𝑳𝒐𝒗𝒆 𝒑𝒐𝒕𝒊𝒐𝒏 | 𝑩. 𝑲𝒂𝒕𝒔𝒖𝒌𝒊 𝒙 𝑶𝑪 | ✓

25.

Ochako nem szólt semmit. Ugyan hosszú, örökkévalóságnak tűnő pillanatokig pihentette rajtam nagy, barna szemeit, de egy árva szó sem bukott ki ajkain, lassan fordult vissza. Hirtelen fojtogató érzés lett rajtam úrrá, rossz közérzetem támadt. Segítségkérően néztem Katsukira, aki miután megunta a barna hajú lány bambulását, vette a lapot és rendet tett.

- Hé, Pápaszem! - szólt Iidának. - Már teljes két perce elkezdődött az első óra, nem utasítod rendre a társaságot?

A felszólított zavartan pislogott körbe, ugyanis ő is a kisebb tömeg között volt. Mintha elfeledkezett volna magáról, teljesen átszellemült bejelentésünk hatására, és nem a szokásos, szigorú arcát mutatta nekünk.

Amint magára ismert és a helyzetre, amibe belecsöppent, torkát köszörülve aggatta magára szokásos stílusát.

- Bakugounak igaza van, mindenki üljön most már a helyére!

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, ahogy lassacskán mindenki elszállingózott előlem. Hálás pillantásokkal jutalmaztam a barátomat, aki csak egy csábos kacsintással válaszolt, ez mégis megmelengette a szívem.

Rózsás pírral az arcomon foglaltam helyet, ugyanis mind ez idáig az ajtóban ácsorogtam, a táskámmal a vállamon. Aizawa Sensei is nem sokkal később esett be a terembe, így kezdetét vette a monoton hétfői napunk.

Az órák alatt igyekeztem teljesen figyelmen kívül hagyni mindazt a negatív ingert, mely a napokban ért engem, minket. Nem akartam gondolni Ochakora, kinek hátára tökéletes rálátásom nyílik mindennap.

Semmi személyes sérelemmel nem szándékoztam foglalkozni. Ideje volt a normális tanulásnak is figyelmet szentelnem, ugyanis zsinórban két rossz jegyet is beszedtem, ennek pedig otthon sem fognak örülni. Persze Katsukinak ezek a dolgozatai is jól sikerültek.

Csak tudnám, hogy van ilyen jó agya...

Ebédszünetre indultunk volna, barátom a padomhoz is sétált, hogy együtt induljunk. Midnight, aki az aktuális óránkat tartotta, felénk közeledett, így magamban furcsállva bár, de megvártam őt. A nő arcán apró mosoly jelent meg, amint kettőnkre és az összegabalyodott kezeinkre nézett.

- Aizawa szeretne beszélni veletek. Ebéd után menjetek a tanárihoz - intett nekünk utoljára, majd választ sem várva ő is elhagyta a termet.

Meglepődve néztünk össze a szőkével, és természetesen ezek után semmi kedvünk nem volt enni. Hiába ettem futtában reggel egy müzliszeletet, ha a gyomrom önmagát is emészti fel, de mindenképpen beszélni akartam a férfival, amilyen hamar csak lehet.

Sietősen közelítettünk a tanári felé, majd amikor odaértünk Katsuki bekopogott. Pont az nyitott nekünk ajtót, akit vártunk. Alapból megviselt arcán egy még meggyötörtebb grimasz terült el, mikor realizálta, hogy mi vagyunk azok.

- Kölykök, nem megüzentem, hogy ebéd után gyertek? Mit kerestek itt ilyen hamar? - kérdezte dünnyögve, miközben komótosan kavargatta a csészéjében lévő kávét.

- Azt hiszi, tudunk várni? Maga képes lenne rá a helyünkben? - érkezett a replika a szöszitől egyszerre ideges és izgatott hangnemben.

A férfi sóhajtott egyet, majd visszafordult a terembe. Pár pillanat múlva csészéje nélkül tért vissza, majd mutatta az irányt, hogy merre haladjunk.

- Egy rohadt kávét sem tudok meginni nyugodtan... - dünnyögte az orra alatt.

Először az ebédlőbe vezetett minket, majd kényszerített, hogy vegyünk magunkhoz valamilyen ételt. Amint végre engedelmeskedtünk neki, irányt és célpontot változtatva az emeletre indultunk, egyenesen az egyik társalgóba. Meglepetésünkre már ott várt ránk Nezu igazgató is, így még inkább okunk volt a feszengésre.