Abszol út

☆3☆

- Az előbb kértelek, hogy érthetően beszélj! 

- Malazárra, hova süllyedek... - motyogta az ég felé emelve a tekintetét, majd megadóan felém fordult. - Válaszolok csak ne kiabálj.

- Már nem azért, de te többször is rám förmedtél...

- Ne nyavajogj, hanem gyere mielőtt meggondolom magam! - szólt rám azzal elindult a tömegben, én meg csak követtem az emberek sűrűjében. Végül egy félreesőbb kis mellékutcában kötöttünk. Csak kissé értetlenül néztem miközben türelmetlenül vártam a válasz. A szőke viszont előbb még körülnézett. A viselkedése mintha arra utalt volna, hogy nem akarja, hogy meglássanak minket.

- Akkor elmondanád végre, hogy hol vagyunk, mi ez a hely, hogy kerültünk ide és mi az a sárvérű meg mugli? - kérdeztem rá tekintve, hogy nem igazán akart megszólalni. Erre egy sóhaj kíséretében felém fordult.

- Na jó kezdjük az elején. Ez az Abszol út, egy hely ami el van rejtve a muglik, tehát varázstalan emberek elöl. Te pedig mugli vagy szóval nagyon nem kéne itt lenned.

- Várj, tehát akkor varázslat is van? Azért repültek a kirakatban a játékok? És azért az a sok fura üzletnév? - kérdeztem vissza hitetlenkedve.

- Igen, de mint mondtam nem kéne itt lenned. - ismételte meg mire én csak másodjára is elengedtem a fülem mellett.

- Ez milyen menő már! Légyszi vezess körbe! Körbe akarok nézni! - kérleltem egyből. Ez egyszerűen elképesztő. Varázslat, ez hihetetlen. Legszívesebben mindent most azonnal megnéztem volna.

- Szó sem lehet róla! - rombolta le a frissen szőtt terveimet.

- Most miért? - kérdeztem nyavalyogva. Egyszerűen be voltam pörögve, hisz ez számomra olyan volt mintha egy tündérmesébe vagy kalandregénybe csöppentem volna.

- Te tényleg ilyen hülye vagy? Már többször is mondtam, hogy nem lenne szabad itt lenned. - oktatott ki.

- Elsőre is felfogtam, de ha már úgyis itt vagyok nem mindegy? - kérdeztem kissé reménykedve.

- Nem. Főleg, hogy ha kiderül, hogy mugli vagy nagy baj lesz belőle, mivel a titoktartási törvény értelmében a muglik nem jöhetnek rá a varázsvilág létezésére. - magyarázta kissé idegesen.

- És ha nem derülne ki? Amúgy is, ha csak ennyi az egész nem mondom el senkinek. Se azt, hogy mugli vagyok se azt hogy van varázsvilág. - alkudoztam.

- Azt mondtam, hogy nem. Tehát most szépen visszamegyünk mielőtt rájönnének, hogy valaha is itt jártál és bajba kerülnék. - közölte azzal már indult is. Én pedig kénytelen voltam követni. Közben természetesen nézelődtem.

- Ne legyél már ilyen! Csak körül akarok nézni. Nem lenne semmi baj. - próbáltam közben is győzködni, de csak felidegesítettem.

- Na idefigyelj, nem szabad itt lenned, mert nem vagy idevaló. Nekem meg szóba se kéne állnom a magadfajta mocskos, mihaszna... - kezdte kiakadva, de a telefonom félbeszakította. Csak meglepetten nézte, ahogy előveszem a zsebemből a készüléket. Én csak a kijelzőre pillantottam. Anya volt, így gyorsan fel is vettem és beleszóltam a készülékbe. 

- Szia Anya,... Csak gondoltam sétálok egyet,... Igen, persze, jó lesz,... Jó, persze, visszafelé veszek tojást nehogy azon múljon.... Nincs mit... Okés, szia... Én is téged. - mondtam még, majd amint kinyomta, elraktam a készüléket és a fiú felé fordultam.

- Ez mi volt? - kérdezte értetlenül.

- Anya, hívott. - vontam vállat, nem értettem mit nem lehet ezen érteni.

- Hogy? Azon a fura zenélő fémdarabon? 

- A telefonomra gondolsz? - kérdeztem vissza.

- Ha úgy hívják, ami az előbb a kezedben volt.

