Abszol út

☆13☆

Szombat reggel az ajtócsengő keltett. Morogva kászálódtam ki az ágyból közben Evan-t átkozva, amiért nem képes kinyitni az a tetűrágta fadarabot. Kómásan pillantottam a faliórámra. Tíz óra tizenkét perc volt.

Fent néma csend uralkodott, tehát a bátyám vagy a földszinten volt vagy nem tudom. Lent csörömpölés hangzott a konyhából. Tehát anya már ébren volt, beszélgetést viszont nem hallottam, amiből arra következtettem, hogy apa valahogy még mindig alszik a zaj ellenére, Evan pedig isten tudja' hol van. 

Így hát, átvágtam az előszobán, kilestem a levélnyíláson, majd egyszerűen kinyitottam az ajtót nem törődve a ténnyel, hogy 101 kiskutyás pizsiben vagyok, ráadásul kócos is. 

- Hogy bírsz ilyen korán kelni? - szegeztem az ajtóban állónak a kérdést. 

- Fél kilenckor keltem. - válaszolta mintha ez mindent megmagyarázna.

- Igen, az korán van. De akkor új kérdés. Minek kell felverni az egész házat? Mondjuk apa úgy tűnik nem kelt fel, de mindegy.

- Már tíz van, épp ideje volt neked is kiszállnod az ágyból. Főleg, hogy vár a sorozatunk. De mindegy is. Inkább állj félre és engedj be!

- Szörnyű vagy. - közöltem miközben félreálltam, ezzel beengedve az én drága barátosném és szomszédasszonyom. - Mindjárt jövök csak összeszedem magam. Addig is, érezd magad otthon! - mondtam még, azzal amennyire a reggeli energiaszintem engedte felrobogtam a lépcsőn, egyszer majdnem elesve a saját lábamban.

Fent gyorsan elszaladtam mosdóra, majd a szobámba érve kihúztam a ruhásszekrény itthonis fiókját és felkaptam magamra az első kezem ügyébe akadó ruhadarabokat, nevükön nevezve egy szürke rövid ujjút, meg egy fekete rövidnadrágot. Aztán kifésültem a hajam és már le is mentem.

Ava az ebédlőasztalnál ült és anyával beszélgetett, aki amint észrevett nemcsak rám köszönt, de már le is tett pár szelet pirítóst a szokásos helyemre.

- Köszi és neked is jó reggelt. - mosolyogtam rá leülve az asztalhoz és kezembe vettem egy szelet kenyeret. - Te nem eszel? - fordultam Avához.

- Nem, otthon ettem. Amúgy már anyukád is kérdezte. Bocsánat, Margaret is kérdezte. - korrigált gyorsan, még mielőtt anya szóvá tehette volna.

- Ahogy gondolod. Mindenesetre a szokásos popcorn, gondolom kelleni fog. 

- Még szép! Anélkül nem is az igazi a szombati sorozatozás. - vigyorgott, én pedig hallottam, hogy anya már be is rakja az említett nasit a mikróba. 

Tizenöt perccel később már a nappaliban ültünk a távirányító után kutatva. Az említett tárgy végül tíz perccel később került elő az egyik díszpárna mögül. Keresés közben pedig majdnem kiborítottuk a popcornos tálat. De mindegy is. A lényeg, hogy Ava gyors reflexeinek hála pár szem kivételével szinte minden a tálban maradt, meglett a távirányító és mindketten kényelmesen bevackoltuk magunkat. 

Aztán csak úgy szaladt az idő. A részek sorra követték egymást, a tál egyre ürült, az idő múlására pedig csak az újra és újra felcsendülő főcímdal adott jelet, amit minden alkalommal mi is énekeltünk, annak ellenére, hogy egyikőnknek sincs kifejezetten jó énekhangja. Közben pedig vidáman beszéltünk ki a történéseket. Egyszóval remekül éreztük magunkat. Közben anya egyszer bejött, hogy menjünk ebédelni, majd valamikor, valahogy felmentünk a szobámba, de hogy hogy és mikor az végül is lényegtelen. Nekem jelenleg csak az számított, hogy minél részletesebben véssem a fejembe Ava beszámolóját az aranyos, szeplős, barna hajú, zöld szemű szobaszervizes srácról miközben pont olyan szivárványosra festettem a körmét, amilyen a magazinban is. Majd hosszú unszolás után belementem, hogy pasztell zöldre fesse az enyéim. Meg aztán, bár ebbe eleve nem egyeztem bele, apró, fehér virágokat is pingált rá, időről-időre félbehagyva a műveletet, hogy hadonászva gesztikuláljon ezzel adva nyomatékot a mondandójának. 

