Abszol út

☆7☆

Másnap már normális időben keltem. A normális idő alatt pedig kb. fél tizet kell érteni. 

Egy pár percig még fáradtan pislogtam a plafon felé azon töprengve, hogy egyáltalán milyen nap van. Végül kénytelen voltam kikászálódni az ágyból és elvonszolni magam az íróasztalig, ahol a faliújság közepére volt rögzítve a választ rejtő naptár. 1995. június 28. szerda. Az ajtó fölött lógó óra szerint pontosan kilenc óra negyvenkét perc. Fáradtan csoszogtam át a fürdőszobába, majd a szobámba visszaérve kinyitottam a szekrényajtót és kikaptam az első kezem ügyébe akadó farmernadrágot, rövid ujjút meg persze a fiókból zoknit és fehérneműt. Mire felkapkodtam magamra a ruhadarabokat nagyjából már fel is keltem, így valamivel éberebben vettem fel az órám és fésültem meg a hajam. A szemembe lógó tincset újrafonva épp azon merengtem mit is csináljak egész nap. 

Aztán eszembe jutott az Abszol út. Hirtelen máris energikusabb lettem. Leellenőriztem, hogy minden van-e a táskámba, majd lementem a konyhába.

A hűtőn mágnessel rögzített papírdarabon Evan szinte kiolvashatatlan írását fedeztem fel. Nem tudom, hogy bírják kiolvasni a tanárai mikor nekem is meggyűjt vele a bajom. Mindenesetre csak sikerült kibogarásznom a macskakaparását, így gyorsan odafirkantottam a lap aljára, hogy én is csak délután jövök, majd meglátjuk ki jön meg előbb. Aztán reggeli gyanánt egy tál gabonapelyhet felöntöttem tejjel, majd miután megettem elöblítettem a tálat, csináltam egy szendvicset, megtöltöttem a kulacsot, bekentem magam naptejjel, majd indulás előtt még egyszer megnéztem, hogy mindenem megvan-e mielőtt kiléptem a házból. 

A kulcs kattant a zárban, én pedig vidáman indultam el az utcán. A Foltozott Üstbe érve már jóval magabiztosabban sétáltam az oldalajtóhoz annak ellenére, hogy a falat továbbra se tudtam kinyitni. Sajnos jobb tervvel még nem tudtam előállni, így úgy indultam, hogy megint eljátszom, hogy elfelejtettem, viszont a szerencse rám mosolygott és valaki a másik oldalról épp kinyitotta. Tehát ma is gond nélkül bejutottam, ami boldogság mellett kis elégedettséggel is eltöltött, elvégre sikeresen kicseleztem a rendszert. 

Az utcán kóvályogva szórakozottan tértem be egy-egy boltba csak úgy nézelődni. Az érdekesebb termékeket levettem, hogy elolvassam a csomagoláson szereplő leírást, már ha volt. Lenyűgöztek a különös tárgyak, mint az öntöltő penna, amit előző nap is vettem, de ezen kívül volt például hibajavító penna és láthatatlan tinta is. Aztán ott voltak a röpködő játékfigurák, színváltós labdák, önolvasó mesekönyvek, trükkös vekkerek, szütyők amikből csak a gazdája vehet ki bármit is, kis tükör, ami smikelési tanácsokkal lát el, harapós teáscsészék vagy a zsebgyanuszkóp nevű valami, ami elvileg jelzi, ha valaki mesterkedik valamiben ezért inkább elkerültem. Az információt amúgy egy beszélgetésből szűrtem le. A könyvesboltokat, inkább jobbnak láttam elkerülni, mert nem akartam az összes pénzem otthagyni. Pedig sokkal egyszerűbb lenne könyvekben utánaolvasni a dolgoknak, viszont már a játékboltba lévő mesekönyveket is alig bírtam otthagyni, tehát egy rendes könyvesboltban biztos otthagynék egy vagyont aztán meg magyarázkodhatnék anyáéknak, hogy hova lett a pénz vagy esetleg miért röpköd a könyvem. 

Tehát könyvesbolt helyett inkább folytattam az utamat. Egy talárszabászatnál eljátszottam a gondolattal, hogy csináltatok egyet vagy legalább veszek egy használt talárt, de végül félre kellett tennem az ötletet, mert nem akartam otthon magyarázkodni. Esetleg majd Halloween környékén... Édességboltba viszont majd még lehet betérek. Csak jól el kell, majd rejtenem, ha marad nehogy apa vagy Evan megtalálja.

