Abszol út

☆26☆

Az elkövetkező három nap hasonló ritmusban telt. 

Felkeltem, összepakoltam, megreggeliztem és kimentem a rétre Luna-hoz. A lány minden alkalommal élénk, színes ruhákat viselt, saját készítésű, kissé fura ékszerekkel. 

Egyszer nekem is hozott egy kristályosított virágokból készített karkötőt. Sose láttam még hasonlót. Luna az összes virág jelentését elmagyarázta. Volt amelyik védelmet, más boldogságot, szerencsét, egészséget, békét vagy szeretetet jelképezett. De volt olyan is, ami a tiszta látásban segített, más a narglikat kergette el vagy lelki egyensúlyt ígért. Egyes virágokat már láttam, másokat még soha életemben. Gondolom mágikusak és lehet az ékszer is. Akárhogy is nekem tetszett. Nem biztos, hogy máskor is viselni fogom, de lehet felteszem a kulcstartómra és úgy fogom magammal hordani.

Időközben kiderült róla, hogy két évvel fiatalabb és hollóhátas. Az apjával élt, nem túl messze, épp csak a dombon túl. Rendkívül nyitott volt és mindig szívesen mesélt nekem a varázsvilágról, különösen a legendás állatokról. A legtöbb találkozásunk ezzel is telt. Főképp Luna mesélt közben pedig festettünk. Ha mégis beszéltem, figyelmes hallgatóság volt viszont rendszerint olyan érzést keltett bennem, hogy a kék szemei egészen a lelkem mélyére látnak. Különös lány volt az egyszer biztos. Viszont semmiképp sem negatív értelemben.

Általában délután négy és öt között búcsúztunk el. Ezután nagyi háza felé vettem az irányt és vacsoráig neki meséltem vagy csak csendben írogattam vagy rajzolgattam. Az egyik ilyen este Luna portréja is elkészült. Rendkívül elégedett voltam vele mivel sikerült megragadnom a lány arcára oly gyakran kiülő álmodozó kifejezést. Nagyinak is nagyon tetszett a kép, bár először azt hitte tündért és nem embert ábrázol. Őszintén, nem hibáztatom. Luna szerintem is jobban hasonlít egy mesebeli tündérlánynak vagy földre szállt angyalra, mint egy egyszerű emberre.

Egyszóval csodás hét volt. Szombaton anyáék is megjöttek, így aznap még ebéd előtt elköszönöm szőke barátnőmtől. Búcsúzáskor Luna megígértette velem, hogy majd időnként írjak neki. Mire rájöttem, hogy nem tudom a címét, hiába fordultam vissza, már sehol se láttam a szőke hajkoronát vagy virágmintás ruháját. Úgy tűnik kénytelen leszek keríteni egy baglyot és reménykedni, hogy tényleg mindig megtalálják a címzettet.

Vasárnap ebéd után csak hosszas búcsúzkodás és egy kisebb káosz után sikerült elindulnunk. Nem szívesen hagytam magam mögött nagyit, újdonsült barátnőm vagy a vidéki táj békéjét, röviden Widra St. Chapel-t. Ugyanakkor őszintén hiányzott a szobám, Ava meg az Abszol út.

Hazafelé újból átlapoztam a varázsvilágos füzetem. Visszaérve újból meg kell majd keresnem a postát. Egyszer már jártam ott, de nem igazán emlékeztem. Mindenesetre a baglyokkal teli postahivatal gondolatán elmosolyodtam. Vajon ugyanúgy működik, mint a mugli posta vagy mindenki saját magának választ madarat és adja neki levelet? Egyáltalán hogy működik az egész bagoly-dolog? Volt valami kis tartó a levélnek vagy egyszerűen rá kell kötni? És mi van ha valaki csomagot akar küldeni? Hirtelen nagyon sajnáltam, hogy a nincs kéznél a Mugliszületésűek kézikönyve. Emlékszem, hogy olvastam róla, de sehogy se tudtam felidézni, hogy pontosan mit is. 

Végül csak egy üres oldalra lapoztam és nekiálltam varázspálcákat és bájitalos üvegcséket rajzolgatni. Igaz a főzetek neve csak az én kitalációm volt, de a pálcák egész jók lettek. Visszalapoztam a Lunáról készült vázlathoz és a pálcájáról készült rajzhoz. Ez a kép nem lett olyan jó, mint a rendes, festett porté, de elég jó volt, hogy ne tépjem ki az oldalt vagy radírozzam ki az egészet. Az biztos, hogy hiányozni fog mind a lány, mind a történetei. Mellesleg mivel tudja, hogy mugli vagyok, nem kellett tettetni. Hirtelen belém hasított  bűntudat ahogy eszembe jutott Sarah. El kell mondanom. Muszáj lesz. Előbb-utóbb.

