Abszol út

☆4☆

Másnap reggel izgatottan pattantam ki az ágyból. Reggel nyolc volt. Általában, ha tehetem ilyenkor még bőven aludnék. Főleg, hogy tegnap késő estig fenn voltam. Mégis mindennemű fáradtság nélkül osontam a fürdőszobába, majd vissza. Nem akartam, hogy bárki rájöjjön, hogy ébren vagyok hisz akkor kérdezősködnének. Szerencsére senki sem vett észre hamarosan pedig már a zárt ajtó védelmét élveztem. 

Egyből az íróasztalhoz léptem, majd miután elhelyezkedtem a széken kihúztam és feltúrtam a fiókon. Hamarosan diadalmasan húztam elő a smaragdzöld színű, arany kristálymintával díszített, keménykötésű füzetet. Mint valami féltve őrzött kincset raktam le az asztalra. Igazából az is volt. Még egyszer körbenéztem, majd izgatottan lapoztam fel a tegnap megtöltött oldalakat. Egy ceruzával rajzolt téglafal rajta egy megjelölt téglával, egy apró eldugott kocsma képe és egy tejfölszőke fiú kissé vázlatos fekete-fehér portréja. Még egyet lapoztam. Egy két oldalas kép felett vastag fekete betűkkel két szó állt: Abszol út. 

Kedvtelve néztem a képet. Ma visszamegyek. 

Merengve elemezgetem a tervem miközben még egyet lapoztam. Itt már nem volt rajz, csupán szavak mellettük magyarázattal vagy annak kihagyott hellyel. Sárvérű, aranyvérű, mugli, varázsló. A bagolyposta mellett még nincs meghatározás. A következő oldalon egyetlen mondat áll. A muglik nem tudhatnak a varázsvilágról. Én mégis tudok. Ahogy feltehetően mugli szülők is, akiknek a gyerekeiről kiderült, hogy boszorkányok vagy varázslók. Vagy esetleg a szülők előtt is titkolni kéne? És egyáltalán honnan tudják, hogy valaki varázserővel rendelkezik? És hogy tanulják meg használni? Hisz nem mindenkinek vannak varázsló szülei. Esetleg ezt is iskolában tanítják? Akkor van lenne külön iskolájuk is? Ugye van könyvtáruk? És milyenek a könyveik? És...

Gondolataim közül léptek halk zaja szakított ki. Az órára pillantottam. Fél tíz. Mégis mikor szaladt el az idő? Gyorsan bezártam és a fiókba süllyesztettem a füzetet, majd visszamásztam az ágyba. Csendben hallgattam, ahogy az ajtó szinte hangtalanul nyílik ki, majd ahogy anya papucsa a padlóhoz súrlódik. Végül megéreztem, ahogy kissé besüpped az ágy.

- Jó reggelt! Fél tíz van, gyere reggelizni!

Csak egy morgással reagáltam, hogy hihető legyek és átfordultam a másik oldalamra. A produkcióm egy fáradt sóhajtás lett jutalmazva. 

- Tíz perc múlva legyél lent vagy a bátyádat küldöm kelteni! - fenyegetett Anya, mire újabb morgást kapott válaszul, majd felállt és kisétált a szobából. A zár halkan kattant, ahogy elengedte a kilincset, én pedig picivel később kikászálódtam az ágyból. Megvártam, hogy elteljen még vagy öt perc aztán a tükörbe pillantottam, kisöpörtem a szememből eléggé kócos hajam és elindultam lefelé. A mamuszom tompán koppant vagy sokkal inkább puffant minden lépésnél a sötét falépcsőn. Szép lassan mentem, továbbra is tartva magam a szerepemhez miszerint szokás szerint fáradt vagyok és az egyetlen vágyam, hogy aludhassak vagy legalább nyugodtam olvashassak. Közben viszont a tervem miatt továbbra is izgatott voltam. Ha minden jól megy újból bejutok és végre megnézhetem magamnak rendesen is a varázsvilágot. 

Az ebédlőbe lehuppantam a helyemre és a hatás kedvéért ásítva nyújtózkodtam egyet és pislogtam párat, mintha csak a fáradtságot igyekeznék leküzdeni. A bátyám természetesen már ott ült és nem mulasztotta el az alkalmat, hogy piszkálódjon.

- Csakhogy Csipkerózsika is megjött! Mondjuk Csipkerózsika elvileg szép, te meg úgy nézel ki mint valami boszorka.

- Evan, kora reggel van. - nyafogtam, mintha nem lennék már jó másfél órája ébren. 

