The Promise

Basszus...

Adam

Délután 16 óra

- Igen időben kész lesz minden uram és el se tudom mondani mekkora öröm volt önökkel ezt az üzletet létrehozni, pár héttel később már számolgathatjuk a garantáltan bejövő összegeket, én is örültem és további kellemes napot- teszem le a telefont mű mosollyal és fáradtan fel sóhajtok.
- Josh!- szólok az (új) aszisztensemért, aki tanulva a hibákból béta férfi.
- Máris főnök!- kiabál vissza én pedig be hunyva szemeimet próbálok meg kicsit ellazulni, elvégre tudva az összes meg beszélés és tennivaló.
- Itt vagyok főnök- nyit be Josh
- A hétre már nem terveztünk semmit ugye?- kérdezem még mindig be hunyt szemmel.
- De holnap délben lenne egy tárgyalás a Thaiföldiekkel.
- Ahhjj basszus tényleg... Jó akkor holnap utántól szabin leszek rendben?
- Értettem, főnök csak nem Sebastian panaszkodott?
- De és addig nem hajlandó semmire amíg bele nem megyek.
- Ilyenek a házastársak- nevet Josh - hiába nem bánom, hogy facér maradtam.
- Nem Josh te azért maradtál azt mert egy tapló vagy mindenkivel.
- Hát- von válat vigyorogva- legalább úgy élek ahogyan én szeretnék, egyébként Sebastian kb 5 perc múlva itt lesz érted- szól még vissza majd ki megy.
- Értettem - kelek fel sóhajtva és össze kezdem szedni a papírokat.

-----------

- Szia, szívem - ülök be a kocsiba és csókolom meg Sebit.
- Szia, akkor sikerült a szabad hét?- tér rögtön a lényegre.
- A holnapot leszámítva a tiéd leszek a héten.
- Azt mondtad hogy holnaptól...
- Tudom, de holnap délben lesz egy tárgyalás a Thaiföldiekkel amin mindenképpen ott kell lennem mert a többiekbek nem fognak bízni és akkor nem lesz semmi szerződés, és ha nem lesz szerződés sok pénz ugrik amit te elkölthetnél felesleges dolgokra.
- Rendben de ha kitalálsz valamit szerdára is tuti nem lesz semmi egy hónapig.
- Ki bírnád addig nélkülem?- simítok combjára és nyakához hajolok.
- És te?- búgja vissza halkan szintén combomra téve kezét, mire én már most ébredezni kezdek oda lenn.
- Kérlek mond, hogy nincsenek otthon a kölykök- lihegem mert keze egyre lejjebb siklik.
- Nos Nam nincs de JiNoora otthon vigyáznak.
- Akkor nincs választás- kapcsolom ki az övét és hátra hajtóm ülését.
- Adam...-nevet- fényes nappal van sőt most indul mindenki haza.
- Sötétített ablakaink vannak- mondom pólóját felhajtva, még mindig nyakát csókolgatva.
- De nem teljesen sötétítenek- próbál el tolni bár azért érzem ahogyan ő is be indul, miközben illataink össze keverednek - ne már Adam legalább egy fekete eső helyre goruljunk el.
- Vagy menjünk fel az irodámba, már a legtöbben el mentek.
- Nem szeretem az asztalodon...
- Tudom, ezért kértem egy pihenő szobát múlt hónapban.
- Komoly?!- kuncog.
- Bizony lehetne a titkos búvóhelyünk.
- Nem hangzik rosszul...
- Akkor...- nézek fel csillogó szemekkel.

Gyorsan össze kapjuk magunkat, be zárjuk a kocsit és vissza megyünk az épületbe, ahol a liftben újra falhoz nyomon Sebit, aki kéjesen fel nyög és át engedi magát.
Kinyílik az ajtót mire Sebi ellök amire kissé fel is morrdulok.
Ki nézünk az emeleten sehol senki, meg fogom Sebi kezét és el futunk az irodám melletti pihenő szobába amit kulcsra is zárok.
Meg fordulok és fél kapom az ölembe Sebit aki már derekam köré kulcsolja lábait és ajkaink újra össze gabalyodnak.
Puha apró kezeivel az ingemet gombolja ki, amit én túl lassúnak tartok.
- Csak tépd szét- nyögöm a szájába.
- Dehogy tépem drága volt és egyéb....
Fejezné be a mondatot de újra el foglalva száját belé fojtom és le tépem magamról és utána róla is a pólóját.
- Teszek rá - válok el ajkától egy pillanatra.
Ledobom a kanapéra és nadrágomat kezdem ki gombolni, míg ő melegítő nadrágját veszi le lihegve.
Miután mind ketten el távolítottuk a felesleges ruhát nem bírok magammal és már bele is merülök, amire ő egy nagy jóleső nyögést hallat.
Nem is tudom mikor lehettünk utoljára ilyen hangosak közben... Pedig imádom a könyörgő hangját és istenem amikor túl fűtve karmol és harap, az illataink amikor ilyenkor körbe leng minket....
- Adam...- nyöszörög alattam, én pedig magasabb sebességre kapcsolok és mélyebbre megyek benne.
- Mith szólhnál egyh kish lányhhoz?!- kérdezem nehezen mondva a szavakat.
- Nehmm, Nehmm- próbál mondani valamit de levegő hiánytól szenvedve nem bír.
El vigyorodom és újra követelni kezdem száját, amit készségesen oda is ad, bár meg meg szakítva mert szegény tényleg alig jut a tempótól levegőhöz.
Érezni kezdem hogy a vége felé jár velem együtt így le nyúlva meg fogom és gyorsan járatni kezdem kezemet rajta mire még szaporabban lélegezni kezd.
Hangos sikítós és hangos morgás közepette pedig egyszerre fejezzük be és ki fulladva mászok le róla.
Sebi lihegve teszi rám bal lábát és kezét és így lihengünk.
- Azth akarhtam mondahni, hogyh, ha széth thépedh mihben megyhünk hazah?- kérdezi pihegve.
- Basszus...- mondom, mire egy édes kellemes nevetés tör ki belőle, amit én is követek és homlokára nyomok egy csókot - még szerencse, hogy a nadrágok meg maradtak.
- Nézd meg jobban a sliccedet majd- nevét még jobban.
- Basszus - nevetek én is újra hangosabban míg az egész helyiséget nevetésünk tölti meg.

