𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒑𝒐𝒕𝒊𝒐𝒏 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

23.

- Készen vagy? - pillantottam Katsukira, miután átöltöztem.

- Aha... - válaszolt szűkszavúan.

- Legyen egy kicsit több életkedved - léptem elé, majd puha tincsei közé túrtam.

A szőke felnézett rám, egyik kezét a derekamra tette, majd berántott az ölébe. Fejét szorosan a nyakamba fújta, nemrég felvitt parfümömből mélyeket szippantott. Én is átöleltem őt a válla fölött, de egy kicsit feljebb helyezkedtem, így a fiú feje közvetlenül a mellkasomon pihent meg.

Imádtam ezeket a csendes, békés perceket. Olyan bensőséges volt minden ilyen pillanat, és most főként másképp hatott, hogy tudtam, mit is érzek iránta.

Ez volt a vihar előtti csend. Katsukin látszott, hogy próbálja magát összeszedni, amit én értékeltem is, hiszen neki nehezebb türtőztetnie magát.

- Muszáj ezt megbeszélni? - motyogta a bőrömre. - Már elégszer hátba szúrt ahhoz, hogy eleged legyen belőle.

- Igen, muszáj. Elvégre hősök akarunk lenni. Meg kell tanulnunk megbocsátani. Az az erősebb és érettebb, aki erre hamarabb képes - adtam egy apró csókot a homlokára.

- Imádom, hogy te robbantottál ki minket reggel a szobádból, erre most jössz a szent és bölcs dumáiddal - horkantott fel.

- Emberből vagyok, és szerintem jogosan kaptam fel a vizet...de átgondoltam mindent és hamar lehiggadtam. Ez a helyes döntés.

Azt a részletet jobbnak láttam elhallgatni, hogy éppenséggel minden hozzájuk kapcsolódó tárgyat felégettem volna, mert biztosan egy emberöltőn át hallgattam volna tőle...

Lassan kimásztam az öléből, majd észrevéve, hogy indulnunk kell, megfogtam Katsuki kezét, hogy biztosan ne táncoljon vissza. A mai nap folyamán többször hangsúlyoztam neki, hogy engem vegyen figyelembe, és ne a saját bajait, így sikerült hatnom rá, annak ellenére is, hogy látványosan kimutatta nemtetszését.

De jól esett, hogy törődik velem...

Megálltunk Izuku ajtaja előtt, majd miután vettem egy mély levegőt, bekopogtam. Mindvégig az lebegett a szemem előtt, hogy mennyire túl szeretnék esni ezen, és hogy mindent vissza akarok terelni a régi kerékvágásba. Talán ha nem is lesz már minden ugyanolyan, de tudom, hogy megtettem a magam részét, mindent, amire képes voltam.

- Oh, sziasztok! - nyitott ajtót mosolyogva a szeplős fiú. - Nem voltatok ott vacsorán, azt hittem, nem jöttök... - jegyezte meg halkan, mire kínosan oldalra néztem.

- Elaludtunk - füllentettem, ugyanis egyikünk sem volt éhes, azt az időt is inkább a lelki felkészülésre szántuk.

- Értem...gyertek beljebb - nyitotta ki jobban az ajtót.

Katsuki udvariasan előreengedett, de én el nem engedve a kezét húztam őt magam után. A zöld hajú összehúzta magát, amint a tőle magasabb elhaladt mellette, de nem tűnt úgy, hogy balhé lenne köztük. Ochako az ágy szélén ült, elég megviselt ábrázat terült el az arcán. Nagy barna szemeivel rám nézett, de szokásossal ellentétben most nem mosolygott...ahogy én sem.

A szőke leült Izuku székébe, én pedig ülőhely híján az ölébe ültem, a szoba gazdája pedig egyértelműen barátnője mellett foglalt helyet. Pár percig kínos csendben ültünk. Ennek oka lehetett az, hogy nem tudtuk, hogyan kezdjünk bele, vagy talán az, hogy mindenki mást várt első felszólalónak. Végül természetesen Katsuki elégelte meg a hallgatást.

- Ma még valaki megszólal, vagy egész éjjel itt akartok ülni?

- Sz-Szerintem neked kellene kezdened - pillantott a zöld hajú Ochakora, aki nagyot sóhajtva magához is ragadta a szót.