Az oroszlán őrség: Egy új élet reményében

20. Fejezet: Az őrület határán

Zack szemszöge:
Szemeink már nem látszódtak olyan boldognak mint amikor ezt elkezdtük. Tudtuk mi lesz és hogy lesz. De számítottunk rá? Azt hittük igen. De közben a valóság teljesen más. Bírjuk még, mert még csak most kezdődött el. De meddig? Meddig bírjuk még? Ki dönti el, hogy igenis mennünk kell és gyilkoljunk? Tudjuk, a jóért cselekszünk. Elnyomottakat segítünk meg. Ennyi nekünk bőven elég. Ez életünk lételeme! Boldogok legyünk, és boldogságot adjunk másnak. Ennyi, más nem is kell..
"Harcra fel, ma győzni kell!"
Gondolom magamban minden gonddal.
-Uram!
Szólítanak meg a hátam mögött. Felfigyelek rá és megfordulok. Dwayne az.
-Szia Dwayne! Testvér!
Ölelem meg hirtelen. Elmosolyodva vissza ölel.
-Örülök, hogy még élsz te bolond fejű!
Hangsúlyozza ki a "bolond fejűt" szavaiból.
-Én is, hogy te élsz! Hát mi lenne velem nélküled?!
Kérdezem tőle boldogan. Hirtelen komolyra válik a tekintete, ami megrémit.
-Ha...nem élem túl. Gondoskodj arról hogy haza kerüljek. Ott születtem, ott éltem. Ha már nem ott halok meg, ott szeretnék örökké nyugodni. Örökké békében élni a földi harmóniával. Eggyé válni a hőseink által harcolt és megszentelt földdel, mely minket mindig eggyé, testvérré és családdá tesz. Én csak ennyit kérek. És ezt most teljesen komolyan gondolom. Tedd te is így. Ez nem holmi poén. Nem biztos, hogy meghalok, de ha beesik a baj, ezt szeretném. Nézz rám, és mondd hogy megígéred!
Néz a szemeimbe véresen komolyan. Nem tudok mit mondani ezekre. Nem akarok belemenni, ugyanis akkor a sors azért is lesz olyan kegyetlen hogy elveszi tőlem.
-ÍGÉRD MEG!
Emeli fel a hangját. Felsóhajtok. Van más választásom?
-Megígérem..de azt is elvárhatod, hogy jól elpicsázlak ha egy kicsit is megpróbálsz meghalni. Abban biztos lehetsz!
-Nem is vártam tőled mást!
Húzódik el tőlem nevetve. Látszódik rajta, hogy előbbi ridegsége kezd alábbhagyni benne. Hála az égnek.
-És ma merre, harcostárs? Ma merre visz minket az a átkozott szél mely minden nap azt súgja a fülünkbe, hogy nem sokáig élsz? Na?
Nézett rám kérdőn, és válaszomra várva.
-Ma? Őszintén szólva, kicsit beljebb megyünk az ellenség lábai közé. Mivel még mindig 108-an vagyunk, így mondhatni még mindig túlerőben vagyunk. Nem tudjuk hogy a maradék ellenség az előző csatában merre kapkodta el magát. De azt tudjuk, hogy merre kell menni. Most egy fásabb, de annál jobban belátható területet támadunk. Sok akácfa. Azok a szépséges narancssárga belsejű akácfák. Kiélvezzük hogy ott vannak. Felmászunk azokra, sokan. 30-an. A többiek pedig indulnak harcolni...ma különleges tervvel álltam elő. A többi 78 társunk harc közben hirtelen befejezik a harcot, visszafordulnak, menekülést színlelve. Idáig elhozzák őket, aztán mikor alattunk vannak, támadunk! Nem számítanak ekkora lendületre, ki kell élvezni minden természeti csodát ami evilágra létre jött. Dominálni kell! Menj, mondd meg a többieknek a harci parancsot. A 30-ak közt én is benne leszek. Mindegyik csapatot 20 tagra oszd fel. A maradék 8 testvért valahova rakd be. Azt rád hagyom hogy hogy.
Adom ki a feladatot. Bólint egyet és szó nélkül elmegy. Eléggé jó ötletet ötlöttem ki. Egy kicsit leülök gondolkodni. Ami.. kicsit alvásba mehetett át, mert Dwayne ébresztgetett.
-Elaludtál!
Jelenti ki nekem mosolyogva. Rá nézek, majd a földre. Úgy is érzem magam mint akit kiütöttek.
-Azt lehet...
Mormogom az orrom alatt, majd végül megrázom a fejem.
-Hogy alakult a helyzet? Minden készen áll?
Néztem a szemeibe érdeklődően.
-Minden úgy megy eddig ahogy annak lennie kell. Rád várunk már csak.
-Rendben. Már agyilag itt vagyok!
Mondom őszintén és álló pózba rakom magam. Elindulok a csapat felé. Ahogy odaérünk, mindenki pozícióban van már. Tökéletes.
-Ne feledjétek harcos társaim! Nem azért küzdünk mert, hogy ez annyira élvezet! Nem azért mert mi vért akarunk! Hanem azért, mert szabad, boldog akaratot és életet akarunk másnak! Ez vigyen minket előre utainkon, testvérek! Hrytelaaaa!
Ordítom nekik, és ők is ordítják utánnam. Amint ez megtörtént, egyből elindulnak a megbeszélt pozícióban. Mi, akik ott maradtunk, felmászunk a fákra és várunk. Kis idő múlva kiáltások, kiabálások és fájdalmas sikolyok hallatszódnak a lombkoronák szabad részeinél melyeket nem takarnak a levelek. Már megszoktuk, de azért nem volt jó hallani. Kicsit több idő eltelt, de meghallottuk a "visszavonulást". Itt a mi időnk. Meglátjuk a mieinket magunk alatt. Ugró és támadó pozícióba állunk. Ahogy az utolsó király gepárd is elhagyta a látókörűnket..
-UGRÁS!
Kiabálom ki a parancsot. Egyből ugrunk mindannyian, és az oroszlánokra érkezünk. Nagyon is látszódik rajtuk hogy egyáltalán nem számítottak ránk. Ezzel egy csomó oroszlánt megöltünk, nyakra támadva, és azok is vissza térnek a harcba akik eljátszották a menekülést. Teljes zűrzavar az ellenfél oldalán. Ez nekünk csak jó. Véres harc ez is. Volt olyan is, akire rá ugrott a harcosunk, annyira erősen érte hogy ketté tört a gerince. Most már csak szerencsétlenkedik mozdulatlanul. Egy teljesen másik szerencsétlennek pedig ömlik a vér a két szeme helyéről. A többit inkább nem is részletezem, így is szörnyű már az egész. A tökéletesen kivitelezett terv meghozta a gyümölcsét. Ez nem telt annyi időbe mint az előző csata, és csak 7 nagyon súlyos sebesültünk lett. Hadifogoly most nincs. Ez volt eddig a legvéresebb csatánk a háború kezdete óta...
-Zack!
Szól oda hozzám Markus a legvégén mikor már összeszedtük magunkat.
-14 harcost vissza küldünk a sebesültekkel. Jöjjenek még harcosok?
Érdeklődi meg.
-Igen. Legalább még 30 harcos..a másik 14 is jöjjön vissza. Ezzel együtt 44 lesz majd. Pluszban még 21 gyógyítót. Hogy később már helyben el tudjuk látni a sebesülteket. A holtakat ássátok el..a legközelebbi tervig várunk és pihenünk. Addig gondoljatok az élelmezésre és a pihenésre. Kell az energia mindenkinek.
Mondom teljesen komolyan, de mégis aggodalmas törődéssel.
-Rendben Zack. Majd egy kis imádkozás?
-Majd később. Most másra kell terelnem a figyelmemet...
-Megértem. Na én indulok a sebesültekhez. Vigyázz magadra!
-Te is!
Köszönök el tőle. Elmegyek az újabb "bázisra", majd kinézek valamit annak.

