Hope is a dangerous thing

perfection (or not)

Mina

Rég volt már ilyen vidám estém. Késő éjjelig dumáltunk, nevettünk és jó pár liter alkohol eltűnt Anthony hűtőjéből. Sebastian végig józan maradt, de ennek ellenére jókedvűen bulizott velünk. Tizenegy körül felcsendült pár vidám sláger, amire énekelni és táncolni kezdtünk. Kellemesen becsiccsentettem ezalatt a pár óra alatt, önfeledten engedtem el magam a három jóbarát társaságában. Chris igazán jó fej, sokat mesélt a barátnőjéről és szinte egész este büszkén mosolygott rám és Sebastianra. Úgy látszik egyel több ember örül a boldogságunknak. Mert, hogy azok vagyunk.

- Maradjatok még! – Anthony már a józanságot rég túllépve kérlelt minket a kanapén elterülve.

- Már mozogni se bírsz! – Vetettem oda neki a földről.

- Ezt pont Te mondod.

- Igen, én. Szívem, hazavinnél? – Kiáltottam Sebastian után, aki már az ajtónak támaszkodva figyelte a szerencsétlenkedésünket.

- Hihetetlenek vagytok. – Forgatta meg nevetve a szemét. Kezét nyújtva felsegített a földről és homlokon csókolt. – Cuki vagy így félrészegen.

- Tudom. – Vigyorogtam idétlenül. – Anthony-val mi lesz?

- Menjetek, elrendezem. Aztán reggel én is hazamegyek.

- Köszi! Légy jó, Chris! – Mindketten ölelésbe vontuk.

- Azt kell mondjam, ti tökéletesen összeilletek. – Szavai hallatán elmosolyodtam.

A kocsiba szállva kezdett úrrá lenni rajtam a fáradtság.

- Jól vagy? – Nézett rám aggódva Sebastian.

- Nem igazán, kezdek leereszteni. Várom, hogy befeküdhessek az ágyadba.

- Mindjárt megteheted. Addig pihenj. – Kezet csókolt és elindította az autót.

Kényelembe helyeztem magam és lehunyt szemmel vártam, hogy megérkezzünk Sebastian lakására.

Gondoltam csak pár perc lesz az út, de mivel elnyomott az álom, fogalmam sincs mennyit autóztunk. A következő emlékem, hogy Sebastian karjaiban visz valahova, kényelmes ruhát ad rám és betakar. Mindezeket csak éreztem és nem láttam mert nem bírtam kinyitni a szemem.

A mellkasára dőlve ébredeztem. Karjait szorosabban fonta körém és nyújtózkodni próbált amennyire a pozíciónk engedte. Elemi hullának éreztem magam, sajgott a fejem azonban boldoggá tett, ahogy meleg ölelésében fekve regenerálódhatok.

- Jó reggelt! – Fölé támaszkodva puszit nyomtam az orrára.

- Szia hétalvó! Mindjárt dél.

- Úristen. – Hüledezve hajtottam vissza fejem.

- Ez ilyen. Én nem ittam, de én is kellően lemerültem. Hogy érzed magad?

- Őszintén? Kiszáradtam, éhes vagyok, fáj a fejem.

- Kitartás. Maradj itt, mindjárt jövök! – Gyors csókot adott és kimászott az ágyból.

Amíg próbáltam feléledni, körbepillantottam a szobában. Nagy, függönnyel takart ablakok, kék ágynemű, de nagyrészt fehér és szürke színek mindenhol. Egy ruhásszekrény állt az ággyal szemben, rajta egy tükör. A komódon néhány szobanövény. Élveztem az ágy puhaságát, legszívesebben egész nap itt feküdnék.