Olivander. Ez volt a következő bolt, amin megakadt a szemem és ami miatt egy pár pillanatra levegőt venni is elfelejtettem. ,,Ollivander - minőségi varázspálcák - Alapítva: i. e. 382." Tehát innen veszik a pálcájukat. Egy kis ideig késztetést éreztem, hogy bemenjek, de sajnos tudtam, hogy amúgy se lehetne pálcám. Hisz én csak egy mugli vagyok, varázstalan ember. Eddig nem éreztem magam semmivel se kevesebbnek, csak mert nem tudok varázsolni, de most kissé elszomorított, hogy bizonyos értelemben igenis kevesebb vagyok. 

Végül megráztam a fejem. Nem, nem és nem. Nem leszek ilyenért szomorú főleg, hogy így is a részese lehetek valamilyen szinten a varázslatnak. Hisz tegnap is elvarázsolt limonádét ittam és három napon belül harmadjára vagyok az Abszol úton. Tehát végül csak letelepedtem a bolttal szemben egy padra és lerajzoltam az épületet. Rajzolás közben a szendvicsemet is megettem, így úgy ítéltem ideje beugrani egy fagyira. Aztán az asztalnál pedig nekiállhatok folytatni a rajzolást, valamint leírni, amit ma megtudtam. 

Tehát így kötöttem ki megint a tegnapi helyemen ráadásul ugyanannál az asztalnál, csak ma más ízű fagyival. Úgy döntöttem kipróbálom a sütőtökös derelyét egy gombóc fahéjjal. Fahéjfagyit már Londonban is ettem, így azzal tudtam, hogy nem lövök mellé. Mint kiderült a másik gombóc is jó választás volt. A jeges nyalánkság kehelyben pihent az asztalon, akárcsak múltkor. A füzet szép tempóban telt, ahogy különös tárgyakat rajzolgattam és magyarázatokat meg tényeket irkáltam. Valamint mindenféléken töprengtem. Ezúttal kicsit több, mint másfél órát töltöttem az asztalnál és már délután kettő is elmúlt pár perccel mikor felálltam az asztaltól.

Szórakozottan nézelődve folytattam a bolyongást melynek egyetlen célja az volt, hogy minél többet kiderítsek a varázslókról, boszorkányokról és mágiáról, egyszóval a varázsvilágról. Mindezt pedig a lehető legkevesebb kérdezősködéssel, nehogy lebuktassam magam. Nem tudtam pontosan mi történne, ha valaki rájönne, hogy mugli vagyok, de abban eléggé biztos voltam, hogy inkább nem akarom megtudni. Főleg, hogy minden bizonnyal csak akkor tudnám meg, ha lebukok. Tehát mellőztem a kérdést és folytattam a bámészkodást.

A következő sokk az újságárusnál ért. Ugyanis a képek mozogtak. Ámulatom elrejtve gyorsan vettem is egy példányt a Reggeli Próféta mai számából. Innentől újsággal az orrom előtt járkáltam. Ez nagy eséllyel alapból elég rossz ötlet volt, de meglepő módon annak ellenére, hogy olykor elég kétbalkezes vagyok, kitűnően tudok könyvvel a kezemben lavírozni akár otthon, akár suliban, akár a tömegben. Az hogy ezt mégis, hogy hoztam össze örök rejtély marad, de a lényeg, hogy olvasás közben pont nem szoktam nekimenni senkinek. Ez pedig most is így volt. Gond nélkül kerültem ki az embereket miközben átpörgettem az újságot csak, hogy nagyjából tudjam mi van benne.

Végül eszembe jutott, hogy otthon is tudok olvasni, de mágikus boltokat nézegetni meg csak itt. Mondjuk belegondolva kétlem, hogy a varázsvilág ennyiből állna. Sőt tudom, de hát én csak ennyit ismerek belőle, tehát ezt kell kihasználni. Pont ezért inkább összetekertem az újságot, hogy elrakjam a táskámba. Már épp meg is voltam ezzel mikor puffanást éreztem, ahogy nekimentem valaminek vagy valakinek. Bosszankodva léptem hátra miközben olyan dolgokat motyogtam az orrom alatt, amire anya nagyon nem lenne büszke. Végül felnéztem, hogy legalább lássam mi történt pontosan és ha személyről van szó bocsánatot kérjek, de erre nem került sor mivel egyszerűen lefagytam. 

Egyszerűen nem tudtam mit tegyek mikor megláttam az ismerős tejfölszőke tincseket és bosszús, szürke szempárt.