Fehérbe öltözve

23. fejezet: epikus találkozások

Taharial szemszöge:

Vége...

Végre vége. El sem tudom hinni...csak egy pár nap telt el, de Hei-Woo-t, mint ellenfelemet, jobban tiszteltem mint bárki mást.

Felálltam élettelen teste mellől. Már nem lélegzett. Ruhám vérben úszott, ami valamilyen feketés anyaggal keveredett, kezemen még fellelhetők voltak aranykönnyeinek maradványai, de már azokat is elmosta a vér.

Kiegyenesedve meredtem a testre. Szép nő volt...kár hogy csak ellenfelek lehettünk. Még egy darabig néztem a holttestet, majd megfordultam és a Mennybe repültem.

Nehéz volt a mellkasom, de végre vége. Megmentettem az angyal nemzetet! A kapun átlépve azonnal a sziklára fókuszáltam s az azt körbeölelő burokra. Mi?

Kétségbeesetten csapkodtam, míg el nem értem a szirtet. Döbbenten bámultam a még mindig eszméletét vesztve alvó Nathaniel-t. Ez mégis hogy lehetséges???

Ököllel kezdtem el verni a burkot, de a harmadik ütésre már reagált az energia, s elektromosságot felhasználva arrébb repített vagy 10 méterrel.

-Ez nem lehet igaz!!-üvöltöttem telitorokból, mire a szikla túloldaláról feltűnt Satarel.

-Mi nem lehet igaz, főnök?-kérdezte egy hulla nyugalmával. Az angyal felé repültem majd a pániktól reszketve markoltam vállába.

-Én...én megöltem azt a lányt...én megöltem!! A saját kezemmel fojtottam meg! Láttam! Végignéztem! Éreztem, ahogy elhal a pulzusa!!-mentegetőztem a könnyek határán.

-Nyugodjon meg, főnök.-tette kezét az enyémre. Még mindig nem volt semmilyen érzelem az arcán.-Nyugodjon meg. Jöjjön, menjünk a tárgyaló terembe.

-Mi? De miért?

-Csak gyere!-váltott hangnemet. Karon ragadott majd ellentmondást nem tűrően maga után húzott. Bevezetett a terembe majd leültetett oda, ahol nem rég még Hei-Woo ült. Ő felült a saját trónjára, mellette pedig a többi megmaradt társam.

-Ez most mégis micsoda? Mit csináltok? Itt én vagyok, aki tárgyalást rendelhet el! Csak is én!!-emeltem meg a hangom, de a többiek arca továbbra is rezzenéstelen maradt.

Végignéztem magamon, a véres ruhámon, s a vérfoltokon, amiket magam után hagytam a hófehér padlón. Minden olyan színtelen...csak a vér ad színeket.

Térdeimre könyököltem, s arcomat tenyereimbe temettem. Fürtjeimből is csepegett a vér. De hisz ennek már meg kellett volna száradnia, nem?

Vagy ez...?

Felhúztam nadrágom szárát, s csak ekkor láttam meg, hogy combomban mély vágások helyezkednek el, s tarkómról is folyik a vérem.

-Oh...-csak ennyi tudta elhagyni a számat, de ekkor Satarel a kalapácsommal a pultra vert. Összerezzentem a hirtelen hangtól.

-Csendet a tárgyaló teremben!-mondta, teljesen feleslegesen, hisz így is síri csönd uralkodott.-Ma azért gyűltünk itt össze, hogy döntsünk vezetőnk sorsáról. Csak egy bizonyos, többé nem maradhat a poszton.-lassan Satarel-re emeltem a tekintetemet. Nem kellett tudatosan felvirágoztatnom szemeimet, ment az magától is. Hogy micsoda?

-Te a hátam mögött szövetkeztél?-sziszegtem.-Te alávaló kígyó!-hangom halkan, de annál erőteljesebben szólt. Éreztem, hogy egy ér a megszokottnál jobban lüktet a nyakamban.

-Kérem nyugodjon le. A vezetőváltás a vezető nemzetellenes viselkedése miatt következett be.

-Nemzetellenes? Ugyan mégis mikor és hol?