Abszol út

☆19☆

- ...aztán 25.én indulunk Franciaországba.

- Na, akkor csak kimentek végre. Már nem is tudom mióta nyúzol azzal, hogy ki akarsz menni, de megint nem jött össze. 

- Két éve és hét hónapja. - válaszoltam készségesen.

- Jesszus, te számontartod? 

- Ha egyszer nagyon ki akarok menni. - vontam vállat. - De mindegy is. A lényeg, hogy idén végre kihúzhatom a bakkancslistámról.

- Nem is vezetsz bakancslistát. - vágta hozzám nevetve. Egy kis ideig csak néztem visszatartva a nevetésem, de szokás szerint hamar elkapott a nevethetnék. Ezért egyszerűen megragadtam egy párnát és hozzávágtam. Ava tettettet sértődöttséggel fordult felém, abbahagyva a nevetést, mire igyekeztem én is megemberelni magam.

- A saját hazámban támadsz meg? - kérdezte miközben egy drámainak szánt mozdulattal a szívéhez kapta a kezeit.

- Ez a szüleid háza. 

- Akkor a saját szobámban? 

- Máris jobb. De tedd hozzá azt is, hogy a tulajdon párnáddal. 

- Oké. - bólogatott, majd gyorsan rendezte is a vonásait, mint valami szerephez készülő színész. - A tulajdon párnámmal támadsz rám a tulajdon szobámban? Mondd, mivel érdemeltem ki eme kegyetlen bánásmódot? 

- Sokkal jobb. - mondtam egy vizsgáztató tanár komolyságával. Majd egymásra néztünk és egy pillanattal később egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. 

- Mehetnék színésznek. - nyögte ki úgy öt perccel később, mikor már mindketten elkezdtünk csillapodni. - Nem is, inkább alapítsunk színjátszókört! Én színész, rendező és marketinges lennék, te meg forgatókönyvíró és díszletes. - dobta be az ötletet.

- Mert egy darab színésszel olyan sokra mennénk.. - jegyeztem meg szkeptikusan. 

- Szólnék a barátnőimnek, haverjaimnak, meg még pár embernek. Hamar összegyűlne. Ú, és az uncsitesód intézhetné a zenét. A fényekhez meg majdcsak kerítünk valakit. - tervezgette tovább. Csak úgy sugárzott belőle a lelkesedés. Kár, hogy ez önmagában nem volt elég.

- És honnan veszed, hogy jönnének? Hogy lenne kedvük meg idejük? Inkább iratkozz be valami színészképzőbe. Bár eddig kozmetikus akartál lenni.

- Ne legyél már ilyen! Lehetnél kicsit bizakodóbb és legalább egy picit lelkesedhetnél.

- Figyelj, jó dolog a lelkesedés meg minden, de csak úgy otthonról ilyet csinálni nem kevés meló. Meg amúgy is hol csinálnád? Miből szereznéd be a kellékeket? Meg tudod, hogy nem való nekem a tömeg. 

- Jól van na. Hülye ötlet volt.

- Nem volt hülye. Csak hirtelen és kissé meggondolatlan. Esetleg sulidban majd megpróbálhatsz színházklubbot indítani. Ott biztos könnyebb.

- De ott nem lehetsz ott.

- Nem is való nekem az olyasmi. De ha nagyon akarod, talán írok majd neked egy forgatókönyvet, ha összejön. 

- Köszi. Majd meglátom. Most viszont ünnepeljük meg, hogy idén végre eljutsz az álomvakációdra és használjuk ki, hogy együtt vagyunk. Sütünk egy adag brownie-t és újranézzük a Reszkessetek betörőket. 

- Reszkessetek betörők? Nyáron? - kérdeztem kissé furcsálva.

- Benne vagy?

- Még szép! - vágtam rá.

- Verseny a konyháig! - kiáltotta erre el magát miközben felpattant és az arcomba vágott egy párnát.

- Hé! Ez csalás! - szóltam utána, majd a nyomába eredtem. Hamarosan már hangos lábdobogás kíséretében trappoltunk lefelé a lépcsőn, majd beértünk az étkezővel egybenyitott konyhába. Természetesen Ava vezetésével. 

- Nyertem!

- Csaltál!

- Mintha amúgy nem lennél lassabb. - nyomott a kezembe egy fakanalat. - Na lássunk munkához! Mi is kell hozzá? - kérdeztem miközben lábujjhegyre állt, hogy elérje a keverőtálat. Bevett szokásunk volt recept nélkül sütni a brownie-t mivel eddigi tapasztalataink azt sugallták, hogy mindegy milyen receptet használtunk az eredmény rendszerint úgyis rendetlenség és káosz lett. Meg jó esetben sütemény, ha nem égettük oda. 

