Alfám [SZÜNETEL]

열하나 - 11

-Jó reggelt. -mormog az ismerős hang, én pedig lassan nyitogatni kezdem szemeim. Jungkook háttal a támlának dőlve fekszik, laptoppal az ölében, derékig betakarózva. Bal keze az én kezem fogja, amit a hasamon pihentetünk.

-Bocsánat. -elengedem kezét, és felülök, de ő karomra fogva megállít. Az éjjeli szekrényre teszi a gépet, és egy gyors mozdulattal lenyom az ányra. Csípőm két oldalán térdel, két kezével pedig csuklóim szorítja az ágyhoz -Jungkook mit..

-Sss. -vörös szemekkel néz vissza rám, és hazudnék ha azt mondnám nem félek egy kicsit.
Közel hajol arcomhoz, és orrával végig simít egészen a nyakamig. Mozgolódni kezdek, de olyan erősen tart, hogy lehetetlenség kiszabadulnom szorításából.

-Engedj el. -kérem, de nem felel, fejét nyakamba bújtatja, és onnan szippant nagyokat aromámból. A félelem miatt egyre jobban megtöltöm a szobát mézes illattal, amit ő annyira szeret -Jungkook.. -kérlelem továbbra is, mire megérzem száját, amint egy finom csókot ad nyakam puha bőrére.

-Sajnálom. -suttogja, majd hirtelen megszűnik a lefogásom, ő pedig felhúzva engem ölel át. Most ismét erősen tart, fejét pedig vissza ejti nyakam hajlatába -Nem akartalak megijeszteni. De egyre nehezebb visszafognom magam.

-Tudom Jungkook, semmi baj. -én is vissza ölelem, majd cirógatni kezdem tarkóját. Bőre forró, és mintha izzadna -Hőemelkedésed van, azt hiszem eljött a rut ideje. -eltávolodik tőlem, és kétségbeesetten kezd el pakolni. Elővesz egy bőröndöt, és nem is figyelve ránt bele mindenféle ruhát.

-Siess, öltözz fel. Haza viszlek, én pedig pár napra kiveszek valahol egy szobát. Minél messzebb annál jobb. -hihetetlen sebességgel terem mellettem, és hiába ideges, hozzám lágyan érve állít fel, és kezembe adva ruháim magamra hagy a szobában.

Sokkosan állok a most csendes szobában, és fogalmam sincs mit kellene tennem. Öltözni kezdek, de közben végig azon jár az agyam, hogy lehet nem kellene elmenekülnöm. De mi lesz, ha baj történik? Én nem vagyok sportos, még csak harcba sem tudnék szállni vele. Ráadásul még soha nem voltam együtt senkivel, legalábbis rendesen nem. Mikor már teljesen felöltözve állok, körmöm kapargatva gondolkozok a helyes döntésen.
Nem tehetem ezt vele, napokig is szenvedhet.
Sietve nyitom ki az ajtót, és szaladok hozzá a nappaliba. Fel-alá járkál, de mikor oda érek felemeli fejét, és nagyon nyel.

-Nem megyek el. Segítek. -jelentem ki, mire ő fejét csóválva az ajtóhoz vezet, és letérdelve lábamra akarja adni a cipőm, de én nem mozdulok.

-Jimin ne kelljen mezítláb levigyelek a kocsiba. -néz fel rám, de könnyes szemekkel nézek le, vissza rá.

-Miért nem akarod, hogy segítsek? A kötelék miatt jelenleg én állok a legközelebb ahhoz, hogy az Omegád legyek, csak én tudok segíteni! -emelem meg hisztisen hangom, ő feláll, és óvatosan két karomra csúsztatja meleg tenyereit. Mintha most minden egyes mozdulatára figyelne.

-Jimin ez nem játék. Komolyan is megsérülhetsz ha egy Alfának rut-ja van, én pedig nem akarlak bántani. Megmondtam, hogy nem tudnálak, és meg is ígértem. -pityeregve nézek rá, ő pedig ismét letérdel, de már hagyom, hogy rám adja az egyik cipőt.

-De ha nem segítek ki tudja meddig fogsz szenvedni, te is tudod, hogy ilyenkor már sokkal jobban fáj, mikor valaki közel kerül hozzád. -barna hajába túrok, mire hatalmas levegőt vesz. Eltolja kezem.

-Jimin ne. -rám adja másik cipőm is, majd belebujtat a kabátomba, és a szobából kihozza a táskám -Ne haragudj rám jó? -bólogatok, de egy csepp jó kedv sincs az arcomon -Jimin én ezt nem így akarom, nem azt akarom, hogy egy hülye rut miatt legyünk együtt. -szemeibe nézek, és elvéve felveszem a táskám.

Mielőtt ki szálltam volna az autóból, szorosan megöleltem, és egy puszit adtam arcára. Lelkére kötöttem, hogy ha tud írjon, föleg ha vége van. Szedjen fájdalomcsillapítót, mert ha csak egy kicsit is segít, már megérte.

