𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒑𝒐𝒕𝒊𝒐𝒏 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

8.

Ez gáz! Nagyon, nagyon gáz!

Mostanában annyira el voltam foglalva az újonnan jött helyzettel, hogy teljesen elfeledkeztem a saját szükségleteimről, mint például, hogy van-e nálam betét, vagy tampon. Ugyanis igen...a menstruációm úgy döntött, hogy a nap közepén fog megjönni, bármilyen eddig tapasztalt előjel nélkül.

Egyetlen piszok nagy szerencsém volt, hogy éppen a vécén vettem észre, így megelőztem a kínos helyzetet, hogy valakinek szólnia kelljen. Uraraka is velem volt, viszont most várhatok rá, amíg elhozza nekem a kis csomagot, melyre szükségem van.

Idegességemben a körmeim rágcsáltam, szinte évek teltek el, mire legjobb barátnőm visszaért. Addig is átkoztam magam fejben, amiért csak én lehetek ennyire szerencsétlen.

És hamarosan a fájdalom is csatlakozott, rövid idő alatt olyan nagy méretűvé nőtte ki magát, hogy már képtelen voltam koncentrálni bármire is.

Feszengve lépkedtem az iskola folyosóin, azzal a céllal, hogy megtaláljam osztályfőnököm. Görcsös fájdalmaim miatt kissé összegörnyedve kopogtam be a tanári ajtaján, amit pont a fekete hajú férfi nyitott ki.

- Miben segíthetek, Ichika? - dőlt neki az ajtófélfának, mire dadogva válaszoltam neki.

- N-Nos...a mai edzést szeretném kihagyni. Nem érzem jól m-magam... - motyogtam magam elé nézve, egyre vörösödő arccal.

- Fáj valamid? - kérdezte semleges hangon.

- A-A...a hasam - nyögtem ki.

- Á, értem. Azok a napok...rendben, menj vissza a kollégiumba nyugodtan. Bakugounak majd egyedüli edzést tartok - kapaszkodott az ajtóba, jelezve, hogy ezek voltak végső szavai.

- Rendben. K-Köszönöm - hajoltam meg kissé, majd amennyire jelenlegi állapotom engedte, sietni kezdtem a koli felé.

Nem foglalkoztam az engem néző tekintetekkel, szigorúan magam elé meredve kapkodtam lábaim. Célom az volt, hogy minél hamarabb szedjek be valamilyen gyógyszert és aludhassak...ilyenkor más úgysem segít.

Még mielőtt teljesen kiléptem volna az iskola épületéből, megpillantottam a szőkét, nem meglepő módon Kirishima társaságában. Hiába magyarázott neki valamit lelkesen vörös barátja, az ő tekintete mégis az enyémmel akadt össze, amitől kihagyott egy ütemet a szívem. A koliba vezető úton egész végig a skarlát íriszek hatása alatt voltam, szinte majdnem meg is feledkeztem a hasamban dolgozó fájdalomról.

Amíg az agyam Bakugouval foglalkozott, én kijátszottam a saját rendszerem és egy fájdalomcsillapító bevétele után álomra hajtottam a fejem.

Mivel nem szoktam álmodni - vagy csak nem emlékszek rájuk -, minden alvásom olyan, mintha csak percek telnének el. Viszont onnan tudom, hogy ez nem így van, hogy odakint már rég besötétedett, a telefonom a kezembe véve realizáltam, hogy már este hat is elmúlt. Nagyra nyílt szemekkel meredtem a telefonom elsötétült képernyőjére.

Még sosem aludtam ilyen sokáig! Ráadásul annyira leizzadtam, mintha egy maratont futottam volna le. A karom, mellyel megtámasztottam magam, remegni kezdett, kissé erőtlenül estem vissza a hátamra. Beteg lennék? Ennyire megviselt volna ez az egész?

Hiszen ha már ennyi idő eltelt...

Nem foglalkozva gyengeségemmel pattantam ki az ágyból, melyen a lepedő gyűrődésén kívül nem volt semmi különös. Magamhoz vettem a szükséges dolgaimat, majd a fürdő felé sprinteltem. Próbáltam a többieket elkerülni, viszont ebben az időtájban szoktak vacsorázni, így nem kellett aggódnom túlzottan.