The Promise

Vér rokonok

Sebastian

A szoba ajtaja becsapódott mögöttem, és egy pillanatra csak álltam ott, lélegezve a düh és a csalódás keverékét. Adam... mindig ugyanaz. Mindig képes volt egyszerre szeretni és gyűlölni bennem mindent, amit jelentettem.
Be mentem a szemközti fürdő szobába és le ültem a wc tetejére és csak könnyezve néztem magam elé miközben gondolatok és érzések százai mentek végig a fejemben.
A múlt, a titkok, a gyerekek... Namjoon aki most tudta meg rólam azt a részt amit azt hittemy hogy sikerült magam mögött tudom.
Hogy hagyhattam, hogy ezt meg tudja?!
Meglepetésemre a kilincs óvatosan halkan le nyomódik és Ádám lép be rajta.
Csendben le ül elém és óvatosan ölébe húz.
- Sajnálom. Tudod, hogy egy barom vagyok- suttogja de szemembe nem mer nézni inkább vállamra ejti fejét.
Én még mindig sírva dőlök előre mellkasára döntve homlokomat így könnyeim pólóját áztatják már.
- Beszélek vele jó? De hidd el a szemében te még mindig csodálatos vagy.
- Nézhetek még egyáltalán szégyen nélkül a szemébe?
- Milyen szégyenről beszélsz? Nem tettél semmit amit szégyelned kellene, túl kellett élned és nem volt választásod. És különben is ő a mi fiúnk ha valaki még egyszer be mer szólni neki vagy téged szidna úgy képen törli, hogy csak úgy nyekken.
- El mondod neki ezt is ugye? Hogy hogy kerültem oda.
- Persze- simít hátamra.
- De kedves legyél vele!
- Jól van na- nevet halkan és én is el mosolyodom.
- Menjünk- állok fel hirtelen még mindig szipogva- illetve te menj előre én arcot mosok és követlek, még vacsorát is csinálnom kell mert az öcsém csak fel gyújtaná a konyhát.
- Rendben én addig ki teszem a szűrét neki, már nem kell bébiszitterkednie.
- Adam!- nevetek - nyilván marad vacsorára ha már az hívtam.
- Ne már - kezd nyafogni- olyan ki bírhatatlan, nem csoda hogy senki nem tud vele hosszú távon lenni.
- Adam!
- Jól van, jól van- forgat szemet, majd egy arc puszi után ki megy, legalábbis azt hittem de még vissza szól halkan- Ugye tudod hogy.. hogy .. Fontos vagy nekem.
- Tudom- suttogom vissza, ő pedig ki sétál.

------------

Vacsora közben hála Jasonnak nem telt kínosan, sőt a gyerekekkel együtt jót derültem, ahogyan Adamat folyamatosan ugratta és piszkálta az öcsém, aki ahogy ismerem rájött hogy valami miatt feszengek és Namon is látta, hogy szintén nyomasztja valami így gondolom ezzel próbálta oldani a feszültséget.
A vacsora után pedig el is köszöntünk tőle és Nam pedig magához intette Namot aki ijedten rám nézett, de aztán lassan Adam után ment a nappaliba.
Én addig JiNoot hallgatva össze pakoltam, majd fel vittem fürdeni és fektetni.
Amikor pedig Adam este be bújt hozzám a fülembe suttogva meg nyugtatott, hogy Mammal minden rendben ment és viselkedjek úgy vele mintha semmit nem történt volna semmi.
Így megkönnyebbülve aludtam el Adam karjaiban.

----------

Másnap miután mindenkit ki raktam, bár Namot kicsit vonakodtam és féltettem, de meg nyugtatott, hogy nem lesz semmi baja aztán egy puszit nyomott arcomra és be ment.
JiNoo is boldogan ment be, nagyon élvezte a tegnapot, hála istennek sok barátja lett.

Otthon csináltam a dolgokat miközben a netflixen hallgattam a Brigerton családot, amikor csengett a telefon, megint a kórház.
- Igen, tessék - szólok bele idegesen, már megint kiért menjek, Nam ugye nem megint te keveredtél bajba?!
- Jó napot, Sebastian? Tegnap be hozott NamJoon apja?- kérdezi egy kedves asszisztens nő hang.
- Igen, de kérem mondja hogy nem megint benn van- kérdezem de már veszem is kézbe a kulcsokat.
- Nem, uram meg nyugodhat, csak azért keresem meg néhány papír itt maradt ki töltetlenül az önök gyors távozása végett.
- Óh, akkor jó- esik le a szívemről a hatalmas szikla.
- Esetleg be tudna jönni ma valamikor?
- Persze, akár most is.
- Tökéletes, köszönöm- fejezzük be és én pedig már nyugodtan ülök be a kocsiba és vezetek a kórházba.