Alfám [SZÜNETEL]

십칠 - 17

Annyira világos minden. Hatalmas a csend.

Szuszogás, az infúzió hangja, csepp csepp csepp. Motyogás, sutyorgás, susogás.

Mozgás, szöszmötölés, halk nyüzsgés.

Egy meleg érintés.

Szúr a szemem, ahogy próbálom kinyitni, a hirtelen fehér világosság fájdalmat okoz.

-Jimin...

Zúg, sőt sípol a fülem. Kinézek az ablakon, felettem a plafon.

-Jimin...Hallasz?

Érzem a meleget, csak rá fókuszálok. Jelenleg ez az egyetlen biztos támaszom.

-Orvost!

Erősödik a fájdalom, hangosabban sípol a fülem, összezárom a szemem.

-Jimin mondj valamit. -hallatszódik most már közelről a könyörgő hang. Oda fordulok és egy vörös szemű Alfát látok. Jungkook, Jungkook, Jungkook. Hirtelen izgatott leszek. Fel akarok ülni, de ő azonnal lenyom. Túl erős, nem tudok neki ellenállni -Nyugalom, semmi baj. Jimin kérlek feküdj vissza, jön már az orvos. -szót fogadok. Nem mozdulok, nem értem mi történik.

Ismét fáj a látás, valaki belevilágít a szemembe.

-Még mindig sokkos állapotban van. 200mg altatót, és infúzió cserét kérek! -mi? ne ne ne, nem, nem kell. Jól vagyok, itt vagyok.

Jungkook szemszöge

Szavakban ki sem lehet fejezni mennyire fájt őt ilyen állapotban látnom.

Ha nem magamra gondoltam volna, ha nem foglalkozok a hülye szagokkal, akkor ott lehettem volna. De túl későn indultam vissza. Hiába csak egy fél percre mentem ki, a baj egy pillanat alatt megtörténik.

Jimin csak mozog, mintha az orvos ellen küzdene. Legszívesebben elrántanám onnan a doktort, de tudom, hogy most ez lesz a legjobb neki.

Végig nézem ahogy megkapja az adagot, majd pár másodpercen belül megnyugszik, és fokozatosan lassul pislogása. Elalszik.

Megtörten huppanok le az ablak előtti fotelba, de végig őt nézem. A délután történtek óta itt vagyok.

Ami történt... az...

-Maga meg kicsoda? -ront be egy házaspár a szobába. Egy magas Alfa, és egy nála alacsonyabb Omega -Azt kérdeztem maga kicsoda? -megismétli az Alfa, mire felállok és udvariasan meghajlok.

-Jeon Jungkook vagyok, Jimin egyik vizsgabiztosa. Maguk biztosan Jimin szülei. -a nő már sírva az ágy mellett áll, és fia kezét simogatja -Minden az én hibám. -vallom be, mire mindketten rám néznek -Jimin-t egy ideje már zaklatta egy bizonyos Jungwan nevű fiú, és én tudtam, viszont nem figyeltem rá eléggé.

-Hallottuk a történteket, köszönjük. -nyújtja kezét a férfi, amit azonnal el is fogadok -Ilyen súlyos dolgot csak az tesz, akinek mély kapcsolata van a másikkal. Sosem terveztünk a fiúnk útjába állni, így remélem jó kapcsolatot fogunk ápolni. -mosolyog, és vállon vereget -Bizonyára nagyon komoly lehet a dolog, ezek után pedig főleg. Ha még nem tette, akkor hamarosan itt lesz a megjelölés ideje.

Teljes lefagyás.

Tisztában vagyok a következményekkel, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljön az idő. Jungwan életmentő műtéten, Jimin sokkos állapotban, én pedig az összeomlás szélén állok. Mi lesz ennek az egésznek a vége?

-Köszönöm. -lép hozzám Jimin anyukája, és kezei közé fogja az én kezeimet -Nagyon hálásak vagyunk, most már tudjuk, hogy a fiúnk biztonságban van. -szemei őszintén csillognak a könnyfátyol alatt, és bár nem akarok, mégis megszólalok.

-Hát nem hallotta? Miattam történt minden, miattam van most itt Jimin. -nekem is könnyes lesz a szemem.

