtek a külön "edzésemről" a szőkével.

Habár, ami késik nem múlik...

Az időzített bombát egyáltalán nem láttam a koli felé vezető úton, de még vacsorán sem. Átfutott az agyamon, hogy talán belegázoltam a lelkivilágába és hiába nem voltam már rá mérges, akkor is túl sértettnek éreztem magam, hogy megkeressem őt. Előbb-utóbb úgyis felfog tűnni, hála a csodaszernek a szervezetében.

Direkt ébren maradtam, lapozgattam a Hős Alapismeretek tankönyvem, várva rá. Néha-néha az órára sandítottam, mely már este nyolcat mutatott, a szőke pedig ilyen időben szokott elmenni aludni. Ezt is csak azért tudom, mert rendszeresen hallom ordítását Kirishimáékkal, amiért nem hagyják őt aludni.

A legtöbben éjjeli baglyok az osztályból, és közéjük tartozok én is. Viszont én nem azért maradok ébren, hogy titkos pizsipartit szervezzek a lányokkal, hanem hogy tanuljak. Esténként csendes magányomban jobban fog az agyam, és képes vagyok akár este tizenegyig is a jegyzeteim bújni, másnap hatkor pedig úgy pattanok ki az ágyból, mintha minimum jeges vízzel locsoltak volna.

Azonban kezdtem kételkedni abban, hogy a fiú feltűnik. Könyvem a táskámba süllyesztettem, majd kényelmesen befeküdtem az ágyamba. Még egy kicsit a kezembe vettem a telefont, hogy a képernyőjét bambuljam, annak reményében, hogy attól majd elálmosodok.

Hiába pörgettem azonban a közösségi oldalakat, Bakugou újra beférkőzött az agyamba, olyan alattomos és sunyi módon, hogy az már nevetséges volt. Csak arra tudtam gondolni, hogy megint képes lesz bezárkózni a szobájába napokig, de talán ennek még rosszabb következménye lenne, mint a múltkor.

Azóta már sokkal többet érintkeztünk...

És épp ekkor nyílt halkan az ajtóm. Felvont szemöldökkel pillantottam fel telefonomból a kicsit álomittas szőkére, aki éppen a résnyire nyitott ajtón kukucskált be skarlát íriszeivel. Legszívesebben felnevettem volna a helyzet komolytalanságán, de ő azt még nem tudhatta, hogy a délutáni haragom elpárolgott.

- Bejöhetek? - suttogta magához képest normálisan.

Várjunk, lehet normálisan suttogni?

- Gyere - vontam meg egyszerűen a vállam.

Mialatt a fiú beljebb merészkedett, töltőre helyeztem a készülékem és felültem az ágyamban. Ő letette magát a heverő szélére, tisztes távolságot tartva tőlem.

Ilyenkor annyira ártatlannak néz ki...pedig akkora perverz dög, hogy Mineta hozzá képest csak egy kisfiú, aki éppen most ismerkedett meg a lába között kis fityegő izével.

- Haragszol még? - fordult felém bűnbánó tekintettel, amitől már nem tudtam nem mosolyogni.

- Nem - ráztam meg a fejem.

- Akkor...? - nyújtotta el a szót.

Kuncogva tártam szét a karjaim, mire ő is elmosolyodott, és közelebb mászott hozzám. Nagyot sóhajtva ölelt át, és én is mély lélegzetet vettem illatából, amint hozzá simultam.

Hirtelen annyira álomszerűnek hatott minden, mintha nem is a valóságban lettünk volna. Olyan voltam, mint a barátnője és olyannak hatott az egész, mint egy valódi párkapcsolat. Pár órája összekaptunk, most pedig egy hatalmas öleléssel békülünk ki éppen.