Hope is a dangerous thing

loneliness

Mina

Szörnyen gyorsan eltelt az idő, amit együtt tölthettem Sebastiannal. Mire feleszméltem már újra szeltem az utcákat a munkahelyem felé. Persze csak amennyire a gyógyulófélben lévő bokám engedte. Egy hétig voltunk kettesben – meg persze Naomival, mivel őt is vittük magunkkal Seb kertes házába – minden percét imádtam, az sem zavart, hogy fáj a lábam. Ebben az egy hétben minden reggel mosolyogva ébredtem. Minden reggel ott volt mellettem az ágyban álmaim férfija és finom csókokkal ébresztgetett.

És most mintha feleszméltem volna egy álomból, vissza kerültem a szürke hétköznapokba, ismét egyedül töltve az éjszakákat. Sajgott a szívem valahányszor belegondoltam mennyire hiányzik a szerelmem.

- Letörtnek tűnsz. – Állapította meg Edith, amint helyet foglaltam a rendelőjében.

- Le is vagyok törve.

- Mesélj. – Leült velem szemben és érdeklődően nézett rám.

- Fáj, hogy nem lehetek vele. Mióta megtapasztaltam milyen vele kelni és vele feküdni a hét minden napján, nem tudom elviselni a gondolatot, hogy kb. kéthavonta lesz ilyenre lehetőség.

- Beszéltetek erről?

- Igen. Vitatkoztunk is. Sírtam is. Aztán egymásnak estünk. – Idéztem fel az estét mikor mindketten kibuktunk.

- Értem. A többiek? Kendall és Anthony?

- Sehol senki. Kendall Európában, Anthony valahol forgat.

- Szóval egyedül vagy.

- Egyedül vagyok. – Ahogy kimondtam ezt a mondatot, megkörnyékezett a sírás.

- Ne tartsd vissza. – Mosolygott rám Edith.

- De még csak öt perce beszélgetünk.

- Ugyan, volt, hogy már az ajtón való belépés után sírtál. Ez ahhoz képest siker.

- Jogos. – Tényleg volt, hogy sírva jöttem és sírva is távoztam.

- Mikor Kendall és Anthony támogattak akkor is egyedül érezted magad Sebastian nélkül?

- Nem...akkor hiába fájt, egy percig sem hagytak magamra a barátaim.

- Most viszont senki nincs melletted a nehéz napokon és ez megrémiszt. Ami teljesen érthető. Az elején lefoglalt az újdonság varázsa, lefoglalt a munkád. Most úgy látom, megváltoztál.

- Mire akarsz rávezetni?

-   Mióta azt is megtapasztaltad milyen szeretve lenni és milyen, mikor az embernek vannak őszinte barátai, már nem működik az az életvitel amit ezelőtt csináltál.
Hogy telnek a napjaid? – Tette keresztbe a karját.

- Hát...- Úgy telnek, hogy minden napot csak túlélni szeretnék. – Gyorsan. – Sóhajtottam egy nagyot. – Azon kívül, hogy dolgozom, csak Sebastian jár a fejemben, hazaérve megvacsorázom, megiszom egy pohár bort, sorozatot nézek majd alszom.

-    Nem unalmas?

- Jó, én is érzem, hogy ez kurva gáz.

- Mit lehetne tenni, hogy ne legyen az?

- Felmondok és Sebastian után megyek. – Bukott ki belőlem az első ötlet ami eszembe jutott.

- Aha. És ott fogod őt várni egész nap amíg végez a forgatáson, közben borozol és sorozatot nézel?