- Hát kell liszt, cukor, tojás, kakaópor, tej... olaj meg...

- Csoki. - tartott fel egy táblát. Ez volt a liszten kívül az egyetlen hozzávaló, amit még sose hagytunk ki.

- Aprítod? - kérdeztem, miközben elővettem a tejet. 

- Aha. A liszt egy szekrénnyel odébb van. - vette elő a vágódeszkát meg egy kést.

- Tudtam én. - mondtam miközben levettem a csomagot.

- Persze. - nyújtotta el miközben letettem a kakaóport is a pultra.

- Inkább a csokira figyelj! - vágtam vissza miközben csak úgy szemre öntöttem valamennyi lisztet a tálba. Aztán mivel Ava csak rám nyújtotta a nyelvét, majd fojtatta a beszélgetés miatt félbehagyott aprítást hozzáadtam a cukrot és kakaóport is majd kissé összekevertem a száraz alapanyagokat.

Ezután egy rövid vita után beleütöttünk a tálba négy kisebb tojást, majd addig adagoltuk a tejet és olajat, amíg elfogadhatónak nem ítéltük a masszát és magabiztosan belekevertük a csokidarabokat. Végül tepsibe öntöttük, Ava elbabrált a sütővel és beállítottuk a konyhai időzítőt. Aztán szórakoztunk egy kicsit a csirke alakú konyhai eszközzel és kinyaltuk a tálat mielőtt rászántuk magunkat, hogy elpakoljunk a pultról és letakarítsuk a liszt, kakaó és brownie foltokat. 

Mire mindent rendesen elvégeztünk már pittyogott is a csirke, így előkerítettük a konyhai kesztyűt és gyorsan kivettük a tepsit. Ava elzárta a sütőt, én pedig elővettem két bögrét a kakaónak. 

Pár perc múlva mindent átcuccoltunk a nappali bolyhos, homokszínű szőnyegére, lehúztuk a redőnyt, beüzemeltük a TV-t és kicsit feljebb tekertük a légkondit csak, hogy magunkra teríthessünk egy-egy takarót anélkül, hogy melegünk lenne.

Aztán elindult a film, minket pedig beszippantott az ismerős karácsonyi világ. Innentől pedig csak brownie-ért nyúltunk és a kakaót kortyolgattuk. Mire vége lett Ava szülei is hazaértek, sőt sötétedni kezdett. Meg a konyhából is finom illatok áradtak be mikor Mrs. Clark benyitott pár perccel a film vége után, mikor már kikapcsoltuk a TV-t, visszatettük a plédeket, a kiürült tepsibe pakoltuk az üres bögréket és épp a légkondit állítottuk vissza. 

- Vége? - kérdezett rá az egyértelműre.

- Aha. - hallatszott a barátnőm válasza. 

- Szuper, mindjárt kész a vacsora. Ugye, te is maradsz? 

- Máris felhívom anyát. - mondtam, mire Mrs. Clark bólintott.

- Addig kiviszem a tepsit. - vette fel az említett tárgyat a földről, majd az anyját magával húzva kiindult a szobából. Én pedig előkaptam a mobilom és már tárcsáztam is anyát.

- Hali, Mrs. Clark kérdezi, hogy maradok-e vacsorára és tudod akkor már szeretnék estére is maradni... Aha... Igen, tudom. Nem maradunk fenn sokáig... Akkor áthozod a pizsim? ... Köszi, imádlak. 

- Akkor mehet a pizsiparty? - érkezett egyből a kérdés, amint eltettem a telóm.

- 10 perc múlva itt a pizsim. - mosolyodtam el. 

- Szuper! Na, gyere! Anya már meg is terített. - ragadott karon. - Spagettit eszünk. - tette hozzá vigyorogva. Így már jobban értettem miért ráncigál annyira.

Hamarosan pedig már egy-egy adag bolonyai társaságában ültünk az asztalnál. Én főként csendben, bólogatva ettem és csak néha-néha egészítve ki vagy szakítva félbe Ava az estéről szőtt terveit. Legalábbis annak indultak, de már ott tartottak, hogy a koncert előtti nap muszáj kifestenie a körmöm, mielőtt indulnak Spanyolországba. 

Közben anya is meghozta a fogmosó szettem, pizsamám és váltóruhát, így megköszöntük a vacsorát és zuhanyzás után bezárkóztunk Ava szobájába és megkezdődött az éjfélig tartó beszélgetés, hajfonás, párnacsata és nevetés együttes. Röviden pizsiparty.