Abszol út

☆9☆

Másnap reggel ajtócsapkodásra keltem. Morogva fordultam meg az ágyban és próbáltam visszaaludni, de ezúttal meg hangos puffanást hallottam. Most komolyan miért kell ilyen hangosnak lenni reggel... fél nyolckor? Hát nem tudja, hogy nálam ez még hajnalnak számít?

 Magamban különféle szitokszavakkal illettem a bátyámat, amiket hangosan sose mondanék ki, miközben kikászálódtam az ágyból, kitapogattam a lábammal a papucsom és indultam el Evan szobája felé.

- Evan! Mégis mi a csudát művelsz, amivel nem várhatsz tízig! Tudod jól, hogy én ilyenkor még aludnék! - nyitottam be idegesen a szomszéd szobába. 

- Nyugi, húgi! Így is késésben vagyok. A srácokkal, nyolckor találkozunk a parkban, én meg nem találom a cipőm és még ki is kell érnem. Nincs időm a kiabálásodra is. Amúgy is néha időben is felkelhetnél.

- Arra ott a suli. Még két hete sincs nyári szünet, erre mégis kelhetek hajnalban...

- Gyerekes vagy. Amúgy meg attól még, hogy neked semmi szociális életed, nekem igenis mennem kell. Tehát tűnés és hadj készülni!

- Igenis van szociális életem! - kértem ki magamnak miközben kifelé tartottam a szobából. - A cipőd meg ott van az ágyad alatt. - vetettem még oda tekintve, hogy én egyből kiszúrtam a kikandikáló cipőfűzőt, mielőtt behúztam magam mögött az ajtót. 

Magamban továbbra is dohogva mentem vissza a szobába. Szinte ösztönösen indultam az ablakban kialakított vackomhoz. Könyvet nem vettem a kezembe, mivel épp ideges voltam, így csak néztem kifelé. Ma is jó idő volt. A szellő enyhén lengette a kisebb ágakat, a nap hét ágra sütött, az emberek járkáltak, az éget csak néhány lusta bárányfelhő. Úgy tizenöt perccel később Evan sietett ki az ajtón, vállán sporttáskával, el a park irányába. Pár percig még folytattam az utca kémlelését, aztán tekintetem a székre akasztott válltáskára vándorolt.

Tizenöt perccel később már útra készem álltam a tükör előtt. Farmer nadrág, fehér alapon apró virágokkal díszített rövid ujjú, hajam szokás szerint kiengedve, elöl egy vékony fonott tinccsel, nyakamban kis szívalapú medál, rajta tappancs mintával. Csuklómra még felcsatoltam a karórám, majd felkaptam a táskám, elraktam a tegnap megkezdett könyvem, leellenőriztem hogy mindenem megvan és elindultam. 

Leérve még pont elcsíptem anyát, aki épp most indult volna. 

- Jó reggelt! - köszöntem rá.

- Jó reggelt, hogy hogy ilyen korán? - kérdeztem visszafordulva felém.

- Evan felvert a dörömbölésével. - vontam vállat. 

- Sajnálom. És hova lesz a menet?

- Gondoltam sétálok. Meg akkor már a parkba is elmegyek.

- Rendben szívem, de ne felejts el a naptejet! Ebédre, van a tegnapi sült húsból. Hat körül jövök. Viszont megyek, tíz perc múlva indul a buszom.

- Okés, szia! - búcsúztam.

- Szia kincsem, szeretlek.

- Én is téged! - kiáltottam még utána ahogy bezárta az ajtót és elindult elérni a negyed kilences buszt. Én pedig csak bementem a konyhába, betettem két szelet kenyeret a pirítóba, megtöltöttem a kulacsom, elraktam egy kis csomag perecet, végül még pont időbe kikaptam a pirítóst, hogy ne égjen meg. Meg megvajaztam és bedörzsöltem fokhagymával a reggelim, majd evés után elmostam a tányért, bekentem magam naptejjel, elraktam a tubust, majd kerítettem egy szem rágót, hogy azért mégse legyen fokhagymaszagú a leheletem. Végül leellenőriztem, hogy megvan-e a telóm, felkaptam a kulcsom és már el is indultam.

Az utcákon baktatva természetesen a Foltozott Üst felé tartottam. Vidáman nézelődtem, az utcát és embereket kémlelve. 