-----------

- Azt hittem már sose jöttök haza- trappol oda mérgesen hozzánk JiNoo.
- Mi történt veletek?- jelenik meg mögötte Jason nagy bátyja- bocs költői kérdés volt- teszi fel kezeit.
- Tényleg hova lett a pólótok? - kérdezi JiNoo is mostmár érdeklődve.
- Nos...sajnos tönkre mentek- mondja Sebi én pedig csak bólogatok.
- De hogyan?- kérdezi még mindig.
- Majd meg tudod 10 év múlva - nevet Jason mire küldök kissé mérgesen nézek rá.
- Vagy 30 év múlva- morgom.
- Ilyen szülőkkel a génekben nehéz lesz- nevet még mindig.
- Jason- szól rá már Sebi is el pirulva, Jason pedig újra fel tartja kezeit és és még mindig nevetve ki megy a konyhába.
JiNoo még mindig nem értve mi történik néz mindenkire.
- Csak várj egy kicsit kicsim amíg apával fel öltözünk jó?- simít fejére Sebi.
- Oké, de utána el mesélem a napomat neked is apa jó?
- Persze, kicsim- nyomok egy puszit feje búbjára.

- Namjoon?- kérdezem a szekrényben túrkálva.
- Hoseokéknál, de nem sokára jön, de jó is, hogy kérdezed ugyanis ma kórházban is voltunk.
- Mi történt jól vagytok?!- ejtem ki kezemből fekete melegítőmet és fordulok meg.
- Nyugi semmi komoly - nevet- szerencsére csak a kis alfánk verekedett.
- Hú, akkor oké- fújom ki magamat- miért és kivel?
- Az egyik szintén alfa osztálytársa akinek mellesleg régről ismerem az apját- erre ismét meg fordulok mire legyintett - tudod a régi bárom volt igazgatójának a fia WonHee, aki mondhatni a legjobb barátom is volt, na neki a fia volt és mondott valamit amire Nam teljesen ki borult, de tényleg olyan ideges volt WonHeere is úgy rá mordult.
- Nagyon helyes védje is meg magát és téged is- bólogatok és büszkeség tölt el- Ha haza jön meg mondom neki hogy bármit kérhet.
- Nagyon vicces - forgat szemet Sebi
- Nem viccelek mutassa meg, hogy ki a góré.
- Még csak 5-es ne verekedjen.
- Kivéve ha a becsületéről van szó és ha már itt tartunk nekem van tippem arról, hogy mi történt közöttük.
- Tessék?- néz fel pólója igazításából
- Hát nem egyértelmű? - ülök le az ágyra zokni húzás közben- a gyerek apja WonHee aki a régi "munka helyedről" ismer vagyis...- utalgatok, mire elsápadt.
- Gondolod, hogy el mondta Namnak, hogy mi voltam?! Ezt nem hiszem el....- omlik le mellém kezébe temetve az arcát.
- Pedig mi másért verekedett volna?- sóhajtom és át ölelem.
- Miért mondta volna el a fiának főleg ennyi idő után WonHee.
- Nem feltétlenül mondta el, főleg, ha ő is értelmetlenül állt a helyzethez. Lehet a gyerek jött rá egy fotóról vagy ilyesmi.
- Igaz...- szipog- most mi legyen? Beszéljünk vele vagy...
- Isten ments! Az csak rosszabb lenne. Szerintem a legjobb ha békén hagyjuk, ha beszélni akar úgyis kérdez.
- Biztos?
- Persze, gondolj bele milyen ciki lenne neki is és neked is és valószínűleg ezt ő se szeretné.
- És ha te beszélnél vele?
- Valószínű, hogy amúgy is csak ez jöhet szóba, de szerintem nálam se szeretne rá kérdezni.
- Igen, mert mindig olyan szigorú vagy vele- néz fel rám kissé mérgesen.
- És látod milyen jól teszem? Ügyesen meg védte a becsületedet - húzom ki magamat büszkén, de ő tarkón vág- Auucs, Sebastian!
- Ez azért van mert egyébként is egy jóra való fiú és mert szeret engem, nem a te ostobaságod miatt.
- Ez nem ostobaság apám is így nevelt és milyen jól tette.
- Ja, azért voltál előttem fűvel fával- forgat szemet gúnyosan.
- Ezeknek semmi köze semmihez.
- Persze végülis csak nap estig sorolhatnám, hogy mit műveltél velem is- áll fel.
- Nem rólam tudta meg a fiam, hogy egy kurva voltam- pattanok fel én is, és mondom végig se gondolva mit mondtam.
Egy nagy pofon ébreszt rá erre a hibámra....
- Pontosan tudod, hogy én sem az akartam lenni suttogja könnyezve majd sietve el hagyja a szobát.
Fel sóhajtva vissza ülök az ágyra.

Basszus, ezt jól el csesztem....