Megérintelek (Jikook)

Epilógus

A klub megnyitójának estéje...

Az étteremben halk, nyugodt zene szólt. A világítás otthonossá varázsolta, és meleg hangulattal töltötte meg a helyet. Az emberek is csak halkan duruzsoltak az étterem különböző pontjain, miközben pezsgőspoharakkal és minőségi előételekkel a kezükben vitatták meg, a helyre vonatkozó gondolataikat.

A bárpult végében, a legeldugottabb helyen, két férfi állt, szorosan egymás mellett. A magasabb, háttal a pultnak dőlve, az idősebb pedig a fiatalabbnak támaszkodva. Onnan figyelték a helyet elárasztó vendégeket.

Jungkook idegesen tekintgetett körbe a zsúfolt helyen. Rengeteg ember volt, sokkal több, mint amire számítottak, és azzal is tisztában volt, hogy a hely tele van olyan emberekkel, mint amilyen ő maga is volt. Olyan emberekkel, akik mindent megadtak volna azért, hogy olyan kivételes férfit tartsanak a karjaikban, mint aki éppen az övében is volt. Viszont ő nem lesz olyan hülye, hogy átengedje bárkinek is. Legszívesebben megfogta volna a férfit, beültette volna az autóba, majd miután kicsókolta belőle a lelket, hazáig meg sem állt volna vele.

Jimin mosolyogva figyelte a fiút. Egyszerűen nem tudott betelni vele és még mindig nehezen fogta fel a helyzetet, de végtelenül élvezte. Jungkook gondoskodása már nem is volt ép ésszel felfogható. Tisztán érezte, hogy úgy bánt vele a fiú, mint valami drága kinccsel, de sosem kezelte úgy, mintha törékeny lenne, és meghagyta a férfiúi mivoltát is. Felfoghatatlan volt minden, pedig pár héttel azelőttig még el sem tudta hinni, csak reménykedett benne, hogy minden rendeződik majd.

- Szeretlek. – suttogta a fiú nyakának bőrére.

Jungkook büszkén vigyorgott a szó hallatán és még szorosabban húzta magához a férfit.

Jimin vetett pár nyugtalan pillantást a tömeg felé, de végül arcát teljesen Kook nyakába fúrta és vett pár mély lélegzetet, beszívva a fiú ismerős és megnyugtató illatát.

Jungkook hallotta ezt, és egy rövid csókot adott Jimin nyakára. – Szeretnél hazamenni?

Jimin megrázta a fejét. – Nem, minden rendben. Még pár órát kibírok. – lehelte a fiú nyakába.

Jungkook érezte, ahogy a férfi ajkai a bőrét simogatták beszéd közben. - Ennek örülök, mert én már nem biztos, hogy elmondhatom ugyanezt. – köszörülte meg a torkát, mire Jimin halkan kuncogott. – Büszke vagyok rád... - suttogta a fiú a férfi fülébe.

Nem egyszerű heteken mentek keresztül, amióta Kook majdnem elment. Rengeteget kellett beszélniük, főleg Jiminnek, felhozva mindent, ami a lelkét bántotta. Meg kellett tanulnia gondolkodás nélkül kimondani azt, ami a fejében járt.

Amikor Jungkook megtudta, hogy mi okozta a hirtelen bekövetkezett drasztikus változást Jiminnél, azon a bizonyos kiránduláson a parkban, legszívesebben tört-zúzott volna. Nem Jimin miatt, hanem azért, mert ő erre nem is gondolt, pedig annyira kézenfekvő lett volna.

Éppen ezért nem csak Jiminnek kellett sokat beszélnie a benne dúló érzésekről, hanem Jungkooknak is sokat kellett mesélnie a megélt dolgairól. Nem titkolt el semmit a férfi elől. A valóságot tárta elé, ezzel együtt azt is, hogy bizony nem könnyű meleg férfiként élni a világban úgy, hogy nyilvánosan fel is vállalja azt. Rengeteg esetet mesélt el a saját múltjából a megszámlálhatatlan példa közül, amit ő megélt, de mielőtt Jimin teljesen kétségbeesett volna, elmesélte azokat az eseteket is, amik meghatották, amik boldogsággal töltötték el, amikor őszintén örült és önfeledten élt. A múltjában fellelhető összes emlék egy dolog felé vezette, ami nem volt más, mint Jimin. Megtanult a férfiért erős és kitartó lenni, mert teljes mértékig hitt benne, hogy meg fogja érni. Kettejükért volt erős és lesz is, ameddig csak szükséges.