Talán bután hangzik, hogy ennyire megvisel ez az egész. Viszon a rut rettenetesen fájdalmas lehet, mikor az Alfának már van egy Omegája, aki kapcsolatot létesít vele, akár csak én Jungkook-kal. Úgy érzi szét szakad a feje, az egész teste görcsben van, izzad, és rettenetesen magas lesz a láza.
De az Omegák sincsenek biztonságban, nekem is ugyanúgy sokkal fájdalmasabb lesz a heat-em, és attól félek nem sokára én következek.

Az egész hétvégét telefonom figyelésével töltöttem, de semmi. Írtam neki, küldtem bíztató szavakat, és ígéreteket, hogy hova viszem el, ha ezen túl lesz. Valamivel meg kell jutalmaznom, ha mindezt kibírja értem, értünk.
Már hétfő is eltelt, este van, de semmi. Hiába írok, vagy küldök hangüzenetet, ő csak láttamozza, de nem ír. Ez a harmadik nap amióta tart, lassan vége kellene hogy legyen. Semmit nem tudok, hogy hogy van. Mi van ha baj történt? Vagy három várossal van odébb, valami szállodában. Mi van, ha történt vele valami?

Reggel ismét korán keltem, hátha az éjjel írt, vagy keresett, de sajnos nem. Egyre kétségbeesettebb voltam, és már azon voltam, hogy megkeresem, de kopogtak az ajtón. Szinte rohantam az előszobáig, és feltéptem az ajtót.
Az Alfa ott állt előttem, szakadtan, karikákkal a szeme alatt, nyúzottan, és rettentően kimerültem. 3 napja nem aludt, és mégis az volt az első, hogy eljöjjön hozzám.

A nyakába ugrottam, mire ő a folyosó falának tántorodott. Kezeit felvezette hátamra, és pedig nem bírtam tovább, és elsírtam magam.

-Sss, semmi baj. Itt vagyok már, itt vagyok. -susogta fülembe, és hajamba csókolt. Lassan bevezetett a lakásomba, és becsukta az ajtót. Neki dőlt, aztán tovább ölelt, és hümmögni kezdett.

-Annyira aggódtam, nem írtál vissza.

-Te is hiányoztál, de nem akartalak megijeszteni. Mit írhattam volna? Hogy saját magamon vezettem le az indulataim?

-Ennyire rossz volt? -elengedem, és szemébe nézek. Megtörten bólogat, és egy pillanatra lehunyja szemét az álmosságtól.

-Soha nem volt még ennyire fájdalmas. Azt hittem megőrülök. -vallja be reakcióm figyelve, visszabújok hozzá, mellkasára hajtom fejem.

-Sajnálom. -hümmög -Még mindig meleg a bőröd.

-Tudom, de már semmi bajom. Aludhatok ma nálad? Azt hiszem nincs több erőm, hogy hazamenjek. Ide is uber-rel jöttem, majd úgy hozzák haza a kocsim.

-Persze, nem vagy éhes vagy szomjas? -megrázza a fejét -Jó, akkor menj és feküdj le, mire felkelsz csinálok azért valamit. Akkorra már biztos éhes leszel. -mosolyogva néz, végül aranyosan kuncogni kezd -Miaz?

-Ennyire aggódtál?

-Persze, hogy aggódtam. Részben miattam van ez. -hajtom le fejem, mire ő egy gyors puszit nyom arcomra. Felkapom fejem, de nem szólok semmit.

-Aludhatok veled? Jót tenne a közelséged.

-A kötelék miatt?

-Igen, igen amiatt. -bólint gyorsan.

Bevezetem a szobába, és segítek neki levenni a ruhákat. Adok neki párat Tae ruhái közül, ugyanis nem az összeset vitte magával, és az enyémek nem lettek volna jók rá.
Azonnal be feküdt a takaró alá, és álmoskás hangon megkért, hogy legalább addig feküdjek mellé, amíg elalszik.

Nem akárhogyan szeretett volna aludni, úgy bújt hozzám, mint egy kisgyerek. Átölelt, és meleg testével szinte rám feküdt.

-Olyan jó, hogy most már itt vagyok. -mormogta elhúzva a szavakat. A jóleső meleg érzés miatt én is lehunytam egy pillanatra a szemem, de végül elnyomott az álom.

Együtt feküdtünk ölelkezve az ágyamban. Hosszú, és megterhelő volt ez a 3 nap mindkettőnk számara, de leginkább neki. És tessék, ismét itt vagyunk, kar a karban, egy újabb nehézségen keresztül jutva, együtt.

----

Szép estét, újabb rééééssszz!!

Naaagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, szerintetek helyesen döntöttek, vagy segítenie kellett volna Jiminnek?

Még fontosabb kérdés, vajon mikor eljön Jimin heat-je, akkor is külön kell válniuk?

Köszönöm, hogy elolvastad♥︎