Alfám [SZÜNETEL]

열넷 - 14

Jungkook szemszöge

Mintha megállt volna az élet. Telnek a napok, hetek, a kötelék változatlan.

Régóta fura érzésem van, mintha valami változott volna.
Jimin elkezdett edzésekre járni, délutánonként pedig a táncát gyakorolja.
Én az egyetemen tevékenykedek, valamint 1-2 napos megbeszélésekre járok.
Valahogy kevesebb időt töltünk együtt.

-Itt vagyok, siettem. -ül le velem szemben az Omega, akit már napok óta nem láttam -Milyen volt az út? Nagyon fárasztó? -aranyosan mosolyog rám, és látszik rajta, hogy érdekli a válaszom.

-Jó volt. -bólintok, megerősítve a válaszom -Kicsit hosszú az út, de tűrhető. Neked hogy megy a gyakorlás? Sikerült visszarázódni?

-Igen, nem mondom tökéletesnek, de már nagyon hiányzott a jég. -mosolyog elgondolkodva -Jó végre újra bele bújni a koriba. Meg persze sokat segített, hogy a legelején gyakoroltál velem.

-Örülök.

-Van valami programod péntek estére? -elgondolkodva nézek a kávémra, aztán Jimin szokásos latte-jára.

-A bizottsági elnök búcsúztatója lesz, valamint az új elnök köszöntése.

-Oh, akkor majd mások összejövünk. -mosolyog szomorúan, azt hiszem ő is érzi a változást, valahogy kínos ez az egész.

-Sajnálom, mostanában minden összejött. -keze az asztalon van, és normál esetben biztos meg szeretném fogni, vagy megígérni, hogy hamarosan csinálunk együtt is valamit, de most, csak üres tekintettel nézem őt.

-Nem baj, nem tehetsz róla. Én is sokat járok edzeni, igazán szakíthattam volna rád időt, sajnálom. -búsan piszkálja a bögrét, és nagyot sóhajt.

-Majd biztosan összejön valahogy, lassan itt az év vége, ki találunk valamit. -erőltetem meg magam, és próbálom jobb kedvre deríteni.

Egész héten ezen gondolkoztam. Eltávolodtunk, és már kezdenek eltűnni az érzéseim. Fokozatosan épülünk le, és csak néha mozgat meg.
Azt hiszem megszakadt a kapcsolat.

Lehangoltan lépek be a csarnokba, ahol Jimin próbál. Még pár hete, mikor mindkettőnk programjai elkezdtek sűrűsödni, odaadtam neki a kulcsot, így este ameddig akar, edzhet.

-Jungkook! Hát el jöttél. -csúszik oda hozzám, majd mosolyogva megölel. Szerintem túl léptünk egy határt, és ő már egészen máshogy érez, mint ahogy kellene. A kedvéért én is felveszek egy mosolyt, és viszonzom ölelését.

-Persze, végre van egy kis szabadidőm. Hogy állsz a tánccal? -elenged, és kezemet fogva a jégre húz. Lassan csúszunk, közben pedig beszélni kezd.

-Minden megvan, mostmár csak a gyakorlás maradt, és a mozdulatok finomítása. -mesél boldogan, de én csak a kezeinkre tudok nézni.

Annyira megszeretett. Bízik bennem azután, ami történt vele, és megosztja minden kis történését velem.
Nem szabad elfelejtenem, hogy mennyire jó volt a vele eltöltött idő, ahogy azt sem, hogy mennyi mindent osztottunk meg egymással.
Vajon ő is érzi a kötelék megszakadtát? Talán csak azt érzékelte, hogy valami változott.
Nem tehetem meg vele, hogy át verem, egyszerűen nem vagyok rá képes. Én nem ilyen vagyok.
Pár hete, még ölni tudtam volna azért, hogy ő biztonságban legyen, és lám, most saját magamtól kell védelmeznem.

-Figyelsz? -karbatett kézzel áll előttem -Fáradt vagy, ugye? -kérdezi szomorúan -Nem kellett volna ide jönnöd. -rázza csalódottan fejét, és lassan tovább csúszik.

-Jimin! -karja után kapok, és vissza húzom magamhoz -Sajnálom, csak..csak nem tudom. Te nem érzed ezt? Annyira megváltoztunk.

-Nem vagyok hülye Jungkook, én is tudom miről van szó, de azért gondoltam barátok még maradhatunk. De úgy látom napról-napra, hogy te ezt nagyon nem akarod.