Alfám [SZÜNETEL]

십구 - 19

-Muszáj? -kérdem aranyosan, de nem tudok hatni rá. Felelősnek érzi magát állapotom miatt.

-Igen, muszáj. -feloldja a pirulát egy kis vízben, majd átadja -Nem szeretném hogy ismét bajod essen. -ahogy eddig sem, most sem ellenkezem, megiszom a pohár tartalmát.

Az eset óta 2 hét telt el, azóta rendszeresen gyengébb fajta nyugtatót kell szednem. Az állandó stressz, és szorongás végül rohamot eredményezett, így egy hónap kúrát írtak fel. Mellette természetesen csoportos foglalkozásra is járnom kellene, de ezt inkább Jungkook-kal oldom meg itthon.

-Kezdhetjük? -kérdi mélyen szemembe nézve, mire aprót bólintok. Kezét nyújtja, segít mellé ülnöm a földre -Mi a mai kedvenc élményed? -térden mászva mögém ül, és vállaim kezdi masszírozni. Mindig így kezdjük, meg kell találnom a napom legboldogabb pillanatát, hogy teljesen nyugodtan vághassak bele a dolgokba.

-Hogy te haza jöttél. -mosolygok pironkodva.

-Mindig ezt mondod. -nyomkod finoman gerincem mentén, mire muszáj hátra hajtanom fejem.

-Mert erre várok egész nap, hogy mikor érsz haza. Tudod egészen unalmas egyedül lenni.

-Tudom, de muszáj dolgoznom. -mondja őszinte bánással, amin elmosolyodok. Olyan aranyos. Finoman megszorongatja vállam -Most vegyél egy nagy levegőt. -teszem amit mond -Fújd ki. Nagy levegőt, és most fújd ki. -kis üreget formálva fújom ki a levegőt, mire átkarol, és arcát az én arcomhoz nyomja -Ne ilyen szexin. -hangosan felnevetek, mire ő is rá kezd, és arcomra egy csókot hint -Ne nevess, komolyan mondom.

-Olyan aranyosan mondtad. -nevetek továbbra is, és hátra fordulva két kezem közé fogom arcát -Veled minden rendben? Mindig csak én vagyok a téma, pedig tudom, hogy téged is megvisel. -füle mögé tűröm hosszabb tincseit, ő pedig lehunyt szemekkel élvezi. Egyik kezemre fog, és csuklómra csókol, majd újra szemben találom magam tekintetével.

-Én jól vagyok, csak érted aggódom. Lehet, hogy pánikbeteg leszel, jövő hónapban a bíróságon jelenésünk van, az a szemét lehet csak arra vár mikor mész ismét vissza, és lehet olyat kell tennem amit nem akarsz, vagy még nem most lenne itt az ideje.

-Túl gondolod Jungkook, távolságtartásunk van ellene, ő is tudja, ha bánt nem ússza meg. És ha pánik beteg lennék, akkor azóta már ismét lett volna. Az, hogy szedetik velem a bogyókat nem feledteti a történteket. Nem szüntem meg azokra gondolni.

Gyorsan elrepült a délután. A természet lassacskán lecserélte ékszereit. A fákon már nem maradt levél, mit lefújhatott volna a szél, mely már a tél zord üdvözletét tartalmazza. A napokban lejárt a kezelésem, de megegyeztünk Jungkook-kal, hogyha van időnk, folytatjuk amit eddig csináltunk.

-Elfáradtál? -kérdi boldog mosollyal a fekete, miközben beszállok mellé a kocsiba. Végre visszatérhettem a megszokottságba, és a baleset óta most először voltam a pályán.

-De még hogy! -bekötöm magam, mire ő arcomat kezei közé veszi és egy lágy csókkal üdvözöl -Imádom, hogy mindig így köszönsz. -mosolygok rá -Viszont...-lesütöm szemem.

-Mi a baj? -kérdi aggódva, és hátrébb húzódik.

-Azt hiszem itt az idő. Heat-em lesz. -ki kerekednek szemei, és értetlenül néz.

-De hisz semmit nem érzek. -rázza fejét.

-Mert vettem be szagelnyomót.

-Jimin... azt hittem ezt megbeszéltük.

-Tudom, de annyira akartam ma jönni. Végre kimozdulhattam egy kicsit.

-Szóval ezt már reggel óta tudtad? -kérdi megsemmisülve.