- Igen, úgy. De akkor te még sose láttál telefont? Akkor, hogy beszéltek azokkal, akik messze vannak? - kérdeztem.

- A kandallón keresztül, de elsősorban bagolypostán üzenünk. - vont vállat. - De hogy működik az az izé? És akkor most ti azon keresztül beszéltetek?

- Jelekké alakítja a hangot, ezeket továbbítja a műholdhoz, a műhold pedig elküldi a másik telefonhoz, az érzékeli és visszaalakítja. - magyaráztam, majd újból elővettem a telefont. - De lényegében az annyit kell csinálni, hogy megnyitod a telefonkönyvet, kikeresed a nevet, aztán megnyomod a zöld gombot. Ha pedig befejezted a beszélgetést a pirossal leteszed. - mutogattam.

- És a többi gomb mire van? Azok a jelek mik? Miért zenélt? - kérdezte kíváncsian. 

- Nem úgy volt, hogy szóba se kéne állnod a magamfajtákkal? - kérdeztem vissza, mire elhallgatott. Erre egyből hozzátettem. - Nem azért mondtam. A többi gomb azért van, hogy olyat is felhívhass, aki nincs benne a telefonkönyvedben. Ezek itt az időt mutatják, ez meg, hogy milyen erősen érzékeli a jeleket. A zenéléssel pedig azt jelezte, hogy valaki beszélni akar velem.

- Aha.. Viszont nekem tényleg nem kéne amúgy muglikkal beszélnem.. - jegyezte meg a muglik szót halkan, de annál több undorral és megvetéssel ejtve ki.

- Miért azt se szabad? - kérdeztem értetlenül.

- Én aranyvérű vagyok, - húzta ki magát egy kissé mintha nem lett volna eddig is teljesen egyenes a tartása. - tehát nem alacsonyodhatok le a csőcselékhez. 

- Mi az hogy aranyvérű? - kérdeztem vissza ahelyett, hogy megsértődtem volna.

- Azt jelenti, hogy minden felmenőm tiszta vérű varázsló és boszorkány volt. Tehát nem keveredtek félvérekkel, sárvérűekkel vagy muglikkal. Pont ezért jobbak is. Ahogy én is.

- Hát ez jó nagy baromság. Nem értem, hogy ezért miért lenne bárki bármivel is jobb. - közöltem. - Ahogy az is, hogy ezért nem beszélhetsz velem. Nem tudom ki mondta ezt neked, de ez egyszerűen nevetséges. Mondjuk azt továbbra se értem, hogy mi az a sárvérű.

- A sárvérűek muglik varázserejű gyereke. De őket igazából nem illeti a varázserő. - közölte kissé grimaszolva.

- Te egyre nagyobb hülyeségeket mondasz. - jegyzetem meg. Időközben elértünk a falhoz. 

- Nem hülyeség, ilyen a társadalom. Az aranyvérűek jobbak a többi varázslónál és aki sárvérűekkel meg muglikkal barátkozik az véráruló. Pont ezért nem kéne veled beszélnem.

- De mégis azt teszed.

- Mindegy, mert ugyanúgy megvetlek, utállak és szerencsére soha többet nem kell majd téged látnom.

- Azt majd még meglátjuk. Tudod, az ilyesmit sose tudni. Mellesleg ez az aranyvérűek jobbak mindenkinél és vérárulós humbug igenis hülyeség. Nem a származás határos meg valakit. 

- Naiv vagy. 

- Nem vagyok naiv. Csak nem hagyom magam sztereotípiákkal befolyásolni. 

Erre már nem kaptam választ. Egyszerűen megkocogtatta az egyik téglát a falon, én pedig az emlékezetembe véstem a mozdulatot, amire a fal újból szétnyílt. Még egyszer vissza fordultam és végignéztem a taláros emberek és különös boltokon. Végül, ezúttal már kevésbé félve, átléptem a falon. A szőke követett. Gondolom meg akart róla bizonyosodni, hogy tényleg elmegyek. Csendben vágtunk át a kocsmán. Ezt is igyekeztem az emlékezetembe vésni, hogy biztos visszataláljak. Kiszúrtam ahogy az egyik szék magától ment a helyére. Az ajtón kilépve még visszanéztem a tejfölszőke fiúra, aki csak mogorván figyelt. Biccentettem egyet, majd hátat fordítottam az eldugott épületnek és elindultam a kisbolt felé, hogy megvegyem anyának a tojást.