Alfám [SZÜNETEL]

십팔 - 18

-Majdnem megöltem. -majdnem.. annyira kicsin múlott, hogy visszafordíthatatlant tegyek.

-Mi? -kérdi értetlenül, ekkor eszembe jut, hogy valószínűleg nem nagyon emlékszik a történtekre.

-Amikor visszamentem ő már ordibált, és rángatott, nekem pedig teljesen elment az eszem. -nem tudok a szemébe nézni, így kisfiú módjára lehajtom fejem -Szét szedtem... pár órával ezelőtt fejezték be az életmentő műtétet. Túlélte, de... -grimaszolva levegőt veszek, érzem ahogy könnyek gyűlnek a szemembe -Én nem ilyen vagyok, te is tudod hogy nem, de amikor láttam, hogy megint hozzád mert nyúlni. -szinte vicsorgok az emlékek miatt, és méreg hullám rohan át rajtam. Nagy levegőt veszek -Egyszerűen nem tudtam visszatartani... -rázom lazán fejem, és végre rá merek nézni. Szemei miattam sírnak, lelke miattam szenved.

-Jungkook, te.. -kezdi megtörten.

-Majdnem másoknak is baja lett. -bambulok el, miközben magam előtt látom a törtéteket -Minden tiszta vér volt, menekültek, sikítottak, mintha egy állat lennék... Aztán mikor leszedtek róla megláttalak. Rohamod volt... Ott feküdtél, páran lefogtak, mások a mentőt hívták. Olyan üres és rideg lett minden, csak téged láttalak.

Jungkook visszaemlékezés

Sokktól tátott szájjal figyelem, ahogy Jimin a levegőért küzd. Mintha lassított felvételben lennék, minden lelassul. Felegyenesedek, és hozzá lépek. Az emberek félnek tőlem, elmennek, félrehúzódnak. Nyaka és térde alá fogva felemeltem könnyű testét, és a kijárat felé sétáltam.

Senki nem mert megállítani, senki nem mert utánam jönni.

---

-Jungkook. -mondja nevem elpityeredve, és kitárja karjait -Gyere. -kér, majd még jobban sírni kezd. Nem ellenkezem, azonnal felállok, és karjai közé vetem magam, mire nem csak ő, hanem és is hangosan felsírok.

-Sajnálom. Azt hiszem most nagyon elrontottam mindent. -hátam simogatja, érzem ahogy fejét rázza.

-Nem, nem, te csak engem védtél. -szipog, arcára csókolok.

-Nagyon sajnálom, mert most muszáj lesz valamit felmutatnunk a bíróságon, különben...különben engem..

-Sss, tudom. Tudom Jungkook. -édesen arcomra fog, és letörli könnyeim -Tudom ez mit jelent, de együtt megoldjuk. -mosolyodik el szomorúan.

-Mibe kevertelek. -mondom elkeseredve, és ismét szemébe nézek -Még csak nem is udvarolhattam. -aranyosan elneveti magát, és letörli könnyeit.

-Akkor kicsit fel kell gyorsítanunk a folyamatokat. -mondja majd egy pillanatra számra néz, és ajkaimra hajol.

Szemeim nagyra nyílnak, el sem akarom hinni. Könnyektől forró ajkai most az enyémeket csókolják. Rögtön mozdulok, és arcára fogva még közelebb húzom. Elválok tőle, de nem bírom sokáig, így visszahúzom egy újabb hosszú csókra.

Pár órával később már a kocsimból pakolunk ki. Bár Jimin az elején ellenkezett a hozzám költözés miatt, végül beadta a derekát. Lecsukom a csomagtartó ajtaját, és kezembe veszem 2 bőröndjét.

-Jungkook hadd segítsek. -fog rá jobb kezemre, és próbálja kivenni a fogantyút.

-Nem szabad megerőltetned magad, siess előre és nyisd ki az ajtót kérlek. -mosolygok -A kabátzsebemben van a kulcs. -bele nyúl, kiveszi és már nyitja is.

Miután sikerült kipakolnunk, és le fürödnünk elkezdtem vacsorát csinálni a még öltözködő Jimin-nek.
Egy gyors paradicsomos tésztára jutott a választás, aminek neki is álltam.

-Azta. -hallom az édes hangot magam mögül -Te tudsz főzni? -hátra fordulok, és mosolyogva biccentek, hogy jöjjön közelebb.

-Inkább mondjuk túlélési kényszernek. -két mancs karol át derekamnál, és megérzem a fiú fürdés utáni vizes tincseit hátamon. Megtudnám szokni. Ezt, hogy itt lakik, hogy velem van, hogy ölel. De miattam, nem biztos a jövőnk -Tényleg nagyon sajnálom a történteket, próbálok nem az agyadra menni, és uralkodni magamon.

-Jungkook azt hittem ezt megbeszéltük. Ami belül van, az nem minden. Te és a Farkasod úgymond 2 külön dolog vagytok, mégis 1. Ez így értelmes? -gondolkozik el hangosan, mire felkuncogok.

-Értem mit szeretnél mondani. Folytasd nyugodtan. -akartam hallani, ahogy vígasztal. Ahogy erőt ad, hogy elhigyjem igaza van.

-Amit tettél azt nem egészen te akartad, azonban értem tetted. Ezért pedig nem lehetek neked elég hálás. -szavai mélyre fúrdódnak bennem, és meggondolatlanul fordulok hátra.

Ajkaim az övéire nyomom, majd pár másodperc után mozgatni kezdem. Érzem, ahogy elmosolyodik, és boldogan csatlakozik a játékhoz. Az izgalomtól tűzforró ajkai egyre erőteljesebben mozognak, mire emelem kezem és derekára simítok.
Valami sistereg, mire gyorsan elválok tőle, és a tészta kifutott vize után kapok. Gyorsan elhúzom a lábost, majd a pult szélére támaszkodva kifújom magam.

-Bocsánat, megígértem hogy uralkodok magamon. -mivel nem jön válasz, hátra fordulok, és meglátok egy teljesen elpirult Jimin-t. Lesütött szemekkel piszkálja pólója ujját, közben alsó ajkát harapdálja.

-Lehetne, hogy.. hogy mégsem uralkodsz magadon? -néz végre szemeimbe, mire le zárom a főzőlapot, és oda lépek hozzá.

-Nem sietünk sehova. -átölelem, ő is átkarol -Meg tennéd, hogy megterítesz? Abban a szekrényben vannak a tányérok, ott pedig az evő eszközök. -mutogatok beszéd közben. Bólogat, és tőlem ellépve már csinálja is amire kértem.

Talán így kellett lennie... Kell valami rossz, hogy a vége jó legyen.

Vagy még rosszabb.

----

Ez a rész már egy pár hónapja itt várta sorát, és bár irtó rövid, mégis kiteszem. Régóta nem volt frissítés, azért remélem örültök ennek a picinek is.

Továbbra is készülök nektek, több-kevesebb sikerrel, de annál nagyobb vággyal, hogy örömet okozhassak nektek.