Abszol út

☆25☆

Másnap reggel 10 körül keltem. Egy kiadós reggeli és tizenöt perc készülődés után nekiálltam leellenőrizni a kosarat. Kulacsok, pokróc, füzetek, rajztömb, ecsetek, festék, ceruza, radír, még több festék. Meg persze egy könyv. A konyhában készítettem egy sonkás-sajtos szendvicset, majd megtöltöttem a kulacsokat, kerítettem egy dobozt és bekentem magam naptejjel. 

Az udvaron teleszedtem a dobozt eperrel és ribizlivel mielőtt elbúcsúztam nagyitól és Milivel a nyomomban elindultam a mezőre. Nem féltettem különösebben a macskát. Okos állat és nem egyszer elkísért már. Valamint a világért nem hagyná ki a vacsorát, így soha nem megy túl messze.

Már messziről kiszúrtam a hosszú piszok szőke hajzuhatagot. Távolról egészen úgy nézet ki, mint valami mezei tündér, ahogy a fűben ücsörgött. A hatáshoz csak hozzátett tarka ruhája és a hajába tűzdelt sárga virág. Közelebbről azt is észrevettem, hogy a fülbevalója ezúttal harangvirág alakú, maga a lány pedig ezúttal is gondolataiban veszve dudorászik. Úgy tűnik gyakori szokása lehet.

- Hali - köszöntem rá letéve a kosarat.

- Ó, szia! - fordult felém, rám villantva ragyogó mosolyát. - Aranyos cica. - jegyezte meg, miközben leterítettem a pokrócot, hogy én is le tudjak telepedni.

- Ó, igen. Ő Mili. - ültem le megsimogatva mellém helyezkedő macskát. 

- Örvendek a találkozásnak. - mosolygott a macskára, aki elégedetten nyávogott egyet kinyújtóztatva a lábait. 

Közben a tekintetem Luna arcára vándorolt. Tegnap elkezdtem levázlatolni a lányt, de valahogy nem volt az igazi. Azt hiszem hiányzott az a békés, mágikus aura, ami körüllengte. Közben Luna felém fordult, így gyorsan félbe is hagytam a gondolatmenetet. 

- Kihoztam a vázlatfüzetem. - mondta fél kézzel megszorítva a mellette heverő tárgyat. Egyből felismertem a féltő, óvó mozdulatot. 

- Akkor... azt hiszem meg is van a mai programunk. - mosolyogtam rá. Egyre jobban kedveltem a fiatal boszorkányt.

- Egyetértek. - bólintott, hamarosan pedig már mindketten a festékkel vagy ceruzákkal bajlódtunk. 

Elgondolkodva néztem körül. Ma nem igazán volt pontos tervem, hogy mit is csináljak. Luna-nak úgy tűnt nincs ilyen problémája. Elgondolkozva végignézett a festékein, majd kinyitotta a kéket és már el is merült a munkában.

Én még pár percig a tájat fürkésztem és Mili-t simogattam, mielőtt egyáltalán kinyitottam a füzetem és kezem be vettem a ceruzát. Végül a tekintetem megállapodott az egyik virágon, így azt kezdtem el rajzolgatni. A fejemben azonban továbbra is egymást kergették a gondolatok. 

Ittlétem óta először újból a varázsvilág került a gondolataim középpontjába. Igaz, az Mugliszületésűek és a Roxfort történetének hála elképesztő mennyiségű tudásra tettem szert még mindig temérdek kérdésem volt. Úgy minden lehetséges témában. A lényekről, a leggyakoribb varázslatokról, a koboldokról, a történelmükről és mindenekelőtt a mindennapjaikról. Az egyetlen dologról, amit nem lehetek könyvekből megtudni. Persze a szellemeket, tündéreket és egyéb lényeket is különös elképzelni, de a mindennapjaik...

Egyszerűen nem tudtam, elég jól elképzelni. Túl keveset tudtam. A többi témáról is rengeteget kell még olvasni, de a mindennapjaikról gyakorlatilag semmit se tudok. Nem tudtam elképzelni, milyen mértékben befolyásolhatja a varázslat. És egyszerűen nem hagyott nyugodni. A fejemben egymást kergették a megtudott, a kristálymintás füzetbe is kiírt információk. Csupa olyasmi, amiről hiába tudom, hogy valós, csak olvasni tudok.

- Valaki gondolatban messze jár.

A mondat kiszakított a kérdések özönéből és a hang felé kaptam a fejem.