Hope is a dangerous thing

thankful

Mina

Reménykedve nyomtam a csengőt Anthony lakása előtt. Nem beszéltünk a tegnapi balhé óta, de közben végiggondoltam a dolgokat és szeretném ha ismét felhőtlen lenne a kapcsolatunk.

- Szia! – Köszönés után azonnal ugrottam is a nyakába. – Ne haragudj!

- Hát erre nem számítottam. – Visszaölelt és becsukta mögöttem az ajtót. – Én tartozom bocsánatkéréssel. Féltem, ha szólok róla, felkavarlak vagy féltékeny leszel...

- Nem vagyok féltékeny. Rosszul esett...nem is tudom, úgy az egész annyira hülyén jött ki. – Nagyot sóhajtva rogytam le a kanapéra.

- Komolyan?! Nem vagy féltékeny?! Ez érdekes. – Anthony gyanúsan méregetett.

- Jó, igen, egy kicsit az voltam...vagyok...ahj! – Neki úgysem tudok hazudni. – Tudom, hogy felesleges.

- Pontosan. Nekem is elmesélte, összefutottak, kávéztak, ennyi. Seb már a reptéren van?

- És már egy órája a repülőn. Kikísértem a reptérre aztán jöttem is hozzád. – Természetesen azért, hogy ne kelljen egyedül lennem...

- Ne legyél így elkenődve! – Anthony hipergyorsan húzott fel a kanapéról. – Menjünk el valahova! Nincs ma dolgom, Bella pedig csak este jön. Gyereee! – Mire kettőt pislogtam már kitessékelt az ajtón és húzott maga után.

- Naaa, lassabban! Még nem gyógyult meg teljesen a lábam!

- Jaj! Elfeledkeztem róla, bocsi! Akkor csak szépen kényelmesen. - Belé karoltam és jókedvűen elindultunk.

Nem sokkal később a közeli parkban egy fagyival a kezemben üldögéltem a pázsiton. A fák árnyékában nem volt akkora hőség, a madarak szünetelen csicseregtek körülöttünk. Élveztem, ahogy a hajamba néha belekap a nyári szellő. Anthonyval sokáig beszélgettünk, szinte mindenről kifaggattam az új Amerika Kapitány filmet illetően (nem tudott ellenállni a kiskutya szemeimnek) majd egy idő után egy szó nélkül, belefeledkezve a gondolatainkba pihentünk a fűben.

- Ebben a parkban találkoztunk először. – Anthony félszemmel rám pislantott és elvigyorodott. – És ma van fél éve, hogy találkoztam Sebastiannal. – Lehunyva a szemem mosolyodtam el visszagondolva az eseményekre.

- Mintha most lett volna, nem? Szörnyen gyorsan telik az idő. El kéne menni nyaralni. – Felkacagtam.

- Tényleg, nyár van. Ezt igazából most realizáltam. De nem igazán van ötletem és szabadságom sem maradt túl sok. Pedig szeretnék utazni, új helyeket felfedezni. És most itt nem a város összes nagykövetségére gondolok.

- Biztos lesz rá lehetőséged. Csak járj nyitott szemmel! – Sejtelmes mosolyát nem tudtam mire vélni. – Jut eszembe! Láttad már az Amerika kapitányos izomzatom? – Anthony felpattant és bohóckodni kezdett én pedig szememet törölgetve nevettem, azon, ahogy befeszítve pózol, mint egy testépítő a versenyeken. – Na, ennyi volt a bemutató, irány haza! Bella írt, hogy lassan megérkezik.

Kényelmes tempóban ballagtunk hazafelé. Félúton Anthony magamra hagyott, mondván siet a barátnője elé. A telefonomat többször csekkoltam, de nem érkezett üzenet Sebastiantól. Remélem épségben megérkezett.

Ezen kattogva tipegtem el a liftig és onnan az lakásomig. Előhalásztam a kulcsom és az ütő is megállt bennem amint észrevettem, hogy az ajtó nincs bezárva. Jó ég! Hevesen dobogó szívvel nyitottam be és a látványtól, ami elém tárult, egyszerűen nem jutottam szóhoz.