Hope is a dangerous thing

let's have fun

Mina

-          Tudsz görkorizni? – Kérdezte Sebastian, miután beléptünk a terembe, szemben velünk egy nagy pálya terült el.

-          Elvileg igen, de már ezer éve, hogy utoljára görkorcsolya volt a lábamon.

-          Kezdjük azzal?

-          Nekem megfelel!

A megfelelő korit a lábunkra húztuk, közben figyeltem fel arra, hogy a hangszórókból a 80-as, 90-es és a 2000-es évek slágerei szólnak, színes fények borítják az egész termet, mint egy diszkóban. Sebastian gyorsabban végzett, majd a kezét nyújtotta felém és felsegített a padról. Begurultunk a pályára. Hopp, egy seggreesés.

-          Jól vagy?! – Sietett oda hozzám én közben ahelyett, hogy a fájdalomra koncentrálnék, kitört belőlem a nevetés. Nem hiszem el, hogy ennyire béna vagyok. Égett az arcom a szégyentől.

-          Igen. Ez az én formám. – Egyensúlyomat visszakapva dörzsöltem meg a hátsó részem, ami eléggé sajgott.

-          Biztos jól vagy?! – Aggódó tekintettel vizslatott.

-          Biztos! Nyugi, nem is én lettem volna, ha nem taknyolok el az első adandó alkalommal.

Sebastian vigyorogva kezdett húzni előre és gurulni kezdtünk. Elkapott a lendület és kezdtek visszatérni az emlékek arról, hogyan is kell esés nélkül görkorizni. Mentünk körbe-körbe, gyanúsan ismerős volt minden dal, ami a hangszórókból jött.

-          Tán ez véletlen, hogy a kedvenc számaim mennek, vagy erről is kaptál tippet?

-          Khm, lehet, hogy érdeklődtem valakinél a zenei ízlésedről...- Vakarta meg zavartan a tarkóját. –  És ez egyben érdekes, mert én is imádom a régi popzenét.

-          Tudom.

-          Tudod?!

-          Nem volt nehéz kitalálni az instagram sztorikból. – Igen, mindet láttam. Vannak zenék, amiket azóta hallgatok, de psszt! – A kedvencem amikor a Fresh forgatása alatt táncolsz a konyhában és a végén bevered a fejed. – Itt hatalmasat nevettem. – Bocsi! – Sebastian is elnevette magát.

-          Annak még mindig meg van helye! Nézd! – Megálltunk a pálya közepén és halványan, de látszódott a haja alatt egy kisebb heg.

-          Juj, nem tudtam, hogy ennyire súlyos. – Húztam el a szám.

-          Dehogy, utólag jót röhögtem rajta, de akkor nagyon fájt. – Közelebb húzott magához. – Minden instagram sztorimat láttad? – Kérdezte csibészes mosollyal.

-          És ha igen? – Átkaroltam a nyakát és sejtelmes válasz közben.

-          Semmi. Örülök, hogy örömet szereztem a posztjaimmal.

-          Nem is tudod mennyit. Volt, hogy napokig azokon nevettem, például a karanténos-otthonmaradóson. Nekem is hasonlóan telt. Három hétig nem tehettem ki a lábam a házból, de mint akkor is, tartottad bennem a lelket ezekkel az „apró" dolgokkal, mint az a videó. – Mosolya közben édes csókot adott, amitől megremegett a lábam és bizseregni kezdett a hasam. Állítom, hogy minden alkalommal egyre nagyobbak azok a pillangók...- Egyébként élőben is megnézném, hogyan táncolsz! – Eltoltam magamtól és hátrafelé gurulva és idétlenül rázni kezdtem magam a What is Love-ra. – Gyere, kapj el!