Szokásomhoz híven, háttér sztorykon agyaltam. Szórakozottan figyeltem az utcán, majd megpillantva a lemezbolt és a könyvesbolt közötti, kissé komornak tűnő, apró kocsmát szinte akaratlanul is szélesebbre húzódott a mosolyom. Benyitottam, majd átslisszoltam a tömegen, ki az oldalajtón, majd már csak ki kellett találni, hogy jussak át. Közben felmerült az ötlet, hogy szerezhetnék valami kamupálcát. Csak tudnám hogy néz ki közelről, mert eddig sose tudtam rendesen megnézni magamban. Közben az ajtó kinyílt, én pedig arra fordultam. Meglepő módon ismerős, lófarokba kötött, sötétbarna hajjal és szemüveggel keretezett gesztenyebarna szemeket pillantottam meg. Ugyanazt a lányt, akit rávettem, hogy nyissa ki nekem a falat.

- Nem veled találkoztam tegnap is? - kérdezte.

- De, velem. Amúgy Crhystal vagyok.

- Sarah. Jól sejtem, hogy megint elkéne egy kis segítség?

- Igen. - mondtam egy kínos mosoly kíséretében. Mire ő is elmosolyodott, majd előkapta a pálcáját és megkocogtatta a falat.

- Csak utánad. - engedett előre.

- Merci beaucoup. - léptem el mellette továbbra is mosolyogva, csak most már hálásan. A mosolyom viszont hirtelen az arcomra fagyott, majd szép lassan le is hervadt, ahogy meghallottam az ismerős megvetéssel teli hangot. 

- Már megint itt vagy.

- Neked is szia. - morogtam a szőke felé fordulva. Ezúttal biztosan tudtam, hogy nem örülök a találkozásnak. Főleg, hogy Sarah-val valahogy egész jól kijöttünk és ami azt illeti továbbra is rokonszenvesnek találtam. Valamint milyen menő lenne már ha elmondhatnám, hogy összebarátkoztam egy boszorkánnyal.

- Ti ismeritek egymást? - kérdezte Sarah meglepetten jártatva köztünk a tekintetét.

- Márh korhábban is összefutottunk. - mondtam ködösítve, továbbra is figyelve az akcentusomra.

- Nekem jött. - közölte erre Malfoy vádlón.

- Mondtam, hogy bocsi! - kértem ki magamnak.

- Ez nem változtat a tényen. Főleg, hogy nem egyszeri eset volt.

- Hányszor is mentél neki? - kérdezte göndörhajú hajú lány.

- Négyszer. 

- Nem igaz, csak hárhomszorh! 

- Mert az annyival jobb. - jegyezte meg gúnyosan közben megforgatva a szemeit. 

- Tehát már találkoztatok.

- Sajnos. 

- Te beszélsz? Nem én vagyok folyton lenéző, megvető és gúnyos. 

- Na jó, inkább ne pazaroljuk rá az időnket. Gyere, Crystal! - mondta Sarah, magával húzva engem is. Még jó ideig magamon éreztem Malfoy megvető pillantását.

- Amugy 'ová is megyünk? - kérdeztem rá miután már jó messze értünk a szőke sráctól.

- Most már amerre csak szeretnél. Csak az volt a cél, hogy mínél messzebb érjünk Malfoytól.

- Te'át te is ismered. - állapítottam meg.

- Igen, egy évfolyammal jár alattam a Roxfortban. Meg amúgy is elég feltűnő feltűnő személyiség.

- Veszem észrhe. - mondtam egyetértően. Közben jobbnak láttam nem rákérdezni mi az a Roxfort, bár abból amit mondott sejtettem, hogy valami iskola. Tehát tényleg van iskolájuk is. - Amúgy hanyad éves is vagy? - kérdeztem rá, bár szinte semmit se tudtam az oktatási rendszerükről.

- Idén kezdem, majd az ötödik évem. Te?

- Én is. - mondtam gyorsan mivel ez egy biztos válasznak tűnt. Főleg, hogy úgy becsültem kb. velem egyidős.

- Te amúgy miért jöttél? - kérdezte, majd gyorsan hozzátette. - Persze nem muszáj elmondanod, ha valami személyes vagy nem szeretnéd. 

- Csak sétálni jöttem. Meg esetleg venni egy fagyit. 

- Én a könyvesboltba indultam. Viszont, ami azt illeti a fagyi is jól hangzik.

- Akkorh szerhetnél esetleg csatlakozni? Szívesen beszélgetnék még veled. 

- Igen, persze. Az jó lenne. - mosolyodott el.

- Akkor menjünk! - mondtam a fagyizó felé véve az irányt.