- Már fél tíz múlt. - jegyezte meg.

- Igen, az korán van. - bólintottam erre. Közben Anya is kilépett a konyhából, három tálat és egy zacskó kenyeret hozva. Másnak ez a mutatvány nagy eséllyel problémát okozott volna, én el is törtem volna a tányérokat, anya viszont már lassan húsz éve pincérnőként dolgozik így nem okoz neki gondot az ilyesmi. Lepakolt mindent az asztalra, aztán ő is leült.

- Jó étvágyat! - mondta mosolyogva és a kezébe vette az előre kikészített evőeszközét.

- Neked is. - mondtam viszonozva a mosolyt. Evan nem fárasztotta magát ilyesmivel, egyszerűen egyből hozzálátott az evéshez. Én se húztam tovább az időt és szintén hozzáfogtam. Bacon, virsli, retek és kenyér. Anyáéknak tükörtojás is, de én azt nem szeretem. Olyan tíz percig csak az evőeszközök zörgését lehetett hallani, aztán anya törte meg a csendet.

- És hogy aludtál? - fordult felém. Evannal minden bizonnyal már akkor beszélt, amíg a reggelit csinálta, ahogy az általában lenni szokott.

- Jól, csak ne kellett volna felkelni...

- Nézd a jó oldalát, neked nem kell dolgozni menned.

- Nem is értem apa hogy bír olyan korán felkelni... Holnap már te is mész dolgozni, ugye? - kérdeztem, pedig pontosan tudtam, hogy ma van az utolsó szabadnapja.

- Igen, holnap már megyek. Lehetőleg ne öljétek meg egymást! - vetett ránk egy szúrós pillantást.

- Nyugi, tavaly nyáron is túléltük. - vontam vállat. 

- Ja, mellesleg úgyis megyek Rob-hoz. A fiúkkal megbeszéltük, hogy kosarazunk egyet. - mondta Evan.

- Persze, csak nyugodtan. - mondta anya, majd azért felém fordult. - Ugye megleszel egyedül?

- Igen, persze. Viszont erről eszembe jutott, hogy tegnap találtam egy tök jó helyet a parkban. Csendes, árnyékos, meg minden. Ha nem gond ma is kimennék.

- Csak vigyél naptejet is! Nekem amúgy is ma még takarítani meg mosni kell. - egyezett bele anya. - Mikorra érsz haza?

- Hát, nem tudom, amikor észbe kapok. De legkésőbb hatra mindenképp itt leszek és segítek, amiben még kell. 

- Megbeszéltük. Ha bármi lenne, van telefonod. 

Erre már csak bólintottam, aztán a reggeli további részében anya Evan-nel beszélt, többek közt arról, hogy idősebbként holnaptól az ő felelőssége a ház és vigyázzon azért rám. Mintha szükséges lenne. Már nem azért, de tizenöt évesen tudok vigyázni magamra. 

Mindenesetre végeztünk a reggelivel, anya leszedte az asztalt, én felajánlottam, hogy segítek, de ő szokás szerint csak felküldött, hogy inkább fésülködjek meg. Tehát felmentem. 

Az ajtót bezárva egyből vagy száztíz százalékon kezdtem pörögni az izgalomtól. Gyorsan megigazítottam az ágyam, csak hogy levezessek egy kis energiát, majd felkaptam a tegnapi farmerem és kikaptam a szekrényből egy világoskék pólót, egy pár zoknit és fehérneműt. Öt perccel később már a fésűmet kerestem, amit ezúttal a nadrágok között találtam meg. Nem tudom hogy csinálom, de a fésűmet valahogy mindig eltüntetem. Hamarosan már a fonatom fontam újra és a fülem mögé tettem, hogy ne lógjon a hajam a szemembe. Már csak be kellett pakolnom. Egy könyv, csak mert anélkül sehova se megyek, egy grafitceruza, radír, hegyező, toll, a füzetem, kulacs és pénztárca. A füzetbe még előbb leírtam a reggeli kérdéseim, meg még egy pár újat. Aztán azt is elraktam és a táskámat átvettem a vállamon, zsebre vágtam a telóm, majd még vetettem magamra egy pillantást a tükörbe és kiléptem a krémszínű szobámból, hogy lemenjek megtölteni a kulacsom, elrakni valami kaját, bekenni magam naptejjel, majd elrakjam a tubust. 

Végül csak hátrakiáltottam, hogy elmentem, felkaptam a kulcsom és kiléptem az utcára.