Abszol út

☆2☆

Az ajtó mögött egy téglafal volt. Vagyis nem teljesen. Mármint.. Oké inkább kezdem előről. 

Tehát, kiléptem az ajtón és körbenézve egy kis zsákutca volt, a végén egy téglafallal, ott állt a fiú. Viszont ezt a képet kb. csak egy pillanatig láttam, mivel a szőke a kezében lévő bottal megkocogtatta az egyik téglát mire a téglák mozogni kezdtem, ezzel pedig egyre nagyobb lyuk keletkezett a falon. Én meg csak bambán néztem és igyekeztem felfogni, ahogy a fal a szemem láttára, tégláról-téglára tűnik el vagy nyílik meg vagy mit tudjam én. 

Végül a fiú megmozdult és elindult át a falon, pontosabban ahol a fal utat nyitott, igen ez lesz a legjobb kifejezés. A lényeg, hogy elindult, ezzel magamhoz térítve és végre utána szóltam miközben a szütyőt előre tartva előreléptem.

- Hé! - igen, ennyire telt tőlem. Ráadásul még csak rám se hederített. Közbe úgymond átért a falon, a téglák meg újból mocorogni kezdtek, így  mielőtt meggondolhattam volna magam, magamban azért rimánkodva, hogy ne nyomjon össze a fal, megindultam. Aztán nekimentem valaminek, de nem láttam minek, mivel valamikor menet közbe, félelemből becsukhattam a szemem. Most pedig kénytelen voltam kinyitni és felnézni, hogy lássam a falnak mentem-e neki vagy esetleg valami másnak.

Egy szürke szempárral találtam szembe magam, aminek gazdái pont akkor fordultak meg, minden bizonnyal, hogy megnézze mi ütközött neki. Már megint. 

Az én fontossági sorrendemben azonban előrébb szerepelt, hogy amint hátraléptem visszafordultak a fal felé, még pont elcsípve ahogy az utolsó pár tégla is a helyére kerül. Aztán visszafordultam előre. A szőke még mindig dühösen, értetlenül és kissé megvetően méregetett, várva a magyarázatot. Legalábbis ezt vettem le. Mindenesetre bár tény, hogy elég kínos volt a helyzet sikerült viszonylag nyugodtan fordulnom felé, talán azért is meg jelenleg rengeteg kérdésem volt a fallal kapcsolatban. Meg, hogy hol vagyunk. Tényleg még körbe se néztem! 

Tehát igen. Nem törődve a várakozó szempárral, elkezdtem körbenézni. És atyám, ez egy rendes utca volt! Egy utca zsúfolásig tele különös ruhás alakokkal és fura boltokkal. Az emberek többsége talárt és csúcsos süveget viselt. A cégérek üstöket, seprűket, talárokat, könyveket, mondjuk az az egy normális és laborokban használatos üvegcséket formáztak. Amennyi feliratot el tudtam olvasni hihetetlenebbnél, hihetetlenebb dolgokat hirdettek. Egy kirakatban pedig baglyokat láttam...

- Khm... - szakította félbe egy hang a gondolatmenetem. Én pedig rájöttem, hogy a szőke még mindig vár.

- Ja, tényleg, bocsi. - néztem rá újból. Közben a kezembe tartott szütyőre pillantottam. Majd bevillant, hogy most rohantam át egy falon és a zsebemhez kaptam, hogy megvan-e a telóm. Megvolt. Ahogy a válltáskám se tűnt el. Így kissé megnyugodva folytattam. - Csak elhagytad a.. nos ezt. - adtam egyszerűen oda a súlyos szütyőt vagy mit.

- Kösz... - morogta a másik, majd hátat fordított és elindult. Én meg egyből realizáltam, hogy továbbra se tudom hol vagyok, se azt hogy hogy jutok innen ki és egy csomó különös idegennel vagyok körülvéve. 

Tehát arra jutottam, legjobb lesz ha a nyomába eredek mivel ő legalább egy picit kevésbé ismeretlen. Ő meg most se vett rólam tudomást. Mondjuk nem mintha zavart volna, én elvoltam a nézelődőssel. Elvégre nem mindennap lát az ember ennyi fura boltot. Végül egy idő után azonban csak meg állt, én meg majdnem harmadjára is nekimentem.