-Miattad van itt, itt közöttünk. -finoman megrázza kezeim -Rossz dolgok is történni fognak az életben, ez elkerülhetetlen. Azon viszont tudsz változtatni, hogyan kezeled őket. Nem mindig lehetsz ott, ha baj van.

-Akkor minek vagyok? -kérdem megtörve is az alvó fiúra nézek -Ha nem tudom megvédeni, akkor semmi hasznom.

-Én nem úgy látom. -elmosolyodik, majd férje mellé sétál, és mégegyszer megköszönik tettem.

Ez köszönetre méltó lenne? Hogy hagytam ilyen állapotba kerülni Jimin-t? Hogy majdnem megöltem valakit jelölés nélkül? Márpedig a törvény szerint, ha valaki nincs megjelölve, miatta senkit sem lehet megölni, vagy akár olyan állapotba tenni, mint amilyenbe én tettem Jungwan-t.
Hamarosan ezért felelnem kell.

Valamikor az este során bejött egy ápoló, megnézte, hogy minden rendben van-e. Hiába voltam álmos, nem tudtam elaludni. Csak bámultam Jimin-t, ott gubbasztottam mellette. Sötét volt, csend, csak az ő szuszogását hallottam.

Hajnalban is bejöttek megvizsgálni őt. Mértek lázat, vérnyomást, cserélték az infúziót. Én pedig csak ültem. Tehetetlenül, csendesen.
Egész éjjel.

Reggel bejöttek a szülők, váltottunk pár szót, és lelkemre kötötték, hogy nem maradhat egyedül Jimin. Nem lakhat ilyen állapotban egyedül.
Így ők fogták a fiú kulcsait, összepakolták a cuccait, és behozták a korházba.

Valamikor kora délután kezdett el újra mozgolódni. Nagy levegőt vett, mozgott a szeme és pislogni kezdett. A meglepettségtől hirtelen azt se tudtam mit csináljak. A rövid sokk után felpattantam, és szóltam pár ápolónak, akik hamar hívtak egy orvost is.

Mikor vissza értem Jimin már a fejét fogta, és megpróbált felülni. Azonnal hozzá léptem, majd óvatosan visszafektettem.

-Semmi baj, Jimin nyugodj meg. -hajába túrtam, arcára simítottam -Hagyd, hogy megvizsgáljanak. -elálltam az útból, de kezét nem engedtem el. Hűségesen fogtam, mintha félnék, hogy újra elveszik tőlem.

-A pupillák rendben vannak, reflexek szintén. Emlékszik bármire?

-Olyan hirtelen történt minden. Csak a sok fényre emlékszem. -szólal meg halkan, de szívem heves dobolásba kezd, hiszen már majdnem 2 napja nem hallottam.

A rövid vizit után mindenki kiment a szobából, elkezdték a papírokat csinálni. Csak ketten maradtunk.

-Rettenetesen, elmondhatatlanul sajnálom. -mondom őszintén szemeibe -Remélem meg tudsz bocsátani.

-Miről beszélsz? -kérdi értetlenül, fejét picit oldalra is dönti.

-Kimentem, ha tudtam volna, hogy az a szemét neked akar esni, akkor...

-Mi? -ül fel hirtelen, mire feljajdul. Azonnal visszafektetem, és homlokára simítok, mintha el tudnám űzni a fájdalmat.

-Nem szabadna még ilyen gyorsan felülnöd.

-Te azt hiszed te vagy a hibás? -nem is foglalkozik az előbb mondottakkal -Normális vagy? Hogy tehetsz ilyet? Semmi közöd ehhez, ő szimplán ennyite gonosz. Neked semmi okod hibáztatnod magad. Fejezd be! -mondja a végét erélyesebben.

-Megígértem, hogy meg foglak védeni, és ismét cserbenhagytalak. -hajtom le fejem.

-Ha ezt csinálod, ha magadat hibáztatod, akkor nagyon szomorú leszek. -mondja halkan, szinte susogva és arcomra simít -Mi történt? -felnézek, ekkor látom könnyes szemeit. Oda nyúlok és le törlöm könnyeit.

-Nagyon rossz dolog történt Jimin, hatalmasat hibáztam. És ismét miattam járod meg.

-Mi történt? -kérdi ismét frusztráltabban, szemöldöke pedig gond terhelten ráncba szalad.

-Annyira sajnálom. -suttogom, és elönt a düh.

----

Szép estét, próbáltam sietni az új résszel... Jó olvasást😉