Végül azt hiszem valamikor este nyolc körül csörgette meg az anyukája, igazából már nem első alkalommal, hogy most már tényleg ideje hazamennie, akkor is, ha ez annyit tesz, hogy átsétál a szomszédba. Mondjuk ez már csak kissé homályosan van meg, az este további részéből meg mondhatni semmi se ragadt meg, csak az fürdés után még egészen addig olvastam, amíg be nem fejeztem az utolsó könyvtári könyvet is.

Ezek után nem csoda, hogy másnap tízig fel se keltem. Az órára pillantva viszont szinte kipattantam az ágyból, amint realizáltam, hogy milyen nap is van.

Gyorsan rendbe raktam az ágyneműt, majd egyből nekiálltam ruhát válogatni. Ez igazából nem tartott túl sok ideig. Csak kikaptam egy farmer rövidnadrágot és egy világoskék rövid ujjút, rajta egy kis, hímzett margarétafejjel. Aztán felkaptam magamra a ruháim, megfésülködtem, újrafontam a fonatom, hogy ezzel is levezessek egy kis energiát, majd tettem egy gyors kitérőt a fürdőbe és lementem reggelizni.

A konyhába senkivel se találkoztam, de ez nem csoda hisz nagy eséllyel már rég megreggeliztek. Kivéve talán apát. Ő hétvégén, hajlamos akár nálam is később kelni, amit meg is értek, hisz minden nap hajnali ötkor indul munkába, sokáig ott van, aztán pedig gyakran beugrik valamelyik ismerőséhez vagy ha kell vásárolni. 

Aztán meghallottam az udvarról szűrődő hangokat, amikből azt szűrtem le, hogy már mindenki ébren van. Csak csináltam két szelet pirítós, megvajaztam és bedörzsöltem fokhagymával és leültem enni. Aztán elmosogattam a tányért és kinéztem anyáékhoz.

- Hali! - köszöntem oda. 

- Szia, jól aludtál? - kérdezte egyből anya, felnézve a virágágyástól.

- Aha, persze. Gyomlálsz? 

- Igen, de már mindjárt kész. 

- És apa mit csinál? - kérdeztem a fészer felé fordulva. Apa a fészer előtt állt Evan meg mellette, mindketten nekem háttal és mintha valamin vitatkoztak volna. 

- A régi magnót szereli Evannel. Megint beragadt az egyik kazetta. 

- Megint a Doors?

- Mi más? 

- Tényleg ugye már említettem, hogy nemrég találkoztam egy szimpi csajjal, tudod Sarah-val és azt beszéltük megint találkoznunk kéne?

- Igen, persze. Ha jól emlékeszem azt mondtad vasárnap találkoztok.

- Jól emlékszel. Ma két órára beszéltük meg a találkozót.

- Tényleg, most már emlékszem. A parkba megmentek, ugye?

- Igen. - bólintottam. - Meg elmegyünk fagyizni is.

- Adjak pénzt fagyira? 

- Köszi, az jó lenne. - mondtam visszaemlékezve, hogy a zsebpénzem nagy része jelenleg sarlókra, knútokra és galleonokra van váltva. Meg amúgy is még kell pénz az állatos könyvre is.

- Rendben, majd indulás előtt adok neked pár fontot. Most viszont megyek és csinálok valami gyors ebédet, hogy valami rendeset is egyél indulás előtt. Reggelire mit ettél?

- Két szelet fokhagymás pirítóst. Erről jut eszembe, szerintem megyek is fogat mosni, hogy ne legyen fokhagymaszagú a leheletem.

- Menj csak, majd szólok ha kész az ebéd. 

- Mit csinálsz majd?

- Szerintem csak natúrszeletet, kukoricás rizzsel. Az gyorsan megvan.

Erre csak bólintottam, majd felmentem, hogy szavamhoz híven fogat mossak. Ezután összepakoltam a táskámba, ami igazából annyiból állt, hogy elraktam egy kulacsot, a telóm, a pénztárcám és a naptejet. A füzetem inkább csak gyorsan átlapoztam, majd visszarejtettem a fiók mélyére. Sarah előtt úgyse kezdhetek el a varázsvilágról jegyzetelni. 

Lent, még megtöltöttem a kulacsom vízzel, aztán már ülhettem is asztalhoz. Ebéd után pedig, elraktam a kulcsom, bekentem magamat naptejjel és már indultam is a park felé.