- Lehet lekopni, sárvérű! Menj vissza oda, ahonnan jöttél! - dörrent rám. Nem tudtam mi az a sárvérű, bár a hanghordozásából arra következtettem, hogy meg kellett volna sértődnöm. Viszont jelenleg az érdekelt legkevésbé, hogy mit vágott hozzám.

- Nyugalom, visszamegyek - emeltem fel védekezően a kezem. Erre már fordult is volna vissza, de a következő szavamra megdermedt. - majd.

- Mi az, hogy majd? - kérdezte kissé hitetlenkedve. Egyértelműen dühítettem, de az igazat megvallva nem hatott meg túlságosan. Mondjuk egy picit fenyegető volt a hanghordozása.. Viszont továbbra se volt jobb ötletem, hogyan jussak vissza. Tehát nem hagytam magam elijeszteni. Meg amúgy is. Kíváncsi voltam, ő meg láthatóan kiismerte itt magát, tehát szolgálhatott válaszokkal. 

- Azt jelenti, hogy később. Pontosítva, majd akkor, amikor akarok.

- Rólam akkor is le lehet szállni, te idegesítő kis sárvérű! - vágta hozzám, azzal hátat fordított és ment tovább. Gondolom azt hitte, holmi értelmetlen sértegetéssel lerázhat. Hát, nem vagyok az a sértődős fajta. Bár tény, hogy kezdett dühíteni. Elvégre csak végig kéne hallgatnia vagy normálisan megkérni, hogy kérdezzek meg mást. Mindenesetre egyik se történt meg, így mire esélye lett volna eltűnni már az oldalán baktattam.

- Persze, majd az is, de előbb lenne pár kérdésem. - mondtam továbbra is nyugodtan, majd meg se vártam a válaszát. - Először is hol vagyunk? Hogy jutottunk ide.  Mi történt a fallal?

- Mondtam már, zargass mást, sárvérű.

- Peched van. Senkit se ismerek és nem adom fel. Valamint az lenne a minimum, hogy legalább megmond hogy jutok vissza, ha már visszaadtam a szütyőd vagy mid. Mellesleg meg nevem is van.

- Nem érdekel a neved, te mocskos kis sárvérű! Nem állok szóba magadfajta söpredékkel.

- Hiába sértegetsz, mind lepereg rólam. Főleg, hogy azt se tudom mit hadoválsz. Az pedig érdekelne, hogy ha nem állsz szóba a magamfajta söpredékkel akkor eddig mit csináltál? 

Erre egy kicsit elhallgatott. Én meg csak vártam, mivel mást úgyse tehettem. Nézelődésen kívül persze.

- Utállak. - közölte végül. 

- Kösz az infót, szöszi. Most már mondhatnál valami hasznosat is.

- Kinek képzeled te magad? Engem aztán ne oktasson ki holmi sárvérű! - vágta hozzám. Na itt lett elegem. Én nem csináltam semmi rosszat, sőt én végig kedves voltam. De az én türelmem is véges!

- Na jól van, szöszi. Én csak egy nyomorult választ akarok, semmi mást! Mert nem elég, hogy nem tudom, hol vagyok, mit keresek itt, mitől lebegnek a játékok a kirakatban vagy miért bukkannak elő emberek a semmiből, de erre még ok sértegetnek is! Én csak vissza akarok jutni, de ha te még ezt se bírod elmondani akkor legalább normálisan mondd meg és ne sárvérűzz mikor azt se tudom mit jelent! - fogyott el a levegőm. Huh, nem szoktam én ennyit beszélni...

A srác csak némán bámult rám. Úgy tűnik nem szokták lehordani. Hát általában én se szoktam kiabálni, de általában nem szoktam falakon átrohanni idegenek után. Tehát ez az egész baromira kikészített annak ellenére, hogy amúgy elképesztő volt ez a hely. Az pedig csak az utolsó csepp volt, hogy a srác egy bunkó dög, aki azt se képes elmondani, hogy merre van a vissza. Aztán mire végig gondolhattam ezt az egészet, újra szóra nyitotta a száját, aminek nem tudtam, hogy örüljek vagy se mivel nem tudtam, hogy esetleg végre megjött az esze vagy csak újra be akar szólni.

- Te mugli vagy.