Fehérbe öltözve

20. fejezet: de ja vu

Hei-Woo szemszöge:

Taharial teljesen nyugodtan támaszkodott neki a falnak, míg mi minden idegszálainkkal feszülten figyelve, harcra készen álltunk előtte. Az angyal mindig is jóval magasabb volt nálam, de most ijesztően nyugodtan magasodott felém. Még a kisugárzása is nyugodalmas volt.

-Veled nem tárgyalok.-vicsorogtam. A düh óriás hullámokat vetve nyalta végig szívem falát, maga után égő nyomot, és vérszomjat hagyva. Dante mellettem egy kicsit eltávolodott tőlem szavaim hallatán.

-Ki ő?-kérdezte halkan a fiú. Nem válaszoltam, úgy gondoltam, az csak hátráltatna a lehető leggyorsabb ellentámadásban. Biztos voltam benne hogy erre szükség lesz.

-Tárgyalni jöttem, nem harcolni.-szólt közbe Taharial.

-Igen, emlékszem milyen jól ment a legutóbbi tárgyalásunk is.-köptem szavaimat. A feltörő emlékek nem hagytak nyugtot, így is eléggé feszült lelkiállapotomnak nem tett jót, hogy még Nathaniel arca is beugrott.-Legalább tisztességesen megemlékeztetek róla?-remegett meg hangom.

Tudtam, hogy nem kell magyarázni Taharial-nek, hogy kiről beszélek, márcsak erőteljes képessége révén sem. Nem mozdult, csak meredt ránk.

-Ha te nem teszed meg az első lépést, én fogom.-súgtam még mindig rekedt hangon. A szívemen már nem csak viharos tenger, de mindent elsöprő árvíz is tarolt. Szaporábban kezdtem venni a levegőt, és le akartam tépni Taharial fejét, aki erre a gondolatomra csak félmosolyra húzta a száját és biccentett.

Nem! Nem lehet! Uralkodj magadon!

-utasított a hang a fejemben, de ez mit sem segített. El akartam vágni a torkát, és élve kibelezni, majd egy kis adrenalinnal feldúsítva maradék vérét, kilógatni valahova, ahol egyedül, és magányosnak érzi magát, hogy aztán a lehető legnyomasztóbb érzésekkel átitatva porladjon el lelke a semmiben.

Hirtelen megfagyott a levegő, érezhetően zuhant a hőmérséklet. Az angyal érdeklődő képet vágott mialatt körbenézett. Fogalma sem volt arról, hogy mire készülök.

-Hei-Woo...-nyögte Dante, mialatt megpróbálta megfogni karomat, de még mielőtt hozzám érhetett volna, elkaptam kezét és arcába bámultam.

Nem tudom mit láthatott rajtam, de arckifejezése egy kicsit visszarángatott a valóságba. Lenyeltem a gombócot, mi a torkomban növekedett, és ismét az angyal feléfordultam. Akárhányszor ránéztem, Nathaniel fájdalmas üvöltéseit hallottam.

-Azt hiszem jobb, ha még most elkezdek beszélni.-szólalt meg végre halk hangon az az istenverte szenny, ami felénk magasodott, ugyanis Dante-nál is magasabb volt. Bólintottam, ezzel jelezve, hogy helyeselem igyekezését.

-Tudok róla, hogy megölted Rehael-t, és tudom, hogy Seraph-fal is csináltál valamit.-kezdett bele, mire ismételten előre-, majd visszahajtottam fejemet. Vártam, hogy folytassa, de nem tette.

-Mire vársz?-kérdeztem felgmatikusan. Szemeimet övéire függesztettem. Sokáig meredtem a sárga-fekete szempárra.

-Én nem akarlak titeket megzavarni, de kurvára irritál, hogy nem értem a helyzetet!-fakadt ki végre Dante, mire egyszerre fordultunk felé.

-Annyi a történet, hogy ő a főnök Isten után a mennyekben. Megkínzott, és azt a valakit is megölte, aki fontos volt számomra.-zártam rövidre a magyarázatot. Dante pillantásával is keresztülszúrta az angyalt, de valami hasonlóra is gondolhatott a kisugárzása alapján.

Taharial csak debil módon vigyorogva bólintott.

-Egyébként nem öltem meg. Nem öltük meg.-szólalt meg egy rövidebb hatásszünet után. Jeges tekintetemet ráfüggesztettem, de ő nem volt hajlandó a szemeimbe nézni.