Fehérbe öltözve

1. fejezet: jó vagy rossz?

Hei-Woo szemszöge:

Már minden erőmmel próbáltam eltaszítani a tanárnőt attól a balfácántól, de mivel a nőnek is voltak érzései a fiú iránt, nem tudtam mit tenni...meg kellett mutatnom magamat. Szerencsére csak a fiú előtt fedtem fel magamat, a többi ember előtt még nem. Remélem, soha sem fog arra is sor kerülni.

Most kint ülök a nappaliban, és azon gondolkozom, hogyan tovább. Megmutattam magamat, ami lehet most kisebb traumát okozott neki. Na nem mintha nem érdemelte volna meg a kis szemét...

Kb. 2 óra ücsörgés után úgy döntöttem, felmegyek hozzá. Mikor benyitottam, az ágyában feküdt, és már édesdeden aludt. A fejéhez lépkedtem, lehajoltam hozzá, onnan szemléltem tovább arcát. Tökéletes vonásai vannak. Tökéletesebbek, mint nekünk, démonoknak.

Az angyalokat szinte sose láttuk. Csak egy-két feljegyzés van róluk, s mi nem láthatjuk őket. Azt nem tudom, hogy ők láhatnak-e minket, de erre nem látok sok esélyt. Annyival csak nem fejlettebbek...?

Kezemet a fiú meztelen vállára helyeztem. Ez szokatlan volt, mert mindig nadrágban és pólóban aludt. Mikor hozzáértem kirázott a hideg, és egy fekete szempárt láttam magam előtt egy pillanatig. A hirtelen látott kép szó szerint hátra vágott, így a fenekemre estem. Döbbenten meredtem magam elé, majd miután már képes voltam gondolkodásra bírni az agyamat, sorra vettem a tanultakat továbbra is a padlón ücsörögve.

Végül arra jutottam, hogy ez egy látomás lesz. De látomásaik csak a nagyon erős démonoknak vannak...én meg csak egy kis nyeszlett szar vagyok, akit szánalomból küldtek ide. 

Az életem elég szánalmasan indult...szülők nélkül találtak rám bölcseink a Semmi Közepén, egy olyan területen ami se a Mennyhez, se a Pokolhoz, se a Földhöz nem tartozott. Fogalmuk sem volt, ki vagy micsoda vagyok, de magukhoz vettek és taníttatni kezdtek. Viszont, mivel nem tudták mi vagyok, nem engedtek a többiek közé.

Általában egy démont fel lehet ismerni arról, hogy szárnyai vannak, de az átlagos démonoknak fekete, TOLLAS szárnyaik vannak, nekem meg olyanok, mint egy denevérnek, a hátamon lévő rúnáról nem is beszélve.

Össz-vissz annyit tudunk a rúnámról, hogy valamilyen más energiát hordoz, mint az megszokott. Angyal nem lehetek, hisz azoknak fehér tollas szárnyuk van, és általában szőkék és kékszeműek. Nos...én a világosbarna hajammal, és mélybarna szemeimmel, a fekete bőrszárnyaimról nem is beszélve, biztosan nem voltam angyal.

Rosszindulatú se voltam soha, csak egyszerűen szomjaztam a tudásra. Amit egyszer elmondtak, megjegyeztem. Persze volt, mikor nekem is le kellett ülnöm tanulni, de az csak nagy ritkán a vizsgák előtt tettem.

Viszont a gyakorlati dolgok már nem mentek ilyen könnyen...vannak varázslatok, amiket egyszerűen nem tudok megcsinálni. Valamiért képtelen vagyok rá. Viszont vannak trükkök, amiket más nem tud megcsinálni csak is én.

A másságom eddig sosem jött jól, s csak azért kaphattam feladatot, ha ilyen megalázót is, mert a bölcsek neveltek. Bíznak bennem, de mikor megkérdeztem, hogy miért küldenek le ide engem, emellé az ember mellé, nem mondtak semmit. Ezért is olyan különös ez az egész szituáció...

Egy abnormális valami vagyok, ami démonnak nevelkedett, aztán meg látomása van, miközben az csak a legnagyobb démonoknak lehet. Mi a gyász ez kérem szépen?

Végül úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom ezt a kis apróságot, és elkezdem megfejteni a látomást.

A fekete szempár mindenképpen rosszat jelenthet, hisz hátravágódtam tőle, vagyis agresszív, és bántani akar. Az, hogy mélyen a szemembe nézett, és közel állt hozzám, nyilvánvalóan azt jelenti, hogy vagy hamarosan bekövetkezik, vagy pedig az a valami, amire utal, nagyon közel van. A szemembe nézés pedig a kapcsolatot jelképezheti...talán közvetlenebb lesz ez a dolog, mint gondolnám...