Eközben Fuli...

Fuli szemszöge:
Fájnak a sebeim. Nagyon is. De próbálom tagadni. Magam előtt is, és a király gepárdok előtt is. Magam elől miért? Nekem ez miért jó? Nem tudom..de valami értelme csak van ha csinálom..felnézek a csendet megtörő zajra. Morogni kezdek.
-Hát te?!
-Igen. Én. Tudom hogy találkoztunk már. A megbeszélés napján. De van nevem is, és címem is. Jeremy vagyok, a Király Gepárd Királyság királya. Nem szándékoztalak így..megkínoztatni...de ha más esélyt nem adtál. Erős vagy. Noha mégis törékeny. Erős, lelkileg. Törékeny, testileg. Nem fogunk ennél jobban bántalmaztatni. Ha rajtam múlik, semennyire se. Nem akartunk senkit se megölni a földeteken. És senkit sem akarunk továbbra se. Nem érdekel ki mit mond. Felőlem éljetek tovább boldogan a földeteken, de amit én akarok, az legyen meg. Éljenek ott hiénák is. Mást nem akartam, és most se akarok. De persze annak a Szimbának muszáj volt az erőszakot és az elnyomást választania..ezekre válaszul erőszakot és elnyomást alkalmazunk. Mást nem lehet elvárni. Nem kell a válaszod most. Gondolkozz el azon amit mondtam, később visszajövök és meghallgatom. Ha jól választasz, elengedünk. Ha nem, hát szenvedj tovább.
Mondja teljesen komolyan. Én csak fujtatok. Szó nélkül kimegy. Csábít az ajánlat..de..fogadjam el?...

(Na, talán van kiút Fulinak? Hol járnak már a Király Gepárd Csapatok? Ha választ akarunk kapni a kérdésekre, kövessétek tovább eme könyvet! Köszönöm szépen hogy elolvastad!^^)