𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒑𝒐𝒕𝒊𝒐𝒏 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

20.

A napokban olyan stresszmennyiség ért, hogy szerintem egész életemben nem kapott ennyit a testem, mint most, ráadásul még mindig a hatása alatt vagyok a történteknek.

Emlékszem, hogy az iskolában és otthon is egyaránt felvilágosítottak minket, mikor belecsöppentünk a nemi érettség korába, de akkoriban unalmasnak és kínosnak éreztem ezt a témát...nem utolsó sorban pedig idegesítőnek, hogy folyamatosan ugyanaz a monológ hangzik el.

"Védekezzetek!"

"Semmi sem nyújt száz százalékos védelmet!"

De igazán csak most tapasztaltam meg, hogy igazuk volt, tényleg nagyon fontos erre odafigyelni. Idegességem fő oka pedig az volt, hogy mi nem figyeltünk erre oda...legalábbis én egyáltalán nem.

Bakugou későn kapcsolt, a negyedik együttlétünk alatt futott át az agyán, hogy hoppá, valami nem oké. Először próbálta ezt ugyan palástolni előttem, viszont nem voltam vak, a szemem láttára helyezte magára kapkodva a szükséges vékony latexet. Természetesen ekkor már én is elgondolkodtam azon, hogy eddig is hiányzott ez a részlet az intim alkalmainkból, vagy csak most maradt le ez a szükséges részlet.

Lepergett előttem az életem, mikor nagy nehezen bevallotta az igazságot...a kegyetlen igazságot, miszerint felelőtlenül nulla védelemmel estünk egymásnak többször is. Annyira ideges lettem rá, hogy megtiltottam, hogy egyáltalán megcsókoljon, míg el nem jönnek számomra a bizonyos napok, amiket most úgy vártam, mint kisgyerek a mikulást.

Bakugou ennek ellenére nem hagyott magamra, felelősségtudatosan állt a dolgokhoz. Elismerte, hogy mennyire elszúrta ezt az egészet, és többször is elmondta nekem, hogy kész vállalni a következményeket, ha rosszul jönnénk ki ebből.

Mind a tíz ujjamról lerágtam a körmöm, szinte megölt a tény, hogy erről senkinek sem beszélhetek. Ebből kifolyólag még egy tesztet sem kérhettem senkitől, a boltokban pedig nem is adnának ki nekem ilyet, mivel nem vagyok még nagykorú. A szőke szintén nem szerezhette be, hiszen őt mindenki ismeri a környéken, és hamar szóbeszéd tárgyává vált volna...amit egyikünk sem akart.

Így hát maradt a várakozás.

Még egy hét volt hátra, miután ezt realizáltuk, ezt a hetet pedig mindketten eléggé stresszesen éltük meg. Több osztálytársunknak is feltűnt a dolog, de egyszerűen csak ráfogtuk arra, hogy veszekszünk és a szer miatt kénytelenek vagyunk továbbra is egymás mellett maradni. Nem is hazudtunk ezzel, hiszen borzasztóan ki voltam akadva a fiúra, de nem is mondtuk el a teljes igazságot, hiszen haragom okát senki sem tudhatja meg.

Mikor pedig eljött a várva várt nap...nem történt semmi. Ez így ment az azutáni napon, majd az azt követő három napban. Volt rá példa, hogy késett, de voltak előjelei...most ezek mégis elmaradtak.

Egyetlen nyugtató szempontba kapaszkodhattam, mégpedig abba, hogy nem jelentkeztek nálam olyan tünetek sem, melyek terhességkor lépnek fel a nőknél. Bakugou folyamatosan ezzel próbált nyugtatni, de valójában nemcsak engem, hanem saját magát is.

Mikor már egy teljes hete sem volt változás, úgy éreztem, nem bírom tovább, és muszáj valakitől segítséget, vagy tanácsot kérnem...a szöszi természetesen támogatott ebben is, kénytelen volt beletörődni a helyzetbe.

Így alakult az, hogy kikötöttünk Ochako szobájában. Még bele sem kezdtünk a mesélésbe, de máris úgy állt felettünk, mint egy anyuka, aki a gyerekeit készül összeszidni. Tudta, hogy valami rosszat tettünk, viszont legalább ennyivel is kevesebbet kellett aggódnom a dolgok felvezetésével.

- Halljam, mit csináltatok már megint? - tette csípőre a kezeit.

- Te beszélsz - nézett rám Bakugou. - A te barátnőd. Engem nagyobb eséllyel akarna leszúrni egy késsel, mint téged.