- Hé, Crystal! Mindjárt otthon vagyunk. - hallottam Evant. - Az ki?

- Oh, ő Luna.

- A lány, akivel a réten találkoztál? - fordult hátra anyu.

- Igen.

- Hadd nézzem!

- Inkább ne! - mondtam védekezően magamhoz szorítva a füzetet. - A bőröndben van egy jobb festményem. - tettem hozzá látva az arcát.

- Rendben szívem. Akkor majd otthon megmutatod.

Csak visszamosolyogtam, majd az ablakhoz fordultam. A füzetet egész úton magamhoz ölelve tartottam.

- Crystal! - visította Ava hajszál híján felborítva miközben a nyakamba vetette magát.

- Ava, nem kapok levegőt.

- Bocsi. - eresztett el. - Hogy vagy? Milyen volt nagyidnál? Mi van a füzetedbe? Ezt a kristályosat még nem is láttam.

- Semmi különös. És szuper volt. 

- Attól még megnézhetem?

- Inkább ne. Nem olyan jók.

- Ahogy gondolod. Akkor mesélj! Segítek bepakolni. - jelentette ki fél kézzel megragadva a bőröndöm, a másikkal pedig átkarolt és már húzott is a ház felé.

A szobámba érve a barátnőm természetesen minden részletet tudni akart. Az odaúttól a visszaútig. Tehát meséltem neki. Elmondtam, mennyire örült nagyi, miket sütöt és főzött, merre kószált Mili, milyen bújós Mici. Elpanaszoltam, hogy Evan és a Weasly ikrek megint eltörték a porcelán balerinát. Leírtam neki a rétet, Lunát és az együtt töltött órákat. Felidéztem a történeteit, kihagyva azt a részletet, hogy ezek a lények tényleg itt kószálnak a világunkban. A harangvirág fülbevalók különösen érdekelték. Megmutattam a róla készített portét és vázlatfüzet virágokkal teli oldalait. Kis hezitálás után a karkötőt is, bár nem tudtam megmagyarázni, hogy csinálta. Azt mondtam valami kézzel készített, realisztikus gyöngyök.

A mese délutánt a telefon csörgés szakította meg. Eleinor hívott, hogy szerdán van-e kedvem átmenni. Gondolkodás nélkül beleegyeztem. Még szép, hogy találkozni akarok az én legkedvesebb osztálytársammal. Az beszélgetést sajnos rövidre kellett fognunk, mivel már öt perce szólongatta a nővére és mennie kellett, de attól még örültem neki. Közbe eszembe jutott, hogy Sarahval is meg kell beszélnem egy találkozót, aztán meg kell szerveznem egy Sarah-Ava találkozót. Bár azt igyekszem majd elhúzni a még egy picit. Esetleg a Franciaországi út utánig. Végül is csak ezt a hetet kell megúsznom...

Ava vacsorára is maradt. Nagyitól kapott levest, sült csirkét, krumplipürét, borsót és meggyes süteményt ettünk. Kedvenc barátnőm addig pakolt a tányérjára újabb  és újabb piskóta szeleteket, amíg anya felajánlotta, hogy vigye haza maradékot. Evan méltatlankodva felhördült, Ava azonban csak rányújtotta a nyelvét, majd vidáman megköszönte az ajándékot. Azzal felkapta a tálcát, elbúcsúzott és elsietett mielőtt Evan megakadályozhatta volna.

Evés után, a bátyám le is lépett, anya leszedte az asztalt, apa meg megkért, hogy most már hozzam le azt a festményt. Aztán természetesen alaposan kifaggatott a lányról. Igyekeztem keríteni mikor azt kérdezte miről beszélgettünk és inkább a karkötőt se említettem. Mikor telefonszámot kérdezett, csak találomra összeraktam egy nagyiéhoz hasonló számsort. Mégse mondhattam, hogy bagolypostán tervezzük tartani a kapcsolatot. Viszont így se tagadhattam, hogy újdonsült barátnőm eléggé különös személyiség.

- Furcsa egy lány ez a Lovegood.

- Furcsa, de kedves.

Ezzel annyiban hagytuk a témát. Apa elment tévézni, anya a valami szennyes ruhákról motyogott, de végül követte őt a nappaliba. Én csak összeszedtem a cuccom, felmentem, lezuhanyoztam, fogat mostam és lefeküdtem aludni. 

Holnap jó lenne még délelőtt felkelnem, ha ki akarok